Címkék: 2015 | Hungaroring | Szilveszter rally

2015. december 16. szerda, 08:53

 

A szervezők hétfői közleménye szerint a december 27-29. közötti évbúcsúztató viadalon részvételi rekordra lehet számítani: alig 48 óra alatt már több mint 200 hely foglalt a nevezési listán. Hat ország versenyzői - csehek, szlovákok, németek, osztrákok, lengyelek és a magyarok - már biztosan ott lesznek a rajtrácson, és a verseny történetében először Angliából is érdeklődnek.

 

"Hatalmas érdeklődés mutatkozik a verseny iránt, lassan ismét arra kényszerülünk, hogy a biztonságos rendezés érdekében húzzunk egy határvonalat az indulók létszámát illetően" - idézte a közlemény Füredi András főszervezőt. "Külön öröm a számunkra, hogy a felújítás kezdete óta a Szilveszter-ralival költözik vissza az autóversenyzés a Hungaroringre, igaz, az újonnan aszfaltozott részekre még a gyalogosok sem mehetnek rá."

A másik főszervező, Garamvölgyi Zoltán kiemelte, az R5-ös autók mellett biztosan lesz WRC-autó is a mezőnyben.
"Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból majdnem minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsnak számító WRC-autót is láthatnak majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve Európa-bajnok található az előzetes nevezések alapján" - hangsúlyozta Garamvölgyi, aki hozzátette, bíznak abban, hogy az időjárás megfelelő lesz, mert akkor akár nézőcsúcs is születhet az idén.

Garamvölgyi kiemelte, mindenki ingyen tekintheti meg a versenyt, ráadásul ismét megnyitják a Gold tribünt a kilátogatók előtt.

A december 27-i, vasárnapi teszt a nézők számára is nyilvános lesz, míg hétfőn egy gyorsasági szakasz, s a rajtceremónia, kedden pedig hat gyorsasági etap várható, az össztáv 58 kilométer lesz. MTI

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER