Címkék: KIA EV3

2024. május 23. csütörtök, 17:41

 

A mai napon a Kia nyilvánosságra hozta az új Kia EV3 részletes adatait. A kompakt, elektromos SUV merész formatervvel, innovatív műszaki megoldásokkal, és korszakalkotó jellemvonásokkal lép színre, és minden eddiginél magasabbra emeli a mércét kategóriájában.

 

 Sikeréhez nemcsak a Kia által fejlesztett technológia járulhat hozzá, hanem azon értékek is, amelyeket a márka nagyobb méretű, többszörösen díjnyertes, felhasználó-központú SUV jától, az EV9-től örökölt. Így aztán igazán egyedi, átütő élményt nyújthat a kompakt, elektromos SUV-k vásárlóinak, messze felülmúlva elvárásaikat. Különleges mivoltának hála az elektromos autózás népszerűsítésében is komoly szerepet játszhat.
– Az úttörő koncepció, a világelső hajtáslánc, és a praktikus, modern életvitelre szabott megoldások révén az EV3 még nagyobb tömegeknek teszi elérhetővé az elektromos Kia

szabadidő-autók nyújtotta élményt. A 600 km-es WLTP-hatótávolság és a gyorstöltési lehetőség már önmagában elhessegeti az elektromos autókkal kapcsolatos aggodalmakat, így az EV3 azokat is meggyőzheti, akik eddig nem mertek elektromos autóra váltani, sőt tömegeket terelhet az EV-k irányába – mondta el Ho Sung Song, a Kia elnök-vezérigazgatója.

 

 

 

Külső formaterv: Egy merész, progresszív állásfoglalás

A Kia által képviselt, Opposites United, azaz „Egyesült ellentétek” névre keresztelt tervezői filozófia olyan kreatív energiákat szabadított fel, ami harmonikus egységbe rendezte a természet és a modern életvitel értékeit – ebből született a progresszív, lendületes és drámai megjelenésű Kia EV3. Ez a gondolkodásmód tette még különlegesebbé az EV3 keltette érzéseket és hangulatot, hiszen a dinamikus megjelenés, és az átgondolt, funkcionális kialakítás tökéletes összhangját sikerült megvalósítania a mérnököknek.
– Az EV3 nagyszerűen szemlélteti tervezési filozófiánkat: a játékos formát kombinálja az átgondolt, funkcionális kialakítással. A kompakt, roppant inspiráló karosszéria léges, nyitott belteret ölel körbe, mely minden egyes autózásnál a pihentető utazást hangsúlyozza. A jövőbe mutató, álomszép karosszériát csupa merész feltűnő szín teszi még látványosabbá, a tágas utastérben pedig új, természetes anyagok utalnak arra a fiatalos energiára és játékosságra, ami az EV3-at jellemzi – osztotta meg gondolatait Karim Habib, a Kia Global Design alelnöke.
Az EV3 elképesztő magabiztosságot sugároz. Orr-részét a – páratlanul letisztult felületbe integrált – függőleges lámpák határozzák meg, széles, ellentmondást nem tűrő kiállással ruházva fel a modellt. Nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában, és duzzad az erőtől. Erre játszik rá a különleges grafika, ami egységbe kovácsolja a kivételes, szemet gyönyörködtető formajegyeket.
A Kia jellegzetes „Tigris”-arculatának új, erőteljes interpretációja a márka Star Map világítási rendszerének legújabb változatát foglalja magában. A függőlegesen elhelyezett nappali menetfények (DRL-ek) még inkább kihangsúlyozzák a tigrisszerű stílust, ezáltal a magabiztos megjelenéshez is hozzájárulnak.
Oldalról szemlélve kivételesen erős, fürgeségről és dinamikáról árulkodó „aura” sejlik fel az EV3 körül. A hosszú, lejtős, letisztult tetővonal természetes, zavartalan átmenetet képez az autó eleje és hátulja között, remekül érzékeltetve a karosszéria jól eltalált arányait. A lendületes körvonal és a méretes utascella tágas belteret ölel körbe, az egymásba karolkozó formai és grafikai megoldások pedig a jármű újító mivoltáról tanúskodnak.
Az összhatás persze az ultramodern, ugyancsak magabiztosságot sugárzó hátsó résszel válik teljessé. A vastag, fekete díszcsík erősebbé teszi a vaskos C-oszlop és a lendületes tető közötti kapcsolatot, egyúttal a járművet is robusztusabbnak láttatja. A leegyszerűsített, geometrikus hátsó lámpa egyenletesen simul bele a szélvédőbe, keretbe foglalva a futurisztikus csomagtérajtót, amelynek széles, technós, letisztult formavilágát a tigrisarc és a Star Map lámpakombináció ihlette.

A Kia nem kevesebb, mint kilenc színben kínálja az EV3-at, melyek közül kettő, az Aventurine Green és a Terracotta most először szerepel a márka palettáján.
Az EV3 GT-line kivitel még inkább terepjárós, kalandjárműves benyomást kelt. Az orr-rész alján végigszaladó borítás lendületesebb megjelenést kölcsönöz a modellnek, akárcsak az alacsonyabb, integrált lökhárító, ami sportosabbá és kifinomultabbá varázsolja a típust. A technós vízszintes és függőleges grafikákkal még merészebb képet sugároz az EV3, különösképpen, hogy megannyi feketével borított részlet ad kontrasztot a sajátos formajegyeknek. Ez a stílus határozza meg a hátsó részt is: a lökhárító alsó részén megfigyelhető, karakteres, háromszög alakú dizájnelem kifejezetten agresszív hatást kelt.

Belső kialakítás: Természet ihlette esztétikai megoldások és magával ragadó hangulat
Különleges belső kialakításának köszönhetően a Kia EV3 tágas, öt személynek is kényelmes utastérrel büszkélkedhet. Olyan kimagaslóan nagy használati értékű, hatékony kabint alkottak a tervezők, ami kellemes és hangulatos életteret kínál a felhasználóknak – itt menet közben és a töltések során is igazán jól érezhetik magukat.
Az elegáns középkonzol csúsztatható asztalkát és tárolórekeszt foglal magában, míg az alsó részbe üdítős palackok, ropogtatnivalók, kisebb táskák tehetőek. Hogy teljes legyen a kényelem, álló helyzetben az elektronikai eszközök (pl. laptopok, táblagépek) az asztalon lehetnek, a hihetetlenül kényelmes ülések pedig teljesen hátra dönthetőek. Mindezt szabadon állítható hangulatvilágítással egészítették ki az alkotók, így parkolás közben is maximális a komfort.
25 literes első és 460 literes hátsó csomagtartójával kategóriájának legnagyobb poggyászterét kínálja az EV3. A változtatható magasságú, kétszintes csomagtérpadló 140 mm-es tartományban állítható, igen praktikus megoldás tehát az aktív életvitel szerelmeseinek, például a kiránduló családoknak.
A közel 30”-os, széles kijelzőrendszer egy 12,3”-os főképernyőt, egy 5”-os légkondicionáló panelt és egy szintén 12,3”-os AVN-megjelenítőt fog össze. Az érintéssel vezérelhető klíma, a letisztult grafika és az intuitív adatmegjelenítés egyaránt a szórakoztató és biztonságos autózást szolgálja. A kijelzőrendszer egészen a műszerfal középrészéig nyújtózik, így az első utasok is kezelhetik a szórakoztatóelektronikai és a navigációs rendszert.
Az EV3 funkcióinak jelentős része a kormányról is kapcsolható, illetve szabályozható. Ilyen például a menetüzemmód, a sebességrögzítő, a hifi és a navigációs rendszer. A könnyű kezelhetőség érdekében a központi képernyő alatt elhelyezett gombok is gondosan elrendezve sorakoznak. Segítségükkel többek között a térkép és a médiaállomány kezelhető, sőt a jármű vezérlőrendszerének beállítására is lehetőséget ad.

A vásárlók többféle szín közül választhatnak az utastér összeállításakor. Az alapmodellnél például kék, lágy szürke (Subtle Grey) és meleg szürke (Warm Grey) szerepel a palettán, míg a GT-line kivitelt megrendelők fekete (Onyx Black) mellett is dönthetnek. A díszítőelemek színeit a főbb elemek, a levegő, a föld és a víz inspirálták.
Akárcsak a többi új Kiában, az EV3 belterében is rengeteg fenntartható anyagot fedezhetünk fel, a márka ugyanis igyekszik a lehető leggyorsabban növelni a környezetbarát összetevők arányát. Visszaforgatott, kifejezetten intim és otthonos hangulatot árasztó anyag borítja például a műszerfalat és az ajtókárpitokat, és újrahasznosított PET-palackokból készül az ülés,
a tető és a kartámasz kárpitozása, valamint a díszcsíkok, a szőnyegek és a csomagtérpadló bevonata.

 

 

 

Elektromos hajtáslánc: példa értékű hatótávolság és ultragyors töltés
Az EV3 4300 mm hosszú, 1850 mm széles, 1560 mm magas, tengelytávja pedig 2680 mm. Világelső, elsőkerék-hajtású, ultramodern hajtáslánca a Kia által fejlesztett Electric Global Modular Platformra (E-GMP) épül, a mozgáshoz szükséges energiát pedig a Kia negyedik generációs akkumulátortechnológiája biztosítja. Az EV3 alapmodell 58,3 kWh-s akkumulátorcsomaggal gördül le a gyártósorról, míg az EV3 Long Range kivitel esetében 81,4 kWh-nyi áram áll a vezető rendelkezésére.
Mindkét modellben roppant erős, 204 LE-s (150 kW-os), 283 Nm-es villanymotor dolgozik, így igen lenyűgözőek a menetadatok. A 0-100 km/órás gyorsuláshoz mindössze 7,5 másodperc szükségeltetik, a végsebesség pedig eléri a 170 km/h-t.
– A Kia EV3-at úgy terveztük, hogy minden szempontból megfeleljen a fenntarthatóságot szem előtt tartó vásárlóknak, de ne kelljen kompromisszumot hozniuk a használhatóságot illetően a hétköznapok során. Azon túlmenően, hogy osztályának legjobb belterével és legnagyobb csomagtartójával dicsekedhet, a rugalmas E-GMP architektúra jóvoltából tisztán elektromos hatótávolsága is a kategória legjobbja. Az EV3-mal a Kia újraértelmezte a kompakt, elektromos szabadidő-autó fogalmát, és olyan modellt alkotott, ami műszakiságát, felszereltségét és használati értékét nézve is abszolút egyedülálló – árulta el Spencer Cho, a vállalat alelnöke és nemzetközi üzleti tervezésért felelős vezetője.
Akárcsak a nagyobb EV9 szabadidő-autó, az EV3 is a maximális hatékonyság jegyében született. Ezt bizonyítja, hogy a 3D-s tervezéssel létrehozott kocsitest rendkívül áramvonalas, légellenállási együtthatója csupán 0,263 Cd. Párját ritkítja a jövőbe mutató Akkumulátorvezérlő Egység (Battery Management Unit, BMU) és Cellaellenőrző Egység (Cell Monitoring Unit, CMU), alkalmazásukkal az 58,3 kWh-s és a 81,4 kWh-s, nagyfeszültségű akkumulátorcsomagból is a legtöbb hozható ki.
1 A visszaforgatott PET-palackok felhasználásával készülő ülés-, fejtámla- és csomagtérpadló-kárpitozás, valamint padlószőnyeg az alapfelszereltség része. A vásárlók olyan kárpitozást is választhatnak, amelynél a díszcsíkokat és a kartámaszokat is PET-palackok újrahasznosításával állítják elő. Világos szürke színnél nem elérhetőek a visszaforgatott kárpitok, a műbőr üléskárpit pedig nem tartalmaz PET-et.

Hogy pontosan mennyi? Nos, az EV3 Long Range esetében akár 600 km-es – WLTP szabvány szerint mért – hatótávolság is elérhető. Ez a lenyűgöző rugalmasság azokat is meggyőzheti, akik eddig nem mertek elektromos autót vásárolni. Most már teljes magabiztossággal vághatnak neki a hosszabb utaknak is. Ha eljön a töltés ideje, a kényelmes és otthonos beltérben relaxálhatnak az utasok, s nem is kell sokat várniuk, ugyanis a Kia fejlett töltési rendszerével (Vehicle Charging Management System) csupán 31 perc alatt tölthető 10-
ről 80%-ra az akkumulátor.

A nagy elektromos SUV-k technológiai és biztonsági megoldásai a kompakt szabadidő autók osztályában
A Kia olyan ultrafejlett biztonsági, vezetéshez kapcsolódó, kényelmet szolgáló és töltést megkönnyítő funkciókkal látta el az EV3-at, amelyek eddig a nagy elektromos SUV-k kiváltságainak számítottak. Mindez azzal kecsegteti az autó leendő tulajdonosait, hogy jóval többet kapnak a pénzükért, mint amennyit a jelenlegi kompakt szabadidő-autóktól elvárhatnak. Nem beszélve arról, hogy az EV3 a belső égésű motorral (ICE) felszerelt járműveknél sokkal újszerűbb, átütőbb és lelkesítőbb vezetési élményt nyújt.
A jármű fejlett vezetéstámogató rendszerei (ADAS) egyenletes és kifinomult teljesítményleadást, valamint átlagon felüli menetbiztonságot szavatolnak. Olyan különleges eszközöket találunk közöttük, mint az eDTVC (elektronikusan vezérelt, dinamikus nyomatékvektor-szabályozás), a Ráfutásosütközés-elkerülő Támogatás, a Sávtartó Asszisztens, az Autópálya-asszisztens és az – aktív fékező funkcióval kiegészített – Hátsó Keresztirányú Forgalomfelügyelet. Mindezek a rövid és a hosszú utakon is magabiztos autózást tesznek lehetővé.
A Kia Távirányítású Parkolósegédjével (Remote Smart Parking Assist) az EV3 tulajdonosa aggodalom nélkül, biztonságosan állíthatja be az autót szűk parkolóhelyre, sőt a kiálláshoz sem kell a volánhoz ülnie. További értéket hoz a kompakt elektromos SUV-k világába a 12”- os Head-Up Kijelző (HUD), ami a szélvédőn jeleníti meg a különböző információkat, hogy a vezető mindig az útra összpontosíthasson.
Az EV3 az első olyan modell, mely megkapja a Kia új, i-Pedal 3.0 névre keresztelt, regeneratív fékrendszerét. Ez lehetőséget ad a vezetőnek, hogy maga állítsa be a fékenergia visszanyerés szintjét, mi több, úgynevezett „egypedálos” üzemmódra is képes. Ez jelentős terhet vesz le a sofőr válláról a hosszabb utakon, és a hatékonyságot is a végsőkig fokozza, azaz messzebbre juthat a jármű egy feltöltéssel, a közlekedés pedig szórakoztatóbb, élvezetesebb és kellemesebb élmény.
Az EV3-mal elsőként kínál olyan járművet a kompakt elektromos SUV-k szegmensében a Kia, ami képes a Vehicle-to-Load (V2L) energiaellátásra. Ezzel a megoldással szabadon és
2 Long Range kivitel

rugalmasan tölthetik különféle elektronikai eszközeiket az utasok, így például laptopjuk, kisméretű hűtőjük, kávéfőzőjük vagy éppen hajszárítójuk is gond nélkül üzemeltethető. Az EV3 tulajdonosának a slusszkulccsal sem kell bajlódnia, ugyanis a Digital Key 2.0 rendszer révén okostelefonnal és okosórával is nyitható-zárható, illetve beindítható az autó. Az EV3 digitális kulcsának további előnye, hogy megosztható a barátokkal és a családtagokkal.


