Címkék: fogyasztóvédelem | kártérítés | Olaszország | Volkswagen

2015. szeptember 23. szerda, 13:15

 

Ha kiderül, hogy a botrány az Olaszországban értékesített VW-járműveket is érinti, leállítjuk ezek árusítását - nyilatkozta szerdán Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter. Az olasz fogyasztóvédők  nem zárták ki az olasz VW-tulajdonosok esetleges csoportos kártérítési követelését



A miniszter elmondta, az olasz kormány az VW olaszországi igazgatóságától, valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökségtől (EEA) is azonnali választ vár arra a kérdésre, hogy az Olaszországban forgalomban levő VW-járművekben is alkalmazták-e a károsanyag-kibocsátási értékek manipulációjára szolgáló szoftvert. Ugyanerre vár választ az olasz közlekedési minisztérium is.

Gian Luca Galletti kijelentette, hogy a VW-botránynak súlyos következményei lehetnek az európai foglalkoztatottság és gazdaság terén is. Az olasz környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az olasz autógyárakról "nem tételezik fel" hasonló gyakorlat alkalmazását, ezért ezeknél  egyelőre nem rendeltek el ellenőrzést.

Az olasz környezetvédelmi tárca vezetője hozzátette: a történtek után felül kell vizsgálni a károsanyag-kibocsátás egész európai ellenőrzési rendszerét és az eddig megjelentetett környezeti adatok helyességét is.

Az olasz fogyasztóvédők nem zárták ki az olasz VW-tulajdonosok esetleges csoportos kártérítési követelését. A fogyasztóvédők azt szorgalmazták, hogy ezek után a gépjárműgyártók által reklámozott üzemanyag-fogyasztás valós értékeit is minél előbb ellenőrizzék.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER