2010. november 04. csütörtök, 21:16

 

November 3.-án Berlinben, a környezetkíméletet szolgáló húsz projekt közül a száz százalékos villanyautó, a Peugeot iOn kapta a Grünes Lenkrad 2010 („Zöld Kormánykerék”) díjat

 

zold kormanykerek dij

A környezetvédelmi kezdeményezéseknek szentelt Grünes Lenkrad díjat 2007 óta adják ki, a becses Goldenes Lenkrad („Arany Kormánykerék”) díj részeként, amellyel az Axel Springer sajtócsoport ismeri el 37 éve a kimagasló autóipari teljesítményeket.

A 2010-es díjazás során először az Auto Bild és a Bild am Sonntag olvasói választották ki húsz projekt – járművek, koncepciók, műszaki megoldások – közül az öt döntőst. A projektek közös jellemzője az volt, hogy 2010-ben a márkák hogyan járultak hozzá az automobil környezeti lábnyomának csökkentéséhez.
Az autós és környezeti szakemberekből álló nemzetközi zsűri, amelynek költségeit a Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium állta, ezután kiválasztotta a győztest a döntős jelöltek közül. A Grünes Lenkrad 2010 kitüntetettje a Peugeot iOn lett.

Jean-Marc Gales, a Peugeot és a Citroen márka elnöke, a következő szavakkal méltatta a díjat: „Büszkeséggel tölt el minket a Grünes Lenkrad elnyerése, amely elismeri hozzáértésünket és elkötelezettségünket az autók káros emissziójának csökkentése terén. Miután egymás után hoztuk ki a dízel részecskeszűrőt az elmúlt évtizedben és a Peugeot iOn villanyautót idén, jövőre világelsőként jelentkezünk a dízel-hibrid technikával, újabb és újabb példáit adva pozitív hozzáállásunknak.”

A 2010. decemberétől kapható Peugeot iOn az első új generációs villanyautó Európában. Csendes, élénk és hatékony, villanymotorjának teljesítménye 47 kW (64 LE), kompakt karosszériája 3,48 méteres – ez a városi jármű egyszerű, megnyugtató autózásra ad lehetőséget, magas kényelmi és biztonsági színvonallal. Hatékony energiagazdálkodásának és lítiumion-akkumulátorának köszönhetően hatótávja 150 kilométer, az európai standard ciklus szerint mérve. Havi 500 € alatti díjért bérelhető, számos karbantartási és asszisztencia-szolgáltatással együtt. A száz százalékig elektromos iOn a Peugeot megoldása az újfajta városi mobilitásra.
Az Öko Globe és az eCar Tec Award után a Grünes Lenkrad a harmadik kitüntetés, amelyet Németországban kapott 2010 folyamán az iOn.



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER