Címkék: Ford | tudatosság

Írta: Administrator   
2021. szeptember 06. hétfő, 13:30

 

Az elmúlt 18 hónap így vagy úgy sokunkban nyomot hagyott – és ez nemcsak a fizikai értelemben vett egészségünkön, hanem a mentális közérzetünkön is érezhető.

 

 

 A stressz és a szorongás kezelésének egyre népszerűbb módja a tudatosság, vagyis az a fajta erős figyelem, amely az odafigyelésből és a pillanat tudatos megéléséből ered.

Ezekben az időkben sok ember számára az autójuk igazi menedéket jelentett, ahol – távol a munkahellyé és iskolai osztályteremmé alakított otthon nyüzsgésétől – végre jutott idejük magukra és másokra, miközben attól sem kellett szoronganiuk, hogy valaki megfertőzheti őket.

 

 

 

A Ford most kifejlesztette a Mindfulness (azaz Tudatosság) nevű tanulmányautóját, hogy bemutassa megoldásait a vezetés stresszének csökkentésére és az utazás kellemesebbé varázsolására. A jármű egy sor olyan technológiát és funkciót kínál, mint például az utastéri levegő higiénikus megtisztítása a beszállás előtt, az elektromosan aktiváló ülés, ami stimulálja a légzés és a szívverés sebességét, vagy éppen a tudatos vezetést segítő útmutatások.

“A tudatosság segít az embereknek, hogy összeszedettebbek, nyugodtabbak és higiéniai szempontból védettebbek legyenek; és amikor a volán mögé ülnek, mindez jobb autóvezetővé teszi őket,” mondta el Marc Coleman, a tudatosságra szakosodott oktató és író, aki összeállította a tanulmányautó meditációs útmutatásait. “Az autós figyelmesebbé válik és gyorsabban tud reagálni, és sokkal nehezebben terelődik el a figyelme. Minél több vezető válik tudatossá, annál biztonságosabbak és kellemesebbek lesznek az utazások mindannyiunk számára.”

A Mindfulness tanulmányautó

Valószínűleg sok autós vezetési rutinjába önkéntelenül is beépült már jó néhány tudatosságjavító technika. Ilyen lehet például a nyugodt légzés a stresszesebb helyzetekben, vagy hogy időnként lehúzódnak az út szélére, elgyönyörködni a szép kilátásban. A Ford Kuga SUV alapjaira épített Mindfulness tanulmányautó mindezt különleges, átgondoltan kialakított funkciókkal egészíti ki.

Higiénikus és harmonikus tér

A Tisztítási Folyamat a távirányítós kulccsal vagy egy telefonos alkalmazással aktiválható; ilyenkor a rendszer tiszta, friss levegővel ‘öblíti át’ az utasteret a klímaberendezés segítségével, még mielőtt beülnénk az autóba
Egy prémium szűrő szinte minden port, szagot, szmogot, allergén anyagot és baktériumméretű részecskét eltávolít
Az UV-C fénykibocsátó diódák elpusztítják a vírusokat és kórokozókat az okostelefonok, a kijelzők és a kabin felületein, hogy az utastér még higiénikusabb legyen


Kellemes hangulat

A hangulatvilágítás és a megfelelő hőmérsékletű klimatizálás segítségével különböző atmoszférákat teremthetünk a kabinban, például friss reggelek hangulatát, vagy akár a kék ég vagy a csillagfényes éjszaka nyugalmát
A vezetőülés képes stimulálni a légzésünket és a szívverésünket, sőt ezekről visszajelzést is ad a műszerfali kijelzőn
A vezető szívverését és egyéb fiziológiai jellemzőit a testen viselhető berendezések is folyamatosan figyelik, és az ülésbe épített eszközökkel, illetve a hangulatfények megfelelő megválasztásával lassítható a pulzus
A különleges kárpitozás fenntartható anyagokból, természetes színekben és figyelmes dizájn-megoldásokkal készült

 

 


Megnyugtató hanghatások

A B&O Beosonic™ ekvalizer a vezető mindenkori hangulatának megfelelő hangzást kínál (Friss, Energikus, Relaxált, Melengető)
A fejtámlákba épített B&O hangszórók a vezető és az első utas füléhez közel szólnak, és a tetőkárpitba épített hangszórókkal együtt magával ragadó zenei élményt nyújtanak
A helyzethez és helyszínekhez illő zenei lejátszási listákat választhatunk, például a tengerről szóló számokat a tengerparti autózáshoz, vagy megnyugtató zenéket a közlekedési dugókhoz
Nyugodt, felfrissítő utazás

Az adaptív klímavezérlés megnyugtató, hűvös levegőt fúj az utastérbe, miután a vezetősegítő technológia segített elkerülni egy közlekedési balesetet, például egy vészfékezést vagy egy vészhelyzeti kikerülő manővert követően
A Szieszta funkció jól jön a hosszú utak közben beiktatott szünetekhez; ilyenkor a síkba fektethető ülés, nyaktámasz és az audiorendszerből áradó, megnyugtató zene segít, hogy a vezető egy kellemes szundítás után felfrissülve ébredjen
A kifejezetten erre kidolgozott útmutatásokat követve a vezető és az utasok egy-egy pihenő során jógagyakorlatokat vagy könnyű gimnasztikát végezhetnek, és egy rövid meditációval frissíthetik fel magukat. Gamifikációs megoldások segítenek a vezetőnek, hogy a forgalomra összpontosítson


“Ezek az testet és lelket egyaránt felfrissítő vezetősegítő rendszerek ‘énidővé’ változtatják az autózással töltött időt”, vélekedett Carsten Starke, a Ford Európa utastéri anyagokért és érzetekért felelős szakembere. “Ráadásul azok a módszerek, amelyeket egy ilyen autóban megismer és begyakorol az ember, később az élet más területein is alkalmazhatók, így nemcsak a mindennapos vezetés élményét javítják.”

A Ford meggyőződése, hogy a tudatosság meghonosítása az autótechnológiában hasznos információkat nyújthat a jövő elektromos és önvezető járműveinek megtervezéséhez, hogy az utasok sokkal hasznosabban és kellemesebben tölthessék majd el az utazás és az akkumulátor-feltöltés idejét.

A Ford és a tudatosság

A Ford már jelenleg is működtet egy Ford Mindfulness Clubot, ahol a cég munkatársai világszerte elsajátíthatják a tudatosság módszereit és a meditációs technikákat. A vállalat ‘Share the Road’ kampánya is ennek szellemében működik, megtanítva a közlekedőknek, hogy figyelhetnek egymásra a forgalomban, biztonságosabbá téve ezzel az utakat mindenki számára.

“Maga az autó nem egy tudatos szerkezet. De az, ahogyan használjuk, nagyon is tudatossá formálható. A Ford azért alkotta meg ezt a tanulmányautót, hogy az autósok tudatosabbá és figyelmesebbé válhassanak. Innovatív funkcióival és céltudatos technológiáival a márka új megoldásokat kínál a vezetők és az utasok számára, hogy egy Fordban utazva tudatosabban közlekedhessenek – nemcsak az országutakon, hanem az élet útjain is,” mondta Mark Higbie, a Ford Motor Company főtanácsadója, aki segített a tudatosság fokozásában a Ford-munkahelyeken.

A Mindfulness tanulmányautó a szeptember 6-12. között Münchenben megrendezett IAA autókiállításon lesz látható.


 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER