Címkék: gázolás | görög | őrizetben | rendőr

2014. február 04. kedd, 10:39

 

Őrizetbe vették azt a görög sofőrt, aki szándékosan elsodort tegnap egy intézkedő rendőrt hétfő délután az M5-ös autópályán. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.

A Csongrád Megyei Főügyészség közleménye szerint az autós a röszkei határátkelő felől Budapest irányába tartott az M5-ös autópályán, amikor a 172-es kilométerénél a rendőrjárőrök közúti ellenőrzés miatt megállították. A leállósávban megálló sofőr azonban felhúzta a kocsi ablakát, az ajtókat pedig lezárta. A járőr segítséget kért, és a határrendészekkel közösen próbáltak intézkedni. A görög férfi azonban beindította gépkocsiját, elindult a leálló sávból a belső forgalmi sáv felé, és eközben az autója bal oldalánál álló határrendészt járművével fellökte. A járőrt, aki megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson, néhány méteren keresztül magával vonszolta. Végül a rendőr a belső szalagkorlát alá esett.

A rendőrök a menekülő sofőrt két kilométeres üldözés után akkor tudták megállítani, amikor járművével először egy rendőrautónak, majd a belső szalagkorlátnak ütközött.
Az intézkedő rendőrjárőr és a gyanúsított egyaránt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szegedi Nyomozó Ügyészség kihallgatja a gyanúsítottat és a tanúkat. A férfit az ügyészség még a héten a Szegedi Járásbíróság elé állítja.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER