2010. június 01. kedd, 11:54

 

Pannónia-Ring, 2010. május 30.
Esős idő fogadta a gyorsasági autóversenyzés résztvevőit a vasárnap délutáni versenyeken.

 

turaauto pannonia ring

A formula autók csak pár kört tudtak versenyezni, a safety car mögött fejezték be a versenyt. A kistúraautók mezőnyében versenyző Nagy Norbinak kedvezett az esős időjárás. A nagytúraautók versenyét újra Walter Csaba nyerte. Végig esett a Genex Suzuki Bio Kupa alatt. Rippel Ferenc élete első esős versenyét kicsúszás nélkül teljesítette. A BMW 325i Challenge versenyzői hatalmas küzdelmet és élvezetes csatákat mutattak be a csúszós pályán.


A formula autók versenyzői/csapatai száraz futamra készültek a mai napon, ezért váratlanul érte őket, amikor néhány körrel a start után zuhogni kezdett az eső. Pödör Balázs és Fekete Krisztián sokáig harcolt a harmadik helyért, majd ütköztek, ami miatt Fekete Krisztián nem tudta folytatni a versenyt. Ekkor már erősen esett az eső, illetve a safety cart is beküldték a pályára a baleset miatt. A safety car kiállása után, a formula autók már csak nagyon lassan tudtak haladni, ezért egyetlen új kör megtétele után leintették a versenyt. Az első három helyezett rendre, Tukora István, Chanoch Nissany és Pödör Balázs.
kistura autok pannonia ring
A Harvestr Kistúraautók között Nagy Norbinak (Ford Fiesta, 1600 ccm) kedvezett az eső. A 15 éves versenyző már a második körben átvette a vezetést géposztályában, Walterné Dancsó Adrienntől (Opel Astra, 1600 ccm). Nem sokkal ezután Kovács György (Mazda RX 8, 2000 ccm) kicsúszott a pályáról, azonban folytatni tudta a versenyt. Pár körrel később Walterné Dancsó Adrienn, műszaki hiba miatt kénytelen volt idő előtt abbahagyni a versenyzést ezen a napon, ám az élen folyó harcoknak ezzel korántsem lett vége. Ami a teljes mezőnyt illeti, az első helyért hosszan tartó küzdelem folyt két Alfa Romeo (2000 ccm) között. Sokáig Németh András vezette a mezőnyt, miközben Gáspár Csaba folyamatosan támadta. Kicsivel hátrébb, Mink Zoltán (Honda Civic, 1600 ccm) folyamatosan tartotta a második helyét az 1600 ccm-esek között, amelyre Dr. Grigalek Gábor (Renault Clio, 1600 ccm) pályázott. Egy autóként versenyeztek az utolsó előtti kör végéig, amikor a Hondán elmelegedtek a gumik, így Dr. Grigalek Gábornak sikerült megelőznie Mink Zoltánt. A verseny végeredményét tekintve, az 1600 ccm-es géposztály első helyét Nagy Norbi szerezte meg, másodikként Dr. Grigalek Gábor ért célba, harmadikként pedig, Mink Zoltán lépte át a célvonalat. A Harvestr Kistúraautók győztese ez alkalommal is Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156, 2000 ccm) lett, míg a második helyen Németh András végzett.

A BMW 325i Challenge mezőnye a kistúraautók között indult el. A hátsókerék-meghajtással rendelkező BMW-k sokat küzdöttek az esővel, mivel a túlságosan nedves aszfalton, folyton megcsúsztak, kicsúsztak autóikkal, azonban az első néhány kör elteltével megszokták a vizes burkolatot, mindenki teljesíteni tudta a futamot. Az első helyen Kovács Tamás végzett, őt követte Strider Zoltán, illetve Czvik Péter lett a harmadik.

„Kalaschnikow futam”  A Nagytúraautók futama
A rajtig az eső elállt, de a pálya nedves maradt. A csapatoknak fejtörést okozott, hogy milyen gumival (száraz, vizes, intermédia) vágjanak neki a versenytávnak. A verseny elején a vizes gumival induló pilóták szereztek előnyt, de a versenytáv harmadánál annyira felszáradt a pálya aszfaltja, hogy száraz, illetve slick gumikkal szerelt autók rendre jobb köröket futottak a vizes gumis társaiknál.  Több előzést is láthatott az esős idő ellénére kilátogató szépszámú közönség. A nagytúra mezőnyében Kiss Norbi (Seat Leon Cup) az utolsó helyről rajtolt a szombati technikai problémák miatt. A vizes pályára száraz gumikkal hajtott ki, és ez a döntés meghozta eredményét, ugyanis mint kés a vajon jött át a mezőnyön, a második körben már az első helyen haladt. Egy boxáthajtásos büntetés után is a mezőny élére állt vissza, fokozatosan elhagyva a második helyen autózó Walter Csabát, majd az utolsó kör előtt kiállt, mivel nem versenyzik ebben a kategóriában, és nem akart pontot rabolni a bajnokság résztvevőitől. Az utolsó három körben újra elkezdett esni az eső, azonban ez már nem befolyásolta a végeredményt, így az utolsó körben Walter Csaba (Porsche 911) vezette a mezőnyt, mögötte Bódis Kálmán (Porsche 911 GT3) haladt, őt követte Horváth Zsolt (Ferrari F430 GT2 TW) és ez maradt a végeredmény is. Szabolcs Róberttel (Renault Clio Kalaschnikow) ma is összeütközött egy Seat Leon. Ezúttal hátulról ment neki a Kazár Miklós által vezetett autó. Szerencsére az ütközés nem okozott nagy károkat az autókban, így mindketten folytatni tudták a versenyt.
Rippel Ferenc es a Suzuki dobogo
A Genex Suzuki Bio Kupa idei negyedik futama szakadó esőben folyt. Ahogy a harmadik futamon, itt is az osztrák pilóták foglalták el a rajtrács elejét. A magyar kupában használt esőgumik ekkora esőben sem üzemeltek tökéletesen, így mindenki száraz gumikkal sorakozott fel a rajtrácsra. Az élről induló, 13 éves Lackó Lehel jól rajtolt, az első kanyarban megtartotta vezető helyét. A hátsó régiókból induló ifj. Ficza Ferenc és Bárkovics Zoltán, mint akit ágyúból lőttek ki, úgy ugrottak a második-harmadik helyre és az első kör végére már az élen is álltak. A tempójuk annyival gyorsabb volt a mezőnyénél, hogy már ekkor nem is volt kérdés, ők fogják megvívni a harcot az első helyért. Lackó Lehel eközben folyamatosan hátrébb csúszott, Tim Gábor feljött a harmadik helyre, és akárcsak szombaton, Bittman Attila üldözte őt a negyedik helyen. A futam érdekessége még, hogy az osztrákok esőgumijai annyira jól működtek, hogy ezen a napon nem volt esély az utolérésükre, sőt, a száraz gumikkal versenyző magyar mezőnyt lekörözték. Ez persze több bonyodalomhoz is vezetett, de apró koccanásoktól eltekintve, problémamentesen zajlott a futam. Ifj. Ficza Ferenc és Bárkovics Zoltán többször helyet cserélt a verseny ideje alatt, de végül ifj. Ficza Ferenc versenyző, hihetetlen tempót diktálva az esőben, megnyerte a kaotikus viadalt. Bárkovics Zoltán két másodperces hátránnyal érkezett a második helyen, míg Tim Gábor megismételve a szombati teljesítményét, újra harmadik lett Bittman Attila előtt. Bús Edina a peches szombati verseny után, bravúros versenyzéssel a tizenkettedik helyről az ötödik helyre küzdötte fel magát. A VIP autóval induló Rippel Ferenc, két magyar pilótát is legyőzve a tizenkettedik helyen ért célba stabil és kitűnő versenyzéssel.

Az Autós Országos Gyorsasági Bajnokság alig egy hónap múlva, a SlovakiaRing-en folytatódik, 2010. június 26-án.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER