W 198 / 300 SL Gullwing – 1954
A VI. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán induló, 1954-ben gyártott Mercedes-Benz 300 SL Gullwing az első sirályszárnyas Mercedes-Benz, amely magyar tulajdonba került.
A Mercedes-Benz 300 SL az SL osztály alapítója. A legendás, sirályszárnyas ajtókkal kialakított túrakupé lett a Mercedes-Benz második világháború utáni első olyan sportautója, amit utcai használatra sorozatban készítettek. A szemet gyönyörködtető dizájn mellett az autó különlegessége, hogy ennél a modellnél alkalmazták először a benzinbefecskendezéses négyütemű benzinmotort sorozatgyártásban. A coupéból 1954-1957 között összesen 1400 db készült. 2000-ben egy független szakmai zsűri - 50 nemzetközi szakértő részvételével - az évszázad sportkocsijának választotta.
A mezőny 2011. május 20-án, pénteken 20:30 órától érkezik a budapesti Széchenyi térre (egykori Roosevelt térre), majd május 21-én, szombaton 9:00 órától rajtol, hogy délután célba érkezzen a kecskeméti főtérre.
Hozzászólások