Címkék: Bahrein | Toyota

2017. november 15. szerda, 17:58

 

A Toyota bejelentette, ki lesz a négy pilóta közül az egyik, aki november 19-én a Bahreini Nemzetközi Versenypályán vezeti majd a TS050 HIBRID gépet a “Újoncok Tesztjén”, amit harmadszor rendeznek meg a FIA Hosszútávú Világbajnokság keretében. A másik három autóvezető kilétére csak a teszt kezdete előtt 24 órával derül majd fény.

 

 

A Toyota környezetbarát hibrid versenyautójának kipróbálásával kitüntetett fiatal pilóta a 19 éves francia Thomas Laurent, akit a csapat vezetői a 2017-es évadban mutatott kimagasló teljesítménye és hozzáértése miatt választottak ki. A Jackie Chan DC Racing csapat színeiben versenyző Laurent a Silverstone 6 órás futamon debütált idén áprilisban az LMP2 géposztályban, s azóta már három győzelmet aratott, köztük a Le Mans 24 órás versenyen is, ahol ő és csapattársai összesítettben a második helyezést szerezték meg. Az évad kezdete óta ő vezette az LMP2 egyéni bajnokságát.




A WEC (Hosszútávú Világbajnokság) Újoncok Tesztjén szereplő másik három pilóta a World Series Formula V8 3.5 versenysorozatból érkezik. A bajnokság győztese a Porsche 919 Hybrid versenyautót teszteli majd, a második helyezett (valamint a FIA LMP2 Hosszútávú Bajnokság győztese) az ORECA 07 Gibsont, a harmadik helyezett pedig azzal a csapattal tesztelhet majd, amelyik első lesz a FIA LMGTE Pro Teams Hosszútávú Bajnokságon.
Jelenleg a 21 éves Pietro Fittipaldi (BRA), a 19 éves Matevos Isaakyan (RUS), a 22 éves Egor Orudzhev (RUS) és a 19 éves Alfonso Celis Jr (MEX) állnak a World Series Formula V8 3.5 bajnokság első négy helyén, így közülük kerül majd ki az a három szerencsés, akik részt vehetnek a WEC Újoncok Tesztjén. A tesztnapon mind a négy “újonc” legalább 30 kört autózhat, és a pályán eltölthető öt óra a többi WEC-szereplő számára is lehetőséget biztosít, hogy próbára tegyék pilótajelöltjeiket.

“A Toyota TS050 HYBRID tesztje méltó jutalom mindazért, amit Thomas Laurent eddigi ragyogó pályafutása során felmutatott. 2005-ben gokartversenyeken kezdett, és már 19 éves korára eljutott odáig, hogy összesítettben második helyezett lett a Le Mans 24 órás futamon, bajnoki címet szerezve az LMP2 kategóriában – szóval tényleg elmondhatjuk róla, hogy kifejezetten hatékony versenyző. Nagyon jó ötlet volt Thomast választani az Újoncok Tesztjére!” – fogalmaz Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest elnöke.

“Az Újoncok Tesztje fantasztikus lehetőség a feltörekvő versenyzők számára, hogy megvillantsák tehetségüket a világ legnagyobb autógyártóit is képviselő csapatok előtt. Úgy hisszük, hogy Thomas Laurent teljességgel rászolgált a Toyota gesztusára, és érdeklődve várjuk, hogyan szerepelnek majd a World Series Formula V8 3.5 győztesei a hosszú távú versenyzés legmagasabb szintjén. Az Újoncok Tesztje egyfajta izgalmas bónusz lesz számukra az idei évadban, és ha jól csinálják, szerencsés irányba terelheti a pályafutásukat.” – teszi hozzá Gérard Neveu, a Hosszútávú Világbajnokság vezérigazgatója.

Hamarosan megjelenik egy kezdeti névsor a teszt lehetséges résztvevőiről, a végleges lista pedig a Bahrein 6 órás futam előtt kerül nyilvánosságra. A teszt november 19-én, vasárnap zajlik majd délelőtt 10 óra és dél között, illetve 13 és 16 óra között.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER