Címkék: rally | tanácsadó | Toyota

2020. október 27. kedd, 15:48

 

2021 januárjától Tommi Mäkinen lesz a Toyota motorsport tanácsadója: a cél motorsport tevékenységének aranykorát élő Toyota sikereinek további csúcsra járatása mellett az is, hogy a vállalat még jobb teljesítményautókat tudjon készíthessen a jövőben.

 

 

 Tommi Mäkinen: 1985-ben kezdte a raliversenyzést. Összesen 24 WRC rendezvényen győzött. 1995-től a Mitsubishi gyári pilótája volt, és 1996-tól 1999-ig elképesztő bravúrral, négy egymást követő évben nyerte meg a pilóták világbajnokságát. Miután 2002-ben átigazolt a Subaruhoz, továbbra is az élvonalban versenyzett, és maradandó nyomot hagyott a WRC történetében. A négyszeres rally világbajnok kapcsolata a Toyotával 2017-ben kezdődött, amikor az ő vezetésével indította újra rally tevékenységét a vállalat, amely a visszatérését követő első évben konstruktőri, a következő évben pedig egyéni világbajnoki címet szerzett, és idén is élen áll a pilóták mezőnyében.

 

 

A kinevezés hátterében a Toyota 2017-ben, nagy erőkkel újraindított rally-tevékenysége áll, amiben Tommi Mäkinen komoly szerepet vállalt. Mäkinen és profi csapata, a Tommi Mäkinen Racing Oy nemcsak egy ütőképes rallyautó fejlesztésében játszottak nélkülözhetetlen szerepet, hanem a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team felépítésében, és annak magas szintű működtetésében is a FIA Rally Világbajnokságon. A Toyota már 2018-ban, a visszatérése utáni második évben megnyerte a gyártók, 2019-ben pedig a pilóták és a navigátorok világbajnoki címét. A Toyota biztos benne, hogy ezzel a tapasztalattal Tommi Mäkinen képes lesz a motorsport szélesebb területén is együttműködni a vállalattal. Ilyen például a sportos GR-modellek fejlesztése, a motorsport tevékenységek stratégiai tervezése és a tehetséggondozás fejlesztése. A Toyota Motor Corporation motorsport tanácsadóként a stratégiaépítésben és a szervezeti tevékenységekben is számít a javaslataira.

Következésképpen a Tommi Mäkinen Racing Oy által felépített WRC projekt – tehát a TOYOTA GAZOO Racing WRT csapat és a WRC autók fejlesztése – a jövőben közvetlenül a Toyota vezetése alá kerül. 2021-től a WRC tevékenységeket a Toyota európai motorsport alaptevékenységéért felelős leányvállalata, a TOYOTA GAZOO Racing Europe GmbH. fogja végezni. A Toyota meggyőződése, hogy profitálni fog Tommi Mäkinen elszántságából, és tanulni fog a TMR-nél végzett világszínvonalú járműfejlesztési tudásából, annak az érdekében, hogy ezt üzletfejlesztésre használja fel. A Toyota számára ezen felül a lépés lehetőséget ad arra is, hogy felgyorsítsa munkatársai gyakorlati képzését. Mindemellett a TGR WRT továbbra is a megszokott módon folytatja tevékenységét Finnországban és Észtországban, megtartva a meglévő emberi erőforrásokat, illetve néhány olyan ingatlant is, melyeket korábban a TMR használt.

„A Toyota WRC-projekt célja az volt, hogy a Rally Világbajnokságon újrakezdjük a tevékenységet, mégpedig egy olyan rugalmas szervezettel, amelyet csak egy kis vállalkozás képes létrehozni. Ma már kijelenthetem, hogy elértük ezt a célt, és ideje, hogy új kihívások irányába lépjünk a Toyotával. Szeretném megköszönni Akio Toyodának, hogy megbízott bennem, rám bízta ezt a projektet, és minden módon támogatott abban, hogy elérjük közös célunkat. Várom, hogy folytassuk vele a közös munkát, és megalapozzuk a Toyota jövőjét a motorsport területén.” – fogalmaz a felkérés kapcsán Tommi Mäkinen, a Tommi Mäkinen Racing Oy tulajdonosa és ügyvezetője. „Örülünk, hogy a Toyota a tervek szerint felvásárolja az együtt felépített WRC üzemeltetési tevékenységeket, és annak is örülök, hogy a Toyota biztos otthont és jövőt biztosít szakembereinknek a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team csapatában. Fontos számomra, hogy a tevékenységek egy része továbbra is Jyväskyläben és Tallinnban marad, míg a csapatot a TOYOTA GAZOO Racing Europe veszi szárnyai alá.” – teszi hozzá az aktív versenyzői karrierje során pilótaként négy világbajnoki címet szerző Mäkinen.

„A Tommival való találkozásom után döntöttem úgy, hogy a Toyota visszatér a WRC-be.
Csak az ő támogatásával voltunk képesek arra, hogy megnyerjük a WRC-t. Végül pedig az ő tapasztalatainak segítségével voltunk képesek elkészíteni összkerékhajtású versenyautónkat, a GR Yarist. A jövőben tehát ő lesz a motorsport tanácsadónk. Szakértői tanácsaival – ahogy eddig is – a versenyek megnyerésére törekszünk, de ezen felül olyan tanácsokat is várunk majd tőle, melyek segítségével a Toyota még jobb autókat tud majd gyártani. Egy dolog azonban az új pozíciója elfoglalása után sem fog változni: továbbra is ő marad az én vezetéstechnikai oktatóm. Tommi, autózzunk együtt a jövőben is!” – fogalmaz a kinevezés kapcsán Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke, aki Morizo versenyzői néven maga is mesterpilóta.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER