2012. november 19. hétfő, 11:53

 

Ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál intézkedő rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című osztrák napilap hétfői számában. A lap egy videofelvételt is közzétett az október 11-én történtekről.


A cikk szerint a lap birtokába jutott videofelvételen többek között az látható, hogy a balról a Hummer mellé érkező motoros rendőr kinyújtott karral az álló terepjáróhoz fut és bedugja a karját az autó vezetőfülkéjének ablakán. A terepjáró vezetője ebben a pillanatban álló helyzetben gázt ad, és elgázolja a valamivel előtte, jobbra álló rendőrt.

hummer-video

Az újság ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a gyanúsított kijelentése szerint spray-t vetettek be ellene. A gyanúsított ezért semmit sem látott - mondta az osztrák férfi ügyvédje, Friedrich Schweikert a lapnak.
A cikk szerint a videofelvételt a gyanúsított gépkocsija mögött haladó egyik Hummer terepjáróban vették fel mobiltelefonnal és készítője eddig titokban tartotta. A felvételt az ügyvéd szerezte meg és elküldte az ügyészségnek. Az ügyvéd szerint a képsorok alátámasztják védence korábbi állítását.
A képsorokat az újság közzétette internetes honlapján.




A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint egy baráti társaság Romániából tartott hazafelé négy Hummer terepjáróval, amikor egyikükkel szemben gyorshajtás miatt bírságot szabtak ki. A 34 éves, büntetett előéletű gyanúsított a konvoj elején haladt. A történtek után a konvoj továbbhaladt, ekkor az eddigi adatok szerint a későbbi gázoló - a szóvivő fogalmazása szerint - ráhúzta a terepjárót a traffipaxoló civil rendőrautóra. A rendőr ekkor kért segítséget, és megjelent két rendőrmotoros, akik megpróbálták megállítani a Hummert.

Az ügyészség tájékoztatása szerint ekkor a sofőr a mellé érkező rendőrmotorosra is ráhúzta a terepjárót. A másik motoros rendőr megelőzte a terepjárót, egy kereszteződésnél leszállt a járművéről. A konvoj ekkor megállt, majd a sofőr álló helyzetben gázt adott és elütötte a motoros rendőrt, aki később kórházba szállítás közben meghalt. A másik motoros rendőr és a civil rendőrautóban ülő rendőr ekkor odament a terepjáróhoz, de a sofőr nem akart kiszállni a járművéből. Ekkor rálőttek a járműre. Összesen 13 lövést adtak le. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Még ekkor is ellenállt, több perces dulakodást követően a két rendőr és egy civil tudta legyűrni.

Az ügyészség szóvivője októberi tájékoztatásában szintén beszámolt arról, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.
A hatóság szerint a gyanúsított vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt állt a történtekkor. A férfival szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merült fel.
MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Csákányi László
0
 
 
Azon esetleg lehet gondolkozni, hogy a vezető cselekedete, szándékos emberölés, vagy a gondatlanságból okozott emberölés kategóriába esik, de könyörgöm- itt eltapostak egy embert aki a köz érdekében végezte a munkáját.
Útálom az a szokásos ultraliberális próbálkozást amikor az áldozatot felelőssé vagy inkább tettessé teszik egy olyan cselekménysorban ami az elején már megelőzhető lett volna a vezető részéről - jogkövető magatartással.
Ha a középkori elvet követnénk- szemet- szemért- akkor büntetésül át kellene gázolni rajta egy Humerrel. Na ez volna a korrekt eljárás. Remélem élete végéig a börtönben rohad gyilkosságért. Nincs több Császár Előd féle elbirálás. ennek vége lett!
Öreg Bundus
0
 
 
Többször is megnéztem a hummeres videót (lassítva is ) és bármennyire is elitélem az elkövetőt, gondolkodóba ejtett a felvétel, ugyanis ha tényleg használta a másik rendőr a gázspray-t, akkor valóban elképzelhető ez a reakció a vezető részéről. Ha ugyanis a Hummer sebességben volt ( a kuplung kinyomva), símán reagálhatott így a pasi ösztönösen. Abban az esetben, ha tudatosan akart volna menekülni, akkor nem rántja jobbra a kormányt az árok felé, hanem az aszfaltúton egyenesen iramodik tovább. Ez így, ahogy a videón látszik, egy teljesen logikátlan cselekvés.
Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER