2012. január 19. csütörtök, 10:49

 

Első megjelenése a 2009-es Dakaron szenzációt keltett. Ezt követte a Cape to Cape expedíción megtett 30.000 kilométer, ami rendkívül meggyőző teljesítmény volt. Sikerét tetézte, hogy hatékonysága a katonai műveletek terén is kiemelkedőnek bizonyult, többek között egyedülálló terepszögei miatt.

renault-sherpa

Ez a tulajdonsága páratlan járművé teszi a Sherpát kategóriában. Mostantól háromféle civil változatban kínálja a Renault Trucks, amelyek maradéktalanul kielégítik a márka oroszországi, afrikai és közel-keleti ügyfeleinek legkülönlegesebb igényeit is.

A katonai teherautótól az extrém járműig: a Sherpa új rendfokozata
Sherpa kereskedelmi forgalomban? Ezt a tervet a 2009-ben megjelent első civil változat óta dédelgeti a Renault Trucks. Az eredetileg a Renault Trucks Défense (a Renault Trucks katonai járműveket gyártó vállalata) által megtervezett, taktikai és logisztikai harci műveletekhez szánt Sherpa Light félúton van az összkerekes terepjáró és a teherautó között.

A Sherpa a legnehezebb tereppel is gond nélkül megbirkózik, bármikor képes bármit, bárhová szállítani, így tudása messze túlmutat a katonai feladatokon.
A Renault Trucks a rallye raidhez speciálisan kifejlesztett alvázra építette a Sherpát, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy közúti járműként is meggyőzően bizonyítson, és elnyerje az első civil rangjelzéseket. Először a Cape to Cape expedíció 30.000 kilométeres távjának megtételével, majd azóta minden évben az argentin és a chilei Dakar-ralin mutatja meg kivételes erényeit, ahol senkit nem hagyott hidegen: lenyűgöző méretei, kivételes terepszögei, minden próbát kiálló robusztussága, és jelentős hasznos terhelhetősége igazi szövetségessé teszi ezt a nem mindennapi járművet azok számára, akiknek a legnehezebb körülmények között kell eljutniuk küldetésük céljáig.

Az Oroszországban, a Közel-keleten és Afrikában kapható Renault Sherpa három kereskedelmi változatban kerül piacra, így a legigényesebb ügyfelek elvárásainak is megfelel. Az új Sherpák a Renault Trucks építőipari kínálatán belül a szélsőséges körülményekre tervezett járműveket képviselik.

sherpa-station-wagon

Szabadidő, biztonság, áru és személyszállítás: a Sherpa új küldetései
A Renault Trucks Sherpa Light modell alapján három új, kereskedelmi Sherpa modellt vezet be a Renault Trucks:

•    Sherpa Scout: 4 ülés, számos kényelmi opció, és több mint 5,5 köbméteres belső térfogat jellemzi. Ezt a változatot kifejezetten a vadászat, a rallye raid és az extrém sportok szerelmesei számára fejlesztették ki. Igen alkalmas személyszállításra a nehezen, vagy körülményesen megközelíthető helyeken.

•    Sherpa Carrier: az alváz-kabin és platós alváz változatban készült Sherpa Carrier sokféle felépítményt kaphat (pl. fix vagy billenő plató), ennek köszönhetően akár 3,8 tonna felszerelést, vagy árut képes szállítani a legzordabb útviszonyok között is.  Ideális partnere lehet például egy nehéz terepen haladó Keraxnak, vagy akár településektől és kiépített utaktól távoli területeken lehet használni segélynyújtási, illetve sürgősségi feladatok ellátására.

•    Sherpa Station Wagon: a teljesen páncélozott karosszériával készült Sherpa Station Wagont olyan feladatokra szánják, amelyeket bizonytalan politikai körülmények között kell végrehajtani. A tökéletesen védett, 7 köbméteres belső térnek és a 1,5 tonnás hasznos teherbírásnak köszönhetően félelem nélkül és a legnagyobb biztonságban teljesíti az anyag- és személyszállítási küldetéseket.

Valamennyi változat felszereltsége további kényelmi (légkondicionáló, állóhelyi fűtés, jobb oldali kormány), navigációs és kommunikációs (rádió, GPS), mobilitási (változtatható keréknyomás, indítás rendkívül hidegben, csörlő) és védelmi (gallytörőrács, páncélozás, speciális abroncsok) opciókkal gazdagítható.



Robusztusság, mobilitás és megbízhatóság:

A Sherpát úgy tervezték meg, hogy minden akadályt legyőzzön. Ezt a célt szolgálja a megerősített acél alváz, a kettős áttételű merev hátsó híd differenciálzárral, és az állandó összkerékhajtás. Hatvan fokos első terepszögeinek és 600 mm-es hasmagasságának köszönhetően akár 750 mm-es gázlókon is képes átkelni, és könnyedén megbirkózik a 40 százalékos lejtőkkel és emelkedőkkel is.

A Sherpa a 215 lóerős DXi 5 motorral (Euro III illetve Euro V szabvány szerint homologizált) készül. A 4,76 literes erőforrás 1200 és 1700 fordulat/perc között éri el 800 Nm-es nyomatékát. A hatsebességes Allison automata váltóval a Sherpa menetkomfortja egy kényelmes személygépkocsiéhoz hasonlítható.

A Renault Trucks többi építőipari járművéhez hasonlóan a Sherpa robusztusságát és megbízhatóságát is több mint egy millió megtett kilométer bizonyítja, valamint a Cape to Cape expedíción és a Dakaron történt, valós menetkörülmények közötti tesztelések. A jármű javítását és karbantartását a Renault Trucks kiterjedt, világszerte 1500 forgalmazóból, illetve javítóműhelyből álló hálózata biztosítja.

renault-sherpa-carrier

Egy rendkívüli jármű rendkívüli bevezetése: 6 Renault Sherpa indul kampánykörútra
A Sherpa Light három civil változatának nemzetközi bevezetése eseményszámba megy, hiszen amerre csak megfordul, mindenütt lenyűgözve fogadják a kivételes tulajdonságokkal felruházott teherautókat.
2012 elején hat bemutató modell indul hat kampánykörútra, hogy részt vegyenek azon a sok-sok eseményen, amelyet a Renault Trucks, illetve a gyártó partnerei szerveznek az egész év folyamán azokban az országokban, ahol ezeket a modelleket forgalmazzák majd. Szaúd-Arábiában a Sherpa három civil változata a Renault Trucks építőipari kínálatának zászlóshajói, a Kerax és a Premium Lander mellett vesz részt a Renault Trucks Desert Adventure eseményen. Oroszországban két Sherpa Scout modellt állítanak ki a CTT szalonon, amelyre májusban kerül sor Moszkvában. Afrikában a Sherpa Station Wagont a Dél-Afrikai Köztársaságban és Angolában tekinthetik meg az ügyfelek.

A Renault Trucks építőipari kínálatának másik két modellcsaládja, a Kerax és a Premium Lander mellett a Sherpa is megerősíti, hogy a Renault Trucks a legnehezebb felhasználásokhoz és helyzetekhez is képes alkalmazkodni robusztus és megbízható, kifejezetten profiknak szánt járművek megépítésével.


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER