2012. december 12. szerda, 15:07

 

Vak létére vezetett autót egy férfi Nagy-Britanniában, ráadásul erősen ittasan, és elütötte a feleségét. Az asszonynak horzsolásokon kívül nem esett baja.

A kocsit a baleset előtt a 33 éves Scott Law neje vezette. A pár megállt, mert hevesen összeszólalkozott, kiszálltak, az asszony pedig gyalog indult tovább. Férje ekkor ült a kormány mögé és hajtott neki feleségének. Mivel az asszonynak nem esett baja, a pár visszaült az autóba és elhajtott, a feleség nem tett feljelentést. Az esetnek azonban akadt egy szemtanúja, aki feljegyezte a kocsi rendszámát és értesítette a rendőrséget, amely villámgyorsan kiderítette, hogy a kocsi Law-é. A rendőrök azonnal a férfi lakcímére mentek, megszondáztatták a szemmel láthatóan igen részeg Law-t, majd pedig eljárást indítottak ellene.

A bíróságot érte néhány meglepetés. Már az is meghökkentő volt, hogy egy vakként nyilvántartott illető autót vezessen. Azután kiderült, hogy a vádlottnak éppen autóbaleset miatt károsodott súlyosan a látása még 2005-ben. Állapota tovább romlott, miután 2009-ben is autóbalesetet szenvedett. Mindezek után a mostani esetnél még részeg is volt.

A bírósági tárgyaláson Law ügyvédje azzal érvelt, hogy védence vaksága miatti depressziója okán nyúlt a pohárhoz, és nem elütni akarta nejét, hanem csupán utolérni, ám szinte teljes vaksága miatt rosszul mérte fel a távolságot - közli a The Daily Telegraph című brit lap.

A bíróság Law-t 9 hónap börtönre ítélte veszélyes, ittas, jogosítvány és biztosítás nélküli autóvezetésért, és hat évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Utóbbinak abban az esetben van jelentősége, ha a férfi visszanyerné látását. MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER