2010. október 25. hétfő, 22:04

 

Október 20-án egy changchuni vásárló vehette át az egymilliomodik Kínában értékesített Audit, mégpedig egy metálkék Q5-öt. Az eladási rekord az egyedülálló sikertörténet legújabb fejezete, amely 1988-ban az Audi és a FAW közötti, az Audi 100 összeszereléséről szóló licenc-megállapodással vette kezdetét.

 

audi gyar kina

A milliós jubileum alkalmából Changchunban rendezett ünnepségen egyaránt megjelent az AUDI AG vezérkara, az együttműködő partner First Automobile Works (FAW) képviselői, valamint több mint hétezer vendég, köztük a helyi gyár dolgozói.


„Ez a rekord újabb mérföldkő az Audi kínai történetében“ – hangsúlyozta Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „Huszonkét esztendővel ezelőtt az első prémiummárkaként érkeztünk Kínába, s azóta is vezetjük e piaci szegmens eladásait. Olyan sikertörténet ez, amire mindannyian büszkék lehetünk“. A kiszállított egymillió autóból mintegy 950 ezer a changchuni üzemben készült, 50 ezer pedig importként érkezett Kínába. A prémiumszegmens egyetlen más

gyártójának sem sikerült mindezidáig ennyi autót értékesíteni a kínai piacon. A 2010-es év első kilenc hónapja során az Audi – újabb rekordként – mintegy 175 ezer autót szállított ki kínai és Hong Kong-i vásárlói számára.

„A teljes idei év során kínai kiszállításaink tekintetében minden bizonnyal átlépjük a 200 ezres határt“ – jelentette ki Dr. Dietmar Voggenreiter, az Audi China ügyvezető igazgatója. „Ezzel egyidejűleg már következő értékesítési célkitűzésünkre összpontosítunk, amely szerint itteni kiszállításainkkal az elkövetkező három év során a kétmilliót is szeretnénk elérni.”

A négykarikás márka kínai története még 1988-ban, az Audi és a FAW között az Audi 100 modell importált alkatrészekből történő összeszereléséről szóló licenc-megállapodással vette kezdetét. Mindezt a termelés és a tervezés területén átadott technológiák, valamint ügyfélszolgálati hálózat kiépítése és a kínai munkaerő képzése tette teljessé. 1995-ben a Volkswagen AG és a FAW közös szándéknyilatkozatot adott ki, amely az Audik gyártását is a közös vállalatba integrálta. Egy évvel később gördült le az első Audi 200 a szerelőszalagról, amely már 60 százalékban Kínában gyártott alkatrészekből készült. Az Audi és a FAW-Volkswagen 2000-ben jelent meg az Audi A6 modellekkel a piacon, mégpedig – a kínai vásárlók sofőr vezette, hátul különösen tágas limuzinok iránti igényeinek megfelelően – hosszított változatban. 2005 közepén érkezett az A6L következő generációja, majd 2009 elején a B-szegmens Kínában első hosszított modelljeként az A4L.

„Sikeres és baráti partnerkapcsolatra tekinthetünk vissza az AUDI AG-vel, amit reményeink szerint a jövőben tovább bővíthetünk majd“ – emelte ki An Tiecheng, a FAW-Volkswagen elnöke. A First Automobile Works 1953 óta működik, s a legnagyobb hagyományokra visszatekintő autóipari konszern Kínában.

Napjainkban az Audi A6L, A4L és 2009 óta Q5 modelljeit gyártja Changchunban a kínai piac számára. A vállalat a tavalyi év során egy új gyárcsarnok megnyitásával immár 300 ezer darabra növelte kapacitását, a 106 városban működő, összesen 157 márkakereskedőből álló hálózatát pedig 2013-ra több mint 400-tagúra kívánja bővíteni.

A négykarikás márka népszerűségét a kínai vásárlók körében a J.D. Power piackutató intézet legfrissebb felmérései is igazolják: az ügyfél-szolgáltatási index (Customer Service Index; CSI) adatai szerint egyetlen más prémiummárka sem győzte meg szolgáltatásai kínálatával oly mértékben kínai ügyfeleit, mint az AUDI AG. Az új autók kínai vásárlói az értékesítési elégedettségi index tekintetében is az Audit szavazták az első helyre.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER