2012. október 30. kedd, 21:45

 

A Tokiói Autókiállításon 1995-ben mutatkozott be a Honda CR-V. Az európai forgalmazás 1997-ben kezdődött. Az európai specifikációjú CR-V gyártásá 2000-ben indították el a Honda swindoni gyárában, az Egyesült Királyságban.

honda-cr-v-4

A CR-V alapvetően közúti használatra készült, praktikus méreteinek és kiváló használhatóságának köszönhetően az autó előkelő helyre került kategóriájában.

uj-honda-cr-v

A 2001 végén mutatkozott be a második modellgeneráció, mely számos tekintetben különbözött elődjétől, azonban megtartotta annak legelőnyösebb tulajdonságait, például 4x4-es stílusát vagy a „szükség esetén” működésbe lépő Real Time kétszivattyús négykerékhajtási rendszerét. A Honda 2,0 literes i-VTEC benzinmotorja nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást kínált, az új karosszériában pedig tágasabb tér fogadta az utasokat. Az autó eladásait látványosan felpörgette a Honda régóta várt i-CTDi dízelének 2005-ös megjelenése. A nagy teljesítményű, nyomatékos erőforrás a benzinmotor tökéletes párjának bizonyult.

A harmadik, 2007-es modellgeneráció függőlegesen nyíló csomagtérajtaja az első CR-V-t idézte. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy a pótkerék lekerüljön az ötödik ajtóról. Az elődeinél alacsonyabb, rövidebb és szélesebb modell közúti menetdinamikája tovább javult. A 2009-es modellfrissítés során az autó kínálatában megjelent az új generációs i-DTEC motor, s a dízeles erőforráshoz – a CR-V története során először – automatikus váltómű is kapcsolódhatott.

Az új CR-V most első ízben rendelhető meg két- és négykerékhajtással, s a benzin- és dízelmotorok fejlesztései következtében az autó CO2-kibocsátása is jelentősen csökkent.
Az új modell forgalmazása 2012 októberében kezdődik Európában, s az előző generációkhoz hasonlóan az új CR-V is a Honda swindoni gyárában, az Egyesült Királyságban készül majd.

Dizájn
A 4 generáció karosszériája határozottabb, formái és a látványosabb orrkialakítás agresszívebb és áramvonalasabb megjelenéssel ruházzák fel az új modellt. Az első lökhárító lágy vonalai szervesen kapcsolódnak a három vízszintes léccel tagolt hűtőrács és a mélyen ülő fényszórók formavilágához. Az első lökhárító alsó részének kialakítása jó terepszöget és SUV-képességeket sugall. A CR-V minden generációját jellemző, függőleges kialakítású féklámpákat a negyedik modellgeneráció is megőrizte, ám háromdimenziós hatásuk jóval erőteljesebb lett. A CR-V nagyméretű kerekei és tágas kerékjárati ívei kihangsúlyozzák az autó dinamikus megjelenését.
Az egyedi stílust tovább erősíti a LED-es nappali világítás és a LED-es hátsó világítás alkalmazása.
A szélvédő az autó teljes hosszához képest 60 mm-rel előrébb került (a szélvédő aljától mérve), így a motortér rövidebb lett.

honda-cr-v-dizajn

A szélvédő áthelyezése és a motorháztető áttervezése még egy előnnyel járt: az autó eddig láthatatlan orr-része most jobban belátható a vezetőülésből, ami jelentősen megkönnyíti a manőverezést a CR-V-vel. A kormánykerék és a vezetőülés magassága 10 mm-rel tágabb tartományban állítható, aminek révén sokkal több autós találhatja meg a számára ideális vezetői üléspozíciót.
Az üvegezett felületek növelése érezhetően javította a kabin térérzetét.

Utas-és raktér
Az autó hossza 5 mm-rel, magassága pedig 30 mm-rel kevesebb, mint elődjéé, az utastér térkínálata viszont nem csökkent.
A CR-V csomagtere síkba döntött hátsó ülésekkel 147 literrel, 1648 literre nőtt. A szükségpótkerékkel felszerelt modellváltozatok raktere a hátsó ülések ledöntése után 1669 literes, felállított ülésekkel pedig 589 literes. A rakodótér hossza 140 mm-rel nőtt (1570 mm), a csomagtér pereme pedig 25 mm-rel lejjebb került, így könnyebben bepakolhatók a súlyos vagy rossz fogású tárgyak. A CR-V csomagtartójában most már elfér két mountain bike vagy négy golfzsák.

honda-cr-v-hatso-ulesek

Az utaskabin tágasságérzetét az ajtókárpitok homorú kialakítása is jelentősen kihangsúlyozza. Ez a megoldás azt is lehetővé teszi, hogy az első üléssorban ülők közelebb kerüljenek az autó oldalához, ami megkönnyíti a ki- és beszállást. Ráadásul így nagyobb tér szabadult fel az első ülések között a középkonzol számára, amelyben a három pohártartó, a tárolórekesz és a kartámasz mellett a hátsó üléssor légbefúvói is helyet kaptak.
A hátsó ülések csípőpontja 38 milliméterrel mélyebbre került, ezáltal kényelmesebbé vált az üléspozíció, és nagyobb lett a fejtér. A hátsó ülések 60/40 arányban síkba dönthetőek.

honda-cr-v-csomagter

Az utastér padlója alá hangszigetelő anyagokat építettek, a hátsó ajtóba, a hátsó kerékívekbe, az ajtókeretekbe, az első tűzfalba és a motorháztető alá pedig hangelnyelő anyagok kerültek, s az ajtók dupla tömítést kaptak. Az eredmény: az új CR-V utasterében mérhető zajszint 3 dB-lel alacsonyabb, mint a kifutó modellben.

A műszerfal megformálásakor több vízszintes réteget alakítottak ki. A legfontosabb kezelőszervek feladatuk szerint csoportosítva alakulnak ki a „vezetői zóna„ a kormánykerék mögötti területen és az „információs zóna” a kabin középvonalában. A műszerfalon végigfutó dekoratív szalag anyaga egy különleges, 3D-hatású filmréteg.
A műszerfal fókuszpontjában az 5 colos, multiinformációs kijelző (i-MID) látható, amelyről egyaránt vezérelhető az audiorendszer illetve felszereltségi szintnek megfelelően a telefon és a navigációs rendszer.

honda-cr-v-muszerfal

A tökéletesített légellenállás és a kifinomult elektronikai rendszerek együttes alkalmazásával mind az autó üzemanyag-fogyasztását, mind pedig a károsanyag-kibocsátását sikerült csökkenteni.
Az alapfelszereltséghez tartozik a Honda elismert ECON üzemmódja, amely segít a fogyasztás csökkentésében, valamint az Eco Assist rendszer, amely segít az autósnak a lehető legtakarékosabb vezetési stílus kialakításában.
Az alapjárati leállítás technológiája szintén alapfelszerelés az új CR-V kézi váltóval szerelt változataiban.

honda-cr-v-vezetoules

Motorok

A CR-V-hez a vásárlók egyaránt megrendelhetik a 2,0 literes i-VTEC benzinmotort és 2,2 literes i-DTEC dízel erőforrást.

Az i-DTEC dízelmotor teljesítménye és fogyasztása továbbra is 150 LE, illetve 350 Nm, ám a CO2-kibocsátás a manuális váltóművel szerelt modellekben 171-ről 149 g/km-re csökkent (-12%), az ötfokozatú automatikus váltóművel felszerelt változatokban pedig az eddigi 195 helyett 174 g/km az emisszió értéke.

A 2,0 literes i-VTEC benzinmotor teljesítménye 150-ről 155 lóerőre nőtt. A teljesítmény növekedése ellenére a CO2-kibocsátás 192-ről 173 g/km-re csökkent a manuális, továbbá 195-ről 175 g/km értékre mérséklődött az automatikus váltóművel szerelt modellekben.
A vásárlók immár kétkerékhajtással is megrendelhetik az autót (csak a benzinmotoros változatot), amelynek emissziója még alacsonyabb: mindössze 168 g/km. Az elsőkerék-hajtású CR-V bevezetése a piaci igényeket tükrözi.

honda-cr-v-motor


Futómű

Az első McPherson rugóstag és a hátsó multilink felfüggesztés esetében egyaránt 10 százalékkal nőtt a csillapítási ráta. A merevebb karosszéria (7%-kal növelt hajlítószilárdság és 9%-kal jobb torziós merevség) révén a felfüggesztés hatékonyabban működik.
A független, több lengőkaros hátsó felfüggesztés alumínium tengelycsonkot kapott. A szerkezet kialakítása az optimális rugózási és vezethetőségi jellemzők mellett maximális méretű csomagtartó kialakítását tette lehetővé. A három lengőkaros rendszer hosszlengőkarjának nagy átmérőjű szilentblokkjai mérséklik a kellemetlen rezgéseket, és javítják a rugózási komfortot.
A CR-V minden kivitelén első és hátsó stabilizátorok csökkentik a karosszéria kanyarban jelentkező oldaldőlését. Az üreges első stabilizátorrúd 23, a tömör hátsó 17 mm átmérőjű.

Váltók

Az új CR-V modellhez 6 fokozatú manuális és emelkedőfelismerő rendszerrel kiegészített 5 fokozatú automatikus váltómű is megrendelhető.

Kormányzás
A CR-V-ben az új generációs adaptív elektronikus szervokormány (MA-EPS) működik, ami kiváló manőverezőképességet biztosít a vezető számára, ugyanakkor nagy sebesség mellett is jó kormányvisszajelzéseket ad. A kifinomult rendszer a Honda menetstabilizáló elektronikájával (VSA) együttműködve érzékeli, ha a jármű a csúszós úton instabillá válik, és automatikusan olyan kormányzási nyomatékot nyújt, hogy a vezető gyorsan a megfelelő irányba kormányozhassa az autót.
Az adaptív EPS rendszer a hagyományos hidraulikus rásegítés helyett elektronikus rásegítésű fogasléces szerkezettel működik. A MA-EPS rendszer egy kormánymű-fogaskerékből, valamint egy, a fogasléc köré épített elektromotorból áll. A hajtásláncvezérlő modulba futnak be az érzékelők jelei a kormányzási nyomatékról és a kormány elfordításáról, s a berendezés ezek alapján számítja ki a rásegítés ideális mértékét. Ekkor aktiválja az elektromotort, minden esetben optimális kormányzási nyomatékot biztosítva.

Real Time AWD Intelligens vezérlőrendszerrel
Az új CR-V modellek jelentős része ezentúl is négykerékhajtással készül majd. Ezekben az autókban a Honda Real Time AWD automatikus összkerékhajtási rendszere működik. A harmadik generációs CR-V-ben használt hidraulikus működésű „kettős szivattyús” rendszer helyett az új modellben elektronikusan aktiválódó berendezés található, amely tapadásvesztés esetén gyorsabban kapcsol. Az elektronikus működtetésű rendszer ráadásul 16%-kal könnyebb (a teljes berendezés tömege mintegy 16,3 kilogrammal csökkent), belső súrlódása pedig 59%-kal kisebb. Ennek köszönhetően minimálisra csökkent az összkerékhajtási rendszereknél tapasztalható fogyasztásnövekedés.

A rendszer azt is figyelembe veszi, ha a CR-V hegymenetben halad, s ilyenkor – a hegymeneti elindulássegítő rendszerrel együttműködve – plusz nyomatékot továbbít a hátsó kerekekhez. A hegymeneti elindulássegítő rendszer rövid ideig fenntartja a féknyomást, miután az autós leemeli lábát a fékpedálról, így az autó könnyen és simán indulhat el az emelkedőn. Az intelligens vezérlőrendszer egy szenzor révén azonnal megállapítja az út emelkedésének szögét, a VSA rendszer segítségével pedig felméri a tapadást, és biztosítja a sima elinduláshoz szükséges kiegészítő nyomatékot a hátsó tengelyen.
Ugyancsak a CR-V-ben mutatkozik be a lejtmeneti vezérlés (HDC) is. Az automata váltóművel szerelt modellekhez rendelhető rendszer 8-20 km/órás sebességhatárig segít a CR-V vezetőjének, hogy nehéz terepen is biztonságban, egyenletesen ereszkedhessen le a meredek lejtőkön.

cr-v-meretek

Aktív biztonság

A menetstabilizáló elektronika (VSA) a CR-V Drive-by-Wire™ fojtószelep-vezérlésével és négycsatornás ABS-ével együttműködve segít a vezetőnek gyorsítás, fékezés vagy kanyarodás közben megőrizni az autó stabilitását. A VSA egy vagy több kerék önálló fékezésével, a fojtószelep, a gyújtás és az üzemanyag-ellátás vezérlésével teszi lehetővé, hogy az autós a kijelölt íven tartja járművét.
A vezető a műszerfalon található kapcsoló segítségével kiiktathatja a VSA menetstabilizáló és kipörgésgátló funkcióit, de az ABS ilyenkor is teljes kapacitással működik.

Az utánfutó-stabilizáló elektronika (TSA) minden CR-V-ben megtalálható, így biztonságosabbá válik a vontatás. A rendszer a menetstabilizáló elektronika (VSA) részeként érzékeli, ha a vontatmány bizonyos sebesség mellett elkezd kilengeni. A TSA ilyenkor a forgatónyomaték mérséklésével, illetve a kerekek külön-külön történő fékezésével stabilizálja az autó és a vontatmány futását.

Hatékonyabb működése és érzékenyebb visszajelzései mellett az adaptív elektronikus szervokormány (MA-EPS) a biztonság terén is értékes előnyöket jelent. A VSA rendszerrel együttműködve:
Stabil fékezést biztosít — korrigálja a vezető kormánymozdulatait, amikor az autós eltérő tapadású útfelületeken nagy erővel fékez (például olyan utakon, amelyeket foltokban sár vagy hó borít).
Mérsékli az alulkormányzottságot és a túlkormányzottságot — a kormánymozdulatok korrigálásával mérsékli az alulkormányzottságot, és segít a vezetőnek a kijelölt ív tartásában.

Az új CR-V modellek magabiztos fékhatásáról négy tárcsafék gondoskodik (hűtött tárcsák elöl és tömör tárcsák hátul). Az autó alapfelszereltségének része a négycsatornás ABS, az elektronikus fékerőelosztó (EBD) és a vészfékasszisztens. A hűtött első féktárcsák átmérője 315 mm*, a hátsó tömör tárcsáké pedig 302 mm*. *2.2 i-DTEC specifikáció.
A berendezés működését a vészmegállási rendszer (ESS) egészíti ki, amely vészhelyzetekben automatikusan aktiválja a fékeket, s közben bekapcsolja a vészvillogót.

Az adaptív sebességtartó automatika (ACC) a 30 és 180 km/óra közötti sebességtartományban használható.
Első alkalommal rendelhető meg a CR-V-hez az LKAS. A sávtartó asszisztens, a rendszer automatikusan korrekciós kormányzást végez, miközben fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt.
Az LKAS 72 és 180 km/órás sebesség között működik, olyan útfelületeken, ahol tisztán láthatók a bal és jobb oldalon felfestett útjelzések, s ahol nincsenek éles kanyarok.

Az ütközés hatását mérséklő fékrendszer (CMBS) ellenőrzi a követési távolságot, valamint a CR-V és az előtte lévő autó sebességkülönbségét. Ha a rendszer úgy értékeli, hogy fennáll az ütközés veszélye, figyelmezteti a vezetőt, és segít enyhíteni az elkerülhetetlen ütközés hatásait.
A 15 km/órás sebességhatár fölött működő berendezés radarral érzékeli az autó előtti 100 méteres sávban mozgó vagy álló járműveket. Ha a rendszer valószínűnek találja, hogy az autó nekiütközhet az így felfedezett akadálynak, fény-és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Ha az ütközésveszély még mindig fennáll, a rendszer gyors egymásutánban háromszor meghúzza a vezető biztonsági övét, utána pedig enyhén fékezni kezdi az autót. Végezetül pedig – ha az ütközés elkerülhetetlen – a CMBS szorosra húzza az elöl ülők biztonsági övét, és erős fékezésbe kezd. Ezt a fékerőt a vezető a maximumig fokozhatja.
A CMBS minden akciója visszafordítható: ha a veszélyhelyzet váratlanul elmúlik (például ha a jármű az utolsó pillanatban kitér), az övfeszítés megszűnik, a hang- és fényjelzés pedig kikapcsol.
Ha a rendszer hirtelen érzékeli a veszélyhelyzetet, akkor az előzetes figyelmeztetések elhagyásával is szorosra húzza az öveket, és megkezdi a vészfékezést, hogy csökkentse az ütközés sebességét és a becsapódás erejét. Ugyanakkor a rendszer nem arra készült, hogy önállóan álló helyzetre fékezze az autót.
2010-ben a Honda CMBS-technológiája elnyerte az Euro NCAP Advanced díjat.

Passzív biztonság
A vezető és az első utas testi épségét két lépcsőben felfúvódó és többféle küszöbértékkel aktiválódó első légzsákok (SRS) óvják.
Az utasoldali légzsák kikapcsolása után az első ülésen egy menetiránynak háttal elhelyezett gyermekülés rögzíthető.
Az első ülések támlájába épített vezető- és utasoldali oldallégzsákok egy oldalirányú ütközés során védik a medencét és a mellkast.
A szélső üléseknél borulásérzékelővel kiegészített függönylégzsákok találhatók.

honda-cr-v-uj

Menetpróba
Teamünk egy 2 literes, benzines, kézi váltóval szerelt modellbe ülhetett. Elsőre megállapíthattuk, hogy a plüss kárpittal bevont ülések valóban nagyon kényelmesek, kezelőszervek maguk természetességével adták magukat. Az autó mérete azonnal érezhető, jól manőverezhető. A kuplung kissé fent fogott, s a váltónál érezhető volt kis kapcsolási-út kilengés. Dobogókő felé véve a kanyargós emelkedőn megalapítottuk – Econ üzemmódban járva és a kijelzőn felvillanó felkapcsolási ajánlatot figyelmen kívül hagyva -, ez bizony ’apu-családfőnek’ is nagyon jó móka lesz. Az autó dinamikusan és folyamatosan gyorsított. A kocsiszekrény nem billegett, egytömegben magabiztosan vette a gyors kanyarokat, vészfékezésre roppant gyorsan reagált a vészindex, majd önmagát kikapcsolta. A tesztfogyasztás a műszerfali kijelző szerint 11,4 liter volt 100 km-en, azonban vegyük figyelembe, hogy az előttünk járó kollégák is valószínű élményautózást csináltak, lefele jövet kollégám már 11,3-ra mérsékelte a hosszabb távra figyelt fogyasztási adatot.
Megállapítottuk, a 3 teljes értékű hátsó ülések kényelmesek, a csomagtér hatalmas.
Továbbra is nagyszerű autó lesz az új jó kiállású Honda CR-V családi vagy hurcolkodós autónak, melynek a menetdinamikai tulajdonságai elsőre meggyőzőek voltak.
Kíváncsian várunk tesztautót, hogy a fenti vezetéstámogató rendszereket is megismerhessük és ismertethessük, különös tekintettel a lejtmeneti vezérlés működését és a ütközés hatását mérséklő fékrendszer tulajdonságait megtapasztalandó.

honda-cr-v-uj-generacio

Árak
A benzines 2 literes motorral szerelt és 2WD Comfort felszereltségű belépő verzió 6.499.000,-Ft, a 4WD kéziváltóval szerelt változat 7.269.000,-.Ft-ba, míg az automata váltós autó 7.569.000,-Ft-ba kerül.
A 2,2 literes dízel Lifestyle kézi váltóval 9.298.000,-Ft-ba, automata váltóval 9.748.000,-.Ft-ba kerül.

honda-cr-v-fogyasztas-teljesitmeny


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER