Címkék: autószimulátor | autóverseny

2020. május 11. hétfő, 19:32

 

Kiélezett és látványos csatákat hozott a Nemzeti SIM Liga első fordulója, amelyen a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert vitte a prímet. Nem meglepő, hiszen annak idején szimulátorbajnokból lett valódi versenyző.

 

 

 Profi szimulátorbajnokság, profi autóversenyzőkkel, akik egyébként a kategóriájukból fakadóan nem találkoznának a versenypályán, ám a Nemzeti SIM Liga révén most összesodorta őket az élet. Ennek köszönhető, hogy elképesztően látványos csatát vívott egymással a kamionos Kiss Norbert és a túraautós Nagy Dániel – az időmérő edzésen utóbbi volt a leggyorsabb, a futamgyőzelmet azonban végül Kiss elhalászta az orra elől az első versenyen. Ki kell emelni, hogy Nagy Dani rendkívül sportszerű volt, mert egyszer koccant Kiss Norbival, kilökte a pályáról, de utóbb becsületesen „visszaadta” a pozíciót.

 


„A szoftver miatt nagyon élethű az egész, és összetett maga a küzdelem is, izgalmas, látványos futamok zajlottak szombaton – mondta Kiss Norbi. – Többféle autó közül lehetett választani, miután a mezőny nagy része Audiba ült, én a Ferrari mellett döntöttem, hogy tudjak valami mást csinálni, mint a többiek. Az én autóm egyenesben kicsit gyorsabb, az Audi meg a kanyarokban – remélem, ez a döntés a későbbiekben is az előnyömre válik. Szoros volt az időmérő és szorosak voltak a versenyek is, nagyon élveztem őket, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen én is szimulátorversenyzőként kezdtem annak idején…”
A forduló második, fordított rajtrácsos futamán a végig kiegyensúlyozottan versenyző szimulátoros Tóth Dávid aratott győzelmet.

Hogy miben más ez a sorozat, mint a többi?

 Ahogy Kiss Norbert is említette, platform okán mindenképp, hiszen az iRacing a legélethűbb szimulátor – ezen gyakorol év közben Max Verstappen és Lando Norris –, vagyis szinte valós versenykörülmények között mérethették meg magukat az indulók, másrészt a hat héten át zajló bajnokság során a promóter TRP Hungary és a Fit4Race versenyfelkészítő program jóvoltából izgalmas nyereményekért harcolhatnak az indulók több, mint 1 millió forint értékben.
A stúdióban Szujó Zoltán mellett a Formula–1-es Alfa Romeo-csapat szimulátorversenyzője, Bereznay Dániel, és Kismarty-Lechner Gábor ült elemzőként – a jó versenyek láttán érdekes beszélgetések alakultak ki közöttük. A levezető műsorban Bereznay már otthonról jelentkezett be, még épp az esti Formula–1-es e-sport viadal előtt, amelyen egy győzelmet és egy harmadik helyet szerzett a Leclerc, Norris, Giovinazzi fémjelezte mezőnyben.

Az időmérő és a futamok eredményei alapján kialakult a sorrend az 1. forduló után:
1. Kiss Norbi 49 pont
2. Nagy Dani 38 pont
3. Tóth Dávid 35 pont

Az összesített végeredmény egy óvás miatt még nem hivatalos. Az esetet a Móni István FIA licenszes sportfelügyelő vezette csapat még vizsgálja.

A teljes élő adás itt visszanézhető:


 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER