2013. február 11. hétfő, 13:35

 

Sérülten is teljes értékűek: ezt az egyszerű, de hallatlanul fontos üzenetet közvetítette a világnak, amikor a szolgálat közben fogyatékosságot szerzett, brit katonákból verbuválódott csapat, a Race2Recovery („Verseny a felépülésért”) autója a Chile-i Santiagóban áthaladt a 34. Dakar rali célvonalán.

land-rover-dakar

Matt O’Hare őrnagy és Phillip Gillespie tizedes a Land Rover Defender alapokra épült V8-as Wildcat fedélzetén sikeresen teljesítette a két héten át tartó verseny 8570 kilométeres távját. „Még fel sem fogtam, hogy megcsináltuk. Hallatlanul lelkes vagyok, és büszke a teljes Race2Recovery csapatra. Szerelőink és kísérőink végig versenyben tartottak minket, elhivatottságuk példa értékű volt. A csapat többi pilótája és navigátora, akik kénytelenek voltak feladni a Dakart, továbbra is velünk tartottak, és segítettek bennünket, így a siker valójában mindannyiunké. A Dakaron végigmenni önmagában is veteranok-dakaremberfeletti teljesítmény, ám az, hogy mindezt a világon elsőként fogyatékosként érhettük el, szinte felfoghatatlanná teszi eredményünk súlyát” – nyilatkozta a célban O’Hare őrnagy.

„Csapatunk mottója, a „Túl a sebesülésen – teljesítjük az emberfelettit” életre kelt azáltal, hogy célba értünk ezen a rendkívül kemény versenyen” – tette hozzá a navigátor, Gillespie tizedes, aki Afganisztánban veszítette el a lábát. Feladatukat tovább nehezítette, hogy autójuk a verseny első szakaszán rendszeresen túlmelegedett, ezért kénytelenek voltak az éjszakai órákban haladni.

A huszonnyolc fős Race2Recovery csapat, amelynek három tagja egy súlyos baleset miatt kénytelen volt idő előtt hazautazni, a Vilmos és Harry hercegek, valamint a trónörökös felesége, Katalin Cambridge-i hercegnő által létrehozott Endeavour alapítvány legelső támogatottjaként vághatott neki a versenynek.
A sportsikeren túlmutató küldetésüket a Land Rover is támogatta: a versenyhez Discovery kísérő járműveket és alkatrészek biztosított, a résztevők felkészülését pedig hivatalos Land Rover vezetéstechnikai képzés segítette.

land-rover-race2recovery


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER