2011. március 16. szerda, 15:27

 

Annak ellenére, hogy az utakon közlekedő gépkocsik többsége elmúlt már 8 éves, alacsony az autóvásárlási kedv – mutatott rá a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérése. A 18-64 éveseknek csupán 39 százaléka tervez gépkocsi beszerzést, elsősorban a fiatalok és a férfiak.

Kedvezőtlen a hazai gépkocsipark életkorának az összetétele: az autóvezetők több mint 40 százaléka 10 évnél is idősebb járművel közlekedik, további 13 százaléka pedig 8-10 éves autóval jár. Legritkábban fiatal gépkocsival találkozhatunk az utakon, az autóvezetőknek ugyanis kevesebb mint egytizede jár 3 évnél újabb kocsival. „Az autók idős kora ellenére a vásárlási kedv alacsony: csupán a megkérdezettek 39 százaléka tervez a jövőben autóvásárlást, ők is leginkább 3 éven túlra halasztják a beszerzést” – értékelte az eredményeket Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. Az elkövetkező 1 évben csupán 9 százalék szeretne új autót venni, míg 2, illetve 3 éven belül 10, illetve 8 százalék tervezi ezt. Érdekes, hogy nem elsősorban a legöregebb járművek tulajdonosai gondolkodnak a váltásban. „Leginkább az 5-10 éves gépkocsival közlekedők szeretnék lecserélni az autójukat, de a vásárlást ők sem sietnék el” – mondta el a szakember. A kutatás eredményei alapján a piac bővülésére is csak kis mértékben lehet számítani: azoknak, akik jelenleg nem vezetnek autót, csupán egyötöde tervez a jövőben gépkocsivásárlást.

uj auto vasarlas tervezese

Ki akar új autót venni? A férfiak vagy a nők?
Bár a használt gépkocsik korát tekintve nincs különbség a nemek között, a közlekedési szokásaik nagyon eltérnek: a férfiak 78 százaléka vezet autót, míg a nőknek csupán 58 százaléka. Új autóra is inkább az erősebb nem képviselői vágynak: 49 százalékuk tervezi új jármű beszerzését, míg a nőknél ugyanez az arány 29 százalék. A vásárlási kedv az életkor függvényében is változik: a 18-24 éveseknek a fele, az 55 év felettieknek már csupán egynegyede tervez autóvásárlást.

uj auto vasarlas ferfiak nok

A felmérésről:
Az 1333 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás február 24. és 28. között zajlott. A minta kor és nem tekintetében reprezentálja a 18-64 éves magyar lakosságot.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER