Öt magyar csapat indul idén a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen, ahol a csapatoknak futurista járműveikkel minél hosszabb utat kell megtenniük minél kevesebb üzemanyaggal.
Rotterdamból Moszkvába eljutni egyetlen liter üzemanyaggal lehetetlen vállalkozásnak tűnhet, pedig nem az: számos egyetemista szerte Európából évről évre versenyre kel a Shell Eco-marathonon, hogy saját tervezésű és építésű autóval új üzemanyag-hatékonysági technológiákat teszteljen.
Idén 24 ország 224 diákcsapata versenyez Rotterdamban május 15-19. között, a résztvevők futurista "Prototípus" vagy "Városi Koncepció" kategóriában nevezhetnek. Magyarországot a tavalyi versenyhez hasonlóan idén is öt csapat képviseli - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
Mint írták, a magyar csapatok már hónapokkal ezelőtt megkezdték a felkészülést a megmérettetésre.
A kategóriájában 2012-ben második helyezést elérő kecskeméti GAMF csapat jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre, hogy saját rekordjuknál még jobb eredményt érjenek el. A magyar mezőny legfiatalabb résztvevői, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai a 2013-as versenyre teljesen új járművel és speciális 3D-technológiájú karosszériával készülnek, az Óbudai Egyetem csapata pedig külön figyelmet fordított az autó elektronikájára, amelyet teljes egészében a tanulók készítenek. A pécsi egyetemisták saját műhelyben készítik fel Hi-Orca nevű járművüket, amely új hajtással, kisebb tömeggel, így nagyobb hatásfokkal vág neki a versenynek, a győri Széchenyi István Egyetem különítménye, a SZEnergy Team pedig egy teljesen új városi elektromos autóval készül, amelyen a segédtöltést napelemek biztosítják majd.
Rotterdamban tavaly több mint negyvenezer néző láthatta személyesen az utcai futamokat. A verseny során rekord született már számos hagyományos üzemanyag-kategóriában (benzin, dízel, etanol és GTL), és olyan alternatív üzemanyagokkal is, mint a hidrogén vagy az elektromosság. Az akkori verseny magyar rekordere a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata lett, amelynek járműve a mért eredmény szerint 2696 kilométert tett meg egyetlen liter üzemanyaggal.
Hozzászólások