Címkék: Párizsi Autószalon | TNGA | Toyota Corolla

2018. október 09. kedd, 04:46

 

Ha világ évek óta legnépszerűbb, és egyben minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója új generációt kap, azt túlzás nélkül lehet rendkívüli várakozások övezte autóipari eseménynek nevezi. Éppen ezért az 1966 óta több, mint 45 millió példányban gazdára talált Toyota Corolla legújabb generációjának leleplezése a 2018-as Párizsi Autószalon egyik legnagyobb horderejű eseménye volt. 

A vadonatúj Toyota Corolla korábban, a Genfi Autószalonon akkor még Auris néven bemutatott ötajtós változata mellé Párizsban érkezett meg a Touring Sports névre hallgató kombi változat, míg a szedán kivitel szintén még idén, a Pekingi Autószalonon került majd leleplezésre. Ezzel a Corolla ismét három karosszéria változatban érhető majd el, és a Toyota sikermodellje lesz a világ első olyan autója, amelyhez két különböző teljesítményű környezetbarát öntöltő hibrid elektromos meghajtás is választható lesz.

A Genfi Autószalonon korábban már megismert ferdehátú változat után a vadonatúj Toyota Corolla Touring Sports is bemutatkozott a 2018-as Párizsi Autószalonon. Az Egyesült Királyságban, Burnastonban gyártott vadonatúj Corolla formaterve minden eddiginél markánsabb, és határozottan elkülöníti egymástól a sportos, kompakt, dinamikus ötajtóst, és a karcsú, kifinomult, sokoldalú Touring Sports kivitelt. Az Európában fejlesztett és gyártott Touring Sports karosszéria kulcsfontosságú a flottavásárlók számára, piaci részesedése is egyre nő. Vadonatúj 2,0 literes, öntöltő hibrid hajtáslánc jelenik meg a kínálatban, és a 2018-as Corollával debütál a Toyota kettős, új távlatokat nyitó hibrid stratégiája.

A Toyota mindig is büszke volt arra, hogy meghallgatta vásárlóit, és válaszolt az igényeikre. Most, 20 évnyi hibrid piacvezető pozíció és több mint 12 millió hibrid globális értékesítése után - beleértve az 1,5 milliós európai eladást is -, a vállalat olyan potenciális ügyfelekre összpontosít, akik egy hibrid hajtású autótól is élvezetes menetdinamikát várnak el. A Toyota ezért úgy döntött, hogy kulcsfontosságú modelljeit két különböző hibrid hajtáslánccal kínálja. Az egyik a negyedik generációs hibrid rendszer erősségeit sorakoztatja fel - a gyors reakciót, és a lineáris működést -, a hagyományos előnyökkel, vagyis az üzemanyag-hatékonysággal és a nyugodt vezetés adta élménnyel együtt, a másik pedig egy számottevően erősebb, nagyobb teljesítményű változat, meggyőző gyorsító képességgel és még nagyobb dinamizmussal az igazi ’élvezetesen vezethető’ karakter érdekében. A márka továbbra is szilárdan hisz az öntöltő hibrid technológia értékeiben, így mind a Hatchback, mind a Touring Sports csupán egyetlen hagyományos erőforrással, az 1,2 literes, 116 LE-s turbós benzinmotorral lesz elérhető, az öntöltő hibrid hajtásláncok közül azonban az 1,8 literes 122 LE-s, és a 2,0 literes 180 LE-s változat is választható.

Az 1,8 literes motorral felszerelt hajtáslánc megfelel minden olyan elvárásnak, amelyeket a vásárlók hagyományosan a Toyota öntöltő hibrid rendszereivel szemben támasztanak: csendes, ösztönösen kezelhető, rugalmas, önmagát tölteni képes EV-technológiát kínál, beszerzési költsége alacsonyabb, és a hagyományos hajtásláncokénál jóval megbízhatóbb. A rendszer kiemelkedő üzemanyag-hatékonysággal és alacsony CO₂-kibocsátással működik, és átlagosan több mint 50%-os tisztán elektromos üzemet kínál a mindennapi használatban. Miközben az iménti előnyöket kivétel nélkül felsorakoztatja, a 2,0 literes változat is teljes mértékben kihasználja az új Toyota New Global Architecture (TNGA) padlólemez GA-C jelű változatának előnyeit a menetkomfort, a stabilitás, a kezelhetőség és a vezetési élmény terén. A vezetőt örömmel tölti el a nagyobb teljesítmény, és a dinamikusabb, élvezetesebb vezetéshez a kormánykerék mögé szerelt váltókapcsolók is hozzájárulnak. Az európai C-szegmenst megcélzó új Hatchback és Touring Sports dinamikus és stílusos autók. Maradéktalanul megfelelnek a hétköznapi ingázások és a hétvégi hosszabb utazások összes használati igényének, miközben az autózás élményét még kellemesebbé varázsolja a Toyota öntöltő hibrid rendszerének alacsony üzemeltetési költsége és kényelme.

A vadonatúj Toyota New Global Architecture (TNGA) padlólemez rejtette lehetősgek
A Toyota New Global Architecture (TNGA) a márka jövőbeni hajtásláncainak és modelljeinek újgenerációs fejlesztési alapja. Ez a filozófia sokkal többet jelent, mint pusztán padlólemezt, hiszen a TNGA a formatervezést, a fejlesztést és a gyártást illetően is forradalmi jelentőségű, és hatásosan testesíti meg a márka törekvését, hogy egyre stílusosabb, élvezetesebben vezethető és biztonságosabb autókat alkosson. A TNGA a kulcsfontosságú alkatrészek elhelyezkedését illetően is újításokat vezet be, s így nagymértékben leegyszerűsödik a járművek tervezési folyamata. Itt elsősorban olyan komponensekről van szó, amelyek kívülről nem láthatók, így a tervezők jóval nagyobb szabadságot élvezhetnek. Többek közt ez tette lehetővé a Corolla modellek különbözőségét, egyedi megjelenését és vonzó arányait. A Toyota az új Corollánál a TNGA családon belül a GA-C jelű padlólemezt használja. A korábbinál jobb vezethetőség a 10 mm-rel alacsonyabb súlypontnak is köszönhető (a gépháztető magassága 47 mm-rel alacsonyabb, míg az első csípőpont 24, a hátsó pedig 26 mm-rel van mélyebben); a multilink hátsó felfüggesztés a teljes modellcsaládban megjelenik, továbbá a kulcsfontosságú területeken alkalmazott nagy szilárdságú, számítottan deformálódó acélelemekből felépített vázszerkezet merevsége is 60%-kal nagyobb lett. Ezek a tulajdonságok meghatározó szerepet játszanak a kiváló irányíthatóságban és a stabil viselkedésben, méghozzá anélkül, hogy a menettulajdonságok és a komfort vonatkozásában kompromisszumra kényszerültek volna a tervezők. Minden TNGA alapra épített új modell az aktív és passzív biztonság különösen magas szintjét nyújtja. Az új Corollát is úgy tervezték, hogy megfeleljen a független törésteszt-programok szigorú elvárásainak, és hogy a legújabb Toyota Safety Sense technológia révén fokozott biztonságot nyújtson.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER