2013. augusztus 28. szerda, 11:05

 

Immár negyedszer zúgtak fel a motorok a Formula Student Hungary hallgatói versenyen Győrben. Az augusztus 22. és 25. között megrendezett megmérettetésen 16 országból 39 belső égésű motoros illetve elektromos meghajtású járművel versenyző csapat mérte össze tudását. Összetettben három német egyetem csapata végzett az élen, de a végül 9. helyet megszerző BME Formula Racing Teamnek sem kell szégyenkeznie.

dusza-andras

A budapesti műszaki egyetemisták két versenyszámban is nyertek egy-egy kategóriát: a műszaki tervezés, valamint az autó állóképességének és üzemanyag-fogyasztásának tekintetében lett a legjobb a magyar csapat. A kecskeméti diákok által alkotott KEFO Motorsport bár összességében a középmezőnyben végzett (a 18. helyen), lelkesedésükkel elnyerték mind a zsűri, mind a nézők szimpátiáját.

bme-formula-racing-csapat

kecskemeti-formula

A világ számos egyeteméről érkező mérnökhallgatóknak egy évük volt arra, hogy önállóan megtervezzék és megépítsék együléses versenyautó prototípusaikat. A járműveket a négy nap során autóipari szakértők pontozták három tervezői kategóriában (konstrukció, gyártási- és költségterv) és öt menetdinamikai szempont (gyorsulás, oldalirányú terhelés, üzemanyag fogyasztás, autocross/egykörös teszt és hosszú távú terhelés) szerint. Az összetett eredmény a statikus és a dinamikus versenyszámokból állt össze.



A Continental cégcsoport az idén két induló magyar csapatot, a Budapesti Műszaki Egyetem (Formula Racing Team), illetve a Kecskeméti Főiskola (KEFO Motorsport) csapatait támogatta. A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója ugyanakkor harmadik éve a Formula Student Hungary főtámogatója is. „Szívügyünknek tartjuk, hogy a tehetséges mérnökhallgatók minél több és minél magasabb szintű gyakorlatot szerezzenek egyetemi éveik alatt. Számukra nem csak azért nagy lehetőség ez a sorozat, mert saját fejlesztésű autóikkal részt vehetnek egy valóban éles körülmények között zajló, izgalmas versenyen, hanem azért is, mert számos autóipari cég szakembere előtt is bizonyíthatják rátermettségüket, tehetségüket” – mondta Nánássy András, a Continental Automotive Hungary Kft. HR igazgatója. „Ez a verseny ugródeszkául is szolgálhat a fiatal mérnököknek, hogy akár rögtön, tanulmányaik befejezése után neves autóipari cégekhez vagy akár az autó- és motorsport élvonalában jegyzett versenycsapatokhoz kerüljenek. Több olyan mérnök is dolgozik nálunk, akik az elmúlt években a Formula Student Hungary versenyeken sikeresen szerepeltek” – fűzte hozzá Nánássy András.




A győri Formula Student Hungary mellett a Continental konszern évek óta támogatja a Formula Student sorozat németországi, hockenheimi versenyét is, valamint 40 egyetemi csapat mögött áll nemzetközi szinten. A Formula Student Racing-et a ’80-as években a legjelentősebb járműtechnológiai vállalatok hívták életre azért, hogy a hogy a hallgatók az elméleti ismereteket gyakorlatban is alkalmazni tudják. A tervezés, a gyártás és a gazdasági megvalósítás során megkövetelt csapatmunka, a határidők betartása illetve a projektmenedzsment mind olyan fontos tapasztalatokat adnak a fiatal mérnököknek, a gazdasági illetve jogi területről érkező hallgatóknak, mely rendkívül hasznos gyakorlati ismeretekkel egészítik ki az iskolák elméleti képzését.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER