Nyílt Rallye Bajnokság állása |
Országos Rallye Bajnokság állása |
forrás: MNASZ
Bár a prológ eredménye nem számít a végelszámoláskor, a pilóta mindig a maximumra törekszik - szem előtt tartva azt, hogy a közönség azért jön a Pécs Plaza parkolójába, hogy látványos kanyarvételeket, s olyan féktávokat lásson, amelytől végigfut a hátán a hideg.
"Azon ralisok közé tartozom, akik komolyan veszik a prológot" - mondta Turán.
"Ha autóversenyről van szó, nem ismerek tréfát, s bár a körpályán elért eredménynek tulajdonképpen nincs jelentősége, nekem presztízs-szempontból nagyon fontos, mindig arra törekszem, hogy kihozzam magamból a maximumot. A motivációmra egy lapáttal még rátesz a közönség - errefelé nagyon szeretik és értik az emberek a ralit, muszáj nekik megfelelni."
Turánt amúgy nagyon szép emlékek fűzik a mecseki pályákhoz - elég, ha csak azt említjük, hogy itt nyerte meg élete első túraautós versenyét.
A 42. Allianz Mecsek-rali első igazi versenynapján (amelyen kilenc gyorsasági szakasz várt a mezőnyre) rekkenő hőség volt, a World Rally Carban állandósult a 60 (!) Celisus-fok körüli hőmérséklet. Pont, mint a szaunában.
A nap elején a már megszokott, tizedmásodpercekre menő harcot láthattuk, amelyben aztán az éllovasok közül ketten (Turi Tamás és Spitzmüller Csaba) el is véreztek. Szerencsére nem szó szerint, bár mindketten elég látványosat estek - a pálmát Turié vitte el, ő gyakorlatilag rommá törte a versenygépét. Szerencsére mind a négy versenyző súlyosabb sérülések nélkül megúszta az esést.
Herczig a hatodik szakaszon defektet kapott, de azt a gyorsaságit etapnak nyilvánították Spitzmüller balesete miatt, végül erre a harmadik körig kellett várnia. Herczig gumiját a hetedik szakaszon kicsípte egy kő, a "defektes" szakaszon Turán az élre állt, s ha már ott volt, a hátralévő két gyorson is diadalmaskodott.
A záró napon 4 gyorsasági szakasz várt a mezőnyre.
A nyár egyik legmelegebb hétvégéjén tartották meg a versenyt: az autókban olykor a 60 Celisus-fokot is elérte a hőmérséklet. A fiúk gyorsaságára azonban ez egyáltalán nem volt hatással - folyamatosan álltak a gázon.
Turánék folyamatosan állítgatták a Peugeot-t, még vasárnap, az első körben is javasolt valamit a mérnök a hátsó differenciálművel kapcsolatban, s ezáltal gyorsabbá váltak. Tisztára, mint a világbajnokságon.
Így a szombati három szakaszgyőzelemhez vasárnap újabb hármat gyűjtöttek, ami azt is jelentette, hogy a 10.5 másodperces előnyük 13.8 tizedre nőtt - ez is utal a küzdelem hevességére.
A csapat készült. Turán Frigyes tapsvihar közepette érkezett meg a szervizparkba, s a java még csak ezután következett. Előkerült valahonnan egy nagy fehér egyes, azt felragasztották a Peugeot 307 WRC szélvédőjére, aztán egyenként hosszasan veregették a láthatóan eléggé meghatódott pilóta és navigátora vállát. Sokat kellett várni az újabb győzelemre, de annál édesebb most a siker. Főleg úgy, hogy Pécsett érte el Turán, akinek a szívében különleges helyet foglal el ez a város. Itt aratta élete első túraautós viadalát, s bár már évekkel ezelőtt szakágat váltott, a pályacsúcsot ma is ő tartja. S most megvan a Mecsek-rali győzelem is - erre nagyon vágyott.
"Késhegyre menő csatát vívtunk Herczig Norbival, aki egyetlen pillanatra sem adta fel a küzdelmet, úgyhogy sietni kellett."
A navigátor, Zsiros Gábor maximálisan egyetértett pilótájával: "Fel kellett kötni a gatyát, mert a riválisok eszelősen gyorsak voltak, igaz, a végére csak ketten maradtunk csatában az első helyért. A vasárnapi négy gyorsaságin mindent beleadtunk - ez is kellett a sikerhez, meg a jó csapatmunka, és az, hogy nem hibáztunk, karcmentesen hoztuk be az autót a célba. Kicsit meg is hatódtam, hiszen ez volt Fricivel az első közös, számomra pedig a legelső abszolút győzelmünk."
42. ALLIANZ MECSEK-RALI, AZ OB 5. FUTAMA, PÉCS
Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Synergon Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 1:15:53.0, 2. Herczig, Baranyai (Subaru Rally Team Hungary, Subaru Impreza WRC) 13.8 másodperc hátrány, 3. Ifj. Érdi, Rubóczky (Érdi Rally Team, Subaru Impreza WRC) 3:01.3 perc.
A nyílt ob állása (nem hivatalos): 1. Herczig Norbert, Baranyai László (Subaru Rally Team Hungary, Subaru Impreza WRC) 88 pont, 2. Spitzmüller, Kazár (Hell Racing Team, Mitsubishi Lancer WRC) 69, 3. Turán, Zsiros (Synergon Turán Motorsport, Peugeot 307 WRC) 61
Hozzászólások