Szintlépés a műszakiság és a digitális kommunikáció területén
Az EV3 tökéletes élettérként jellemezhető kabinját mobilkommunikációs és szórakoztatóelektronikai eszközök átfogó rendszere teszi teljessé. Itt valóban átszellemülhetnek az utasok. A szóban forgó megoldások és funkciók többségének előnyei menet közben is biztonságosan élvezhetők, és akadnak közöttük olyanok, amelyek álló helyzetben, a menetválasztó kar parkolóállásba helyezését követően használhatóak.
A Premium Streaming elnevezésű szolgáltatás részeként számos tartalmat kínál vásárlóinak a Kia, sőt árkád játékok is a felhasználók rendelkezésére állnak. A hátteret a webOS és az LG által fejlesztett Automotive Content Platform (ACP) biztosítja. Hogy az utazási élmény még magával ragadóbb legyen, az EV3 Harman Kardon audiorendszert kapott. Ez olyan hangzást nyújt, mint a legfejlettebb házimozi-rendszerek.
– Az autók immáron nem csak közlekedési eszközök, sokkal inkább életterünk szerves részei, ezért – felhasználói igények figyelembevételével fejlesztett – innovációk sokasága várja az EV3 utasait. A prémium színvonalú streaming és a kategóriaelső hangrendszer roppant élvezetessé teszi a tartalomfogyasztást – mondta el Chang Sung Ryu, a vállalat globális márkaépítésért és felhasználói élményért felelős alelnöke. – A Kia Connect Áruházzal az okostelefonokhoz hasonlóan, digitális úton szabható a felhasználó igényeire az EV3 belső tere, és hatalmas lépés a Kia mesterséges intelligenciát használó asszisztensének bevezetése is. E példák érzékletesen mutatják, hogy a Kia milyen naprakész megoldásokat dolgozott ki az egyre sokrétűbb vásárlói elvárások kielégítésére – fűzte hozzá.
Az EV3 lehetővé teszi, hogy a vezető NBA-csapatok ihlette kijelzőtémákkal tegye személyesebbé a műszerfalat és az infotainment rendszer kezelőfelületét. A csapatok jellegzetes színeit, valamint a rájuk jellemző képi világot és animációkat megjelenítő témákat egyszerűen a Kia Connect Áruházból tölthetőek le. A témák választékát a jövőben jelentősen bővíti majd a Kia, így még inkább személyre szabható lesz a jármű.
Az EV3 az első olyan elektromos hajtású modell, amelybe bekerül a Kia AI-asszisztense. A rendszer nemrégiben mutatkozott be a Kia K4 kompakt limuzinban, segítségével a felhasználó újszerű és innovatív módon léphet kapcsolatba a járművel, és közvetlenül, ösztönösen kezelheti a különféle funkciókat. Ez számottevően fokozza a komfortot, és jobban kihasználhatóvá teszi a járműben eltöltött időt. Az emberekhez hasonló asszisztens folyamatos támogatást nyújt az utasoknak, és arra ösztönzi őket, hogy felfedezzék a világot. Az innovatív funkciók hamarosan minden elektromos Kia modellben megjelennek majd, az EV3 csak a kezdet.

A generatív mesterséges intelligencia beágyazásával a Kia hangvezérlési asszisztense minden eddiginél többre képes. A természetes, beszélt nyelvet felismerő, generatív AI bonyolultabb összefüggéseket is képes átlátni, így életszerűbb párbeszédet folytathat a felhasználókkal. Mindemellett segít az útiterv összeállításában, egyúttal rávezeti a tulajdonost, hogy a lehető legteljesebben aknázza ki a jármű szórakoztató-, információkereső és egyéb funkcióiban rejlő lehetőségeket.
Az AI-asszisztens először a Dél-Koreában forgalmazott, sorozatgyártású modellekben jut szerephez, ezt követően terjeszti ki a márka a szolgáltatást Európára. A technológia fejlődésével egyre többre lesz képes a rendszer, így még több előnnyel számolhatnak a vásárlók.


A Kia globális EV3-kampánya: A mozgó erő
A Kia több nemzetközi kampányt is útjára indít a „Mozgó erő” szlogent zászlajára tűzve. Ez a kifejezés az élvonalbeli tervezésről és technológiáról, az innováció iránti elkötelezettségről és a kínálat bővítésére irányuló törekvésekről árulkodik. Nem véletlen, hogy ezt választották a márka illetékesei, hiszen az EV3 személyében olyan fenntartható, kényelmes és hatékony jármű érkezik a piacra, ami még népszerűbbé teheti az elektromos autókat.
Az EV3 először Dél-Koreában mutatkozik be 2024 júliusában, ezt követi az európai bevezetés az év második felében. Később a Kia tervei szerint egyéb térségekben is értékesítik majd a modellt.
* Megjegyzés a szerkesztőknek: A sajtóközleményben szereplő funkciók elérhetősége felszereltségi szinttől és értékesítési régiótól függ.


 


  •  

Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER