Címkék: GP | Mini

2019. november 20. szerda, 09:31

 

Az új MINI John Cooper Works GP a zárt versenypályák esszenciájának modernkori brit értelmezéseként ölt testet, a MINI legendás motorsport-sikereiből merítve az ihletet.

 

 

A mindössze 3 000 példányban készülő élsportoló a maximális teljesítmény és a fizika törvényeivel dacoló menetdinamika vérpezsdítő egységét váltja valóra, amely már első ránézésre is azonnal egyértelművé válik: a karosszériát és az utasteret minden korábbinál extrémebb GP stílusjegyek uralják, hűen követve a 2006-ban és 2013-ban bemutatott, ugyancsak limitált szériában kínált MINI John Cooper Works GP modellek által kijelölt ösvényt.

 

 

Csúcsteljesítmény, amely csillapíthatatlan vágyat ébreszt

 A széles nyomtávokkal és nagyméretű első koptatóval megrajzolt, laposra húzott frontrész, a kiszélesedő kerékjárati ívek és a még elölről is jól látható, sportos légterelő szárny egysége verhetetlen menetdinamikai adottságokat sejtet. A MINI olyan klasszikus stílusjegyei, mint az ellipszis-alakú első fényszóró-pár és a hatszögletű hűtőrács, eközben már első ránézésre is azonnal felismerhetővé teszik a brit prémiumgyártó büszkeségét. Az élsportoló atletikus kisugárzását a MINI John Cooper Works GP modellek által fémjelzett stílusjegyek, így a motorháztető légbeömlője és a GP emblémával ellátott, méhsejt-mintázatú hűtőrács erősíti tovább.

Oldalnézetből az új MINI John Cooper Works GP a valaha készült legsportosabb MINI jármű-sziluettjét fedi fel. A keskeny ablaksáv és az emelkedő övvonal kölcsönhatása olyan dinamikus ék alakot formál, amely már álló helyzetben is egy sebesen száguldó sportautó benyomását kelti. A nagyméretű karosszéria-felületek harmonikus egysége erőteljes kiállást sugall, a markáns első koptató és a légterelő hátsó szárny pedig nem csupán a jármű körüli légáramlatot optimalizálja, de oldalnézetből versenyautósan sportos megjelenést is garantál. A karosszéria Racing Grey metál árnyalatban pompázik, amely erőteljes mélységgel kecsegtet és a lágy szürke, illetve az élénk kék ibolya varázslatos fényjátékát ígéri. Mindehhez Melting Silver árnyalatú tető és külső visszapillantó-házak társulnak. A 3 000 példányban napvilágot látó limitált széria tagjai magasfényű feketében kínálják a brit prémiumgyártó ügyfeleinek a MINI olyan jellegzetes, krómozott stílusjegyeit, mint a márkaemblémák, a kilincsek, a tanksapka, az oldalsó irányjelző-panel és a fényszóró-karimák.

Versenyautós vezetési élmény színes fűszerrel és szénszálból készült elemekkel

 A formák és árnyalatok szándékos MINImalizálásával a tervezőmérnökök a technológia innovációira helyezik a hangsúlyt, amelyet magasfényű Chili Red és matt Rosso metál színű dekorbetétek fűszereznek meg. A szénszál alkalmazásával még tovább erősödik az új MINI John Cooper Works GP teljesítmény / saját tömeg aránya, az első és a hátsó tengely nagymértékben optimalizált terhelés-eloszlása pedig a MINI által fémjelzett, gokartosan agilis vezethetőséget ígéri. Oldalnézetből a legsportosabb elem a kerékjárati ívek extrém kiszélesítése, amely mind a négy kerék körül kézzel formált, újrahasznosított szénszálból készült. A dizájnerek a szénszál mintázatát most először láthatóan hagyták, az első kerékív-szélesítésekben pedig a limitált széria adott sorszáma is olvasható. A 18” méretű, kéttónusú, kovácsolt könnyűfém keréktárcsák kecses küllő-dizájn mentén értelmezik újra a MINI John Cooper Works GP modellek alatt guruló felnik jellegzetes, négyküllős kialakítását. Az élsportoló a MINI által valaha gyártott legkönnyebb 18” méretű keréktárcsákat viseli, amelyek így nagymértékben hozzájárulnak a modell súlycsökkentéséhez.

Az új MINI John Cooper Works GP hátsó kialakításában a vágyat ébresztő frontrész és a versenyautósan sportos oldalnézet egyesül. Az extrém méretű légterelő szárny itt nem csupán a letaglózó menetteljesítmény kinyilatkozása, hiszen kialakításával tökéletesen illeszkedik a jármű körüli légörvénybe és nagymértékben segít optimalizálni a leszorítóerőt. Ugyanez igaz a diffúzorra is, amely legendás stílusban, középen fogja közre a sport kipufogórendszer dupla végződését. A rozsdamentes acélból készült kipufogóvégeket a lehető legnagyobb átmérővel álmodták meg a tervezők.

 

 

MINImalizált utastér, csak a lényegre összpontosítva

 Az új MINI John Cooper Works GP utasterét a letisztult sportosság jegyében, erőteljes színekkel rajzolták meg a dizájnerek. A sötét szín- és anyaghasználat kiválóan sportos alapot kínál, amelyet a központi részeken prémium minőségű, színes részletek hangsúlyoznak ki. A vezető látómezejében vadonatúj, teljes mértékben digitális műszerfal jeleníti meg az adott vezetési szituációban leginkább releváns információkat.

Háromdimenziós nyomtatás a részletekben

 A magával ragadó utastéri élményről a legkorszerűbb eljárással készített, háromdimenziós részletek gondoskodnak. A vezetőülésben ülve a leglátványosabb ilyen elemek az alumíniumból készült, kormány mögötti váltófülek, amelyek a karosszéria hatszög-mintázatú stílusjegyeit idézik és mint ilyen, formai kialakításukkal vérpezsdítő újdonságként érkeznek meg a MINI utasterébe. Újdonság továbbá a háromdimenziós nyomtatással készült kormánybetét és a műszerfal jobb oldalának egyedi dekorbetétje is, amely az adott modell sorszámát viseli. Hatszögletű kialakításával ez utóbbi elem kiválóan passzol a kormány mögötti váltófülek formájához, miközben a háromdimenziós nyomtatás sorozatgyártásban rejlő lehetőségeit hirdeti. A forradalmi technológiához hasonló, innovatív gyártási eljárások azon túl, hogy merőben új szintre emelik az autógyártásban elérhető személyre szabhatóság fogalmát, olyan új formák előállítását teszik lehetővé, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

MINImalizált hátsó rész

 A lehető legalacsonyabb saját tömeg elérése érdekében a tervezők az új MINI John Cooper Works GP modell utasteréből kiemelték a hátsó üléssort, ahogyan azt az élsportoló elődmodelljei esetében is tették. Az üléssor hűlt helyén minden a vezetés élményére koncentrál, a nagyméretű panel közepét ugyanis csak egy „GP” embléma díszíti, az első ülések mögött pedig egy vörösre fényezett, masszív bukócső garantálja a lélegzetelállító motorsport-élményt.

 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER