2013. május 08. szerda, 11:18

 

A film előzetes vetítésére Londonban, május 7-én került sor; a filmszínházakban május 22-től látható világszerte. A sikeres film hatodik epizódját Justin Lin rendezte, a főbb szerepkben Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson, Jordana Brewster, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Sung Kang, Gal Gadot, Chris „Ludacris” Bridges, Luke Evans, Elsa Pataky és Gina Carano látható.

alfa-giulietta-halalos-iramban-6

A „Halálos iramban 6.” Londonban játszódik – ez a sorozat első olyan tagja, amelynek cselekményét Európába helyezték az alkotók. Itt zajlik a film egyik legizgalmasabb jelenete is, amelyben a film sztárjai egy nagyteljesítményű Alfa Romeo Giuliettat vezetnek. Az autó először felszállás közben elhagyja egy gigantikus Antonov teherszállító repülőgép rakterét, majd egy lélegzetelállító üldözéses jelenet keretében megpróbálja megakadályozni, hogy a gép felszálljon. A végén természetesen a Giulietta győzedelmeskedik, hála az autó kiemelkedő teljesítményének és a két főhős bátorságának, akik végül leszorítják a hatalmas repülőgépet a futópályáról.

A jelenetet több, kívül-belül megfelelő módon átalakított Alfa Romeo Giulietta modellel forgatták. Miután visszatértek Olaszországba, a forgatás során megsérült autók egy különleges fotózáson vettek részt, amely elmeséli, pontosan mi történt az izgalmas, eseményekben bővelkedő film forgatásán.

giulietta-halalos-iramban-6

Ezen kívül az izgalmas repülőtéri üldözés jeleneteit az új Giulietta reklámfilmben is felhasználták; a film már látható a vezető olaszországi csatornákon, és hamarosan más országokban is bemutatkozik. A reklám igazi filmelőzetes, amely egyszerre népszerűsíti a „Halálos iramban 6.” című filmet és a rendkívüli nemzetközi sikereknek örvendő modellt: a Giulietta 2010. májusi bevezetése óta több mint 192 000 példányban kelt el világszerte.

A piaci megjelenéstől napjainkig a Giulietta összes európai eladásainak 13 százalékát tették ki az Alfa TCT automata sebességváltóval szerelt modellek, ami komoly piaci sikerekkel kecsegtet a jövőre nézve. Ennek a sikernek a kulcsa az innovatív automata sebességváltó kiemelkedő teljesítmény/fogyasztás aránya: az eleve elismerésre méltó kézi sebességváltónál is lenyűgözőbb teljesítményt nyújtó erőátviteli rendszer kategóriájának egyik legjobb képességű tagjává teszi a Giuliettát. A TCT váltóhoz választható mindkét motorvariáns (170 LE 1.4 TB MultiAir és 170 LE 2.0 JTDM) esetében javult a 0-100 km/órára mért gyorsulás szintideje, ugyanakkor csökkent a CO2-kibocsátás mértéke a megfelelő kéziváltós kivitelhez képest.

A 170 lóerős TCT Giulietta 1.4 TB MultiAir kivitel végsebessége 218 km/óra, a modell álló helyzetből mindössze 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. Kiváló menetdinamikája ellenére az autó szerény vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztással (5,2 l/100km) és CO2-kibocsátással (121 g/km) büszkélkedhet. A TCT váltó a 170 lóerős 2.0 JTDM dízelmotorral társítva is kategóriája egyik legjobb teljesítményét nyújtja: az azonos kéziváltóhoz képest a 0-100 km/óra gyorsulás ideje 8,0-ról 7,9 másodpercre csökkent, a vegyes ciklus szerinti üzemanyag-fogyasztás 4,7 helyett 4,5 l/100km. A CO2-kibocsátás 119 g/km (kéziváltóval 124 g/km).

Halálos iramban 6 film reklámja Alfa Romeo Giulietta betétekkel



Universal Pictures International

Az Universal Pictures a hivatalosan 2007. január 1. óta működő Universal Pictures International (UPI) közvetítésével forgalmazza filmjeit a világon. Nagy-Britanniában, Spanyolorszában, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Svcájc német nyelvterületein, a Benelux-államokban, Franciaországban, Oroszországban, Ausztráliában és Mexikóban az UIP közvetlenül saját irodáin keresztül tevékenykedik, mindenütt a helyi kultúrának és piaci mintáknak megfelelő kampányokat és bevezetési stratégiákat használva.
A világ egyéb országaiban az Universal a Paramount helyi irodáin keresztül forgalmazza filmjeit, fokozatosan maga mögött hagyva a korábbi, közös UIP modellt. Egyes kisebb térségekben a filmstúdió továbbra is az UIP-n keresztül látja el a filmszínházakat.
Az UPI a világ legnagyobb média- és szórakoztató nagyvállalatai közé tartozó, szórakoztató tartalmak, híradások és tájékoztatások globális fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó NBCUniversal része. Az NBCUniversal a Comcast Corporation 51%-os többségi tulajdonában van; a fennmaradó 49% a GE tulajdona.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER