Címkék: Európa Bajnok | kamion | kamionverseny | Kiss Norbi | Le Mans | Oxxo

2014. október 14. kedd, 11:00

 

Az FIA Kamion Európa-bajnokság idei utolsó versenyhétvégéjét a legendás Le Mans-i aszfaltcsíkon rendezték. A bajnokságban még soha nem volt ilyen, hogy az utolsó hétvégén három pilóta közül még bárki lehetett bajnok.

Kiss Norbert a bajnokság élén kezdte meg a hétvégét, és ellentmondást nem tűrve vezette versenykamionját minden egyes kifutáskor, folyamatosan tudatosítva ellenfeleiben, hogy nincs esélyük ellene Le Mans-ban. A szombati két szabadedzést rögtön megnyerte, majd megszerezte a Pole pozíciót az időmérőn.



Hiába rajtolt jól Norbi az első rajtnál, baleset történt, ami miatt piros zászló, majd új rajt következett. Norbi szépen elhozta a második rajtot is, onnantól pedig csak sejtették üldözői, hogy merre jár, és már a futam felénél próbálta csapatfőnöke visszafogni, hogy spóroljon az autóval a második futamra, hiszen hatalmas az előnye. Norbi szót is fogadott, de így is magabiztosan győzött, teljesen sima rajt - cél győzelmet aratva, így kis csapatunk büszkén hallgathatta a Magyar Himnuszt.

A második futamon Norbi a nyolcadik helyről indult, egy kis csetepatéba keveredett a defekttel autózó Albacetevel - amit a versenybírák utólag versenybalesetnek minősítettek -, és egészen a harmadik helyig tört előre, így mindkét szombati futamon dobogón végzett Norbi.

Vasárnap minden folytatódott tovább, Norbi megnyerte a vizes pályán zajló Warm up-ot, majd az időmérőt is. itt már tudtuk, hogy ha Norbi megnyeri az első futamot, előnye behozhatatlan lesz, így övé lehet az Európa-bajnoki cím, a csapat ennek megfelelő hangulatban várta a futamot, hatalmas izgalmak között.



Szakadó eső miatt sárga zászlós rajt volt az első futamon, egymás mögül indultak a pilóták, ami jól jött nekünk, nem kellett izgulni rajtbaleset miatt. Norbi a zöld zászlónál elkezdte nyomni a gázt, a második körben már 4 másodperccel vezetett, így megint jött az utasítás: "nyugi, nem gyorsabbak a többiek, lassíts kicsit, tartsd a távolságot". Norbi ezen a futamon is végig magabiztosan autózott, ismét a mezőny fölé nőtt, így győzelemmel ünnepelhette Európa-bajnoki címét!

Amint áthaladt a célvonalon, kis csapatunk egymás nyakába ugrált, ki sírva, ki könnyezve, csak Norbi nem szólt bele a rádióba, így rá is kérdeztünk, hogy a videó felvételhez mondjon már valamit, mire ez a válasz jött: "nem tudok beszélni. Sírok..."



Könnyes szemmel szállt ki a kamionból, és borult a csapat nyakába, majd hallgatta végig a Magyar Himnuszt a dobogón, ahol már mint Európa-bajnokot jelentették be, s ünnepelték - ünnepeltük.

A második futamra természetesen még kiment Norbi, de tét számára már nem volt, igyekezett kimaradni a harcokból, és élvezve a "jutalom" autózást bejött a hatodik helyen.

8 éve dolgozik csapatunk ezen, valóra vált egy álom, Szobi Balázs álma, MEGNYERTÜK az Európa-bajnokságot... Nem tudjuk még felfogni, pedig igaz. Otthonról ömlenek a gratulációk, rajongóktól, barátoktól, partnerektől, sporttársaktól, a médiától, ez rendkívül jól esik nekünk!

Hatalmas köszönet MINDENKINEK, aki mellettünk állt, aki támogatott, aki szorított, aki bíztatott... Ez a siker az övék is, a Tietek is, ezt senki ne feledje!!!
Sárosi Bruno

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER