2013. június 20. csütörtök, 16:40

 

A Rally Café és partnere jóvoltából kipróbálhattuk a Renault Twizy kis kétüléses elektromos járművet. Első ránézésre kis morcos endorinak látszik, pedig amint az endoriak nemhogy morcos lenne, hanem inkább kedves-mókás jelenség.

renault-twizy

A kedvességet a Hősök terén nézelődő és fotózó magyar és külföldi turisták, gyerekek, felnőttek igazolták, akik szinte megrohanták a kocsit, szinte lehetetlen volt odébbhessegetni őket, hogy nekünk is legyen pár képünk róla.



renault-twizy-berles


Mókássága, pedig a városban legális gokart élményben mutatkozik meg, melyet elektromos üzemmódban élvezhetünk. A futómű elég kemény, azaz meglehetősen gokartosan pattog, a fék is kemény, azaz annyit lassul, amennyit taposol. Könnyen lehet vele városban gyorshajtást csinálni, elragadja a vezetőt a könnyű navigálhatóság, gokartos érzés.

renult-twizy-muszerfal


A Twizy egy elektromos kis, na micsoda? Kisautó? Külföldön elektromos quadként járja az utakat, s valóban inkább egy autósított, gokartra hasonlít, mellyel városban jól lehet(ne) közlekedni, ügyet intézni, parkolni. Leginkább bérletben gondolkozik a tulajdonos cég is, akár városszerte rövid utakra is igénybe vehető elektromos járgányként.
Hazánkban azonban egyenlőre nem kapható. A gyártó nemzetközi oldalán 7495 angol font az ára, azaz 2,5 millió forint körül, akkumulátor nélkül. Az akkut bérelni lehet a gyártótól 45 fontért/hó, azaz körülbelül 15.000,-Ft-ért.

twizy-ulesek


Műszaki adatok röviden

A Twizy hatótávját 100 km körül adják meg, maximális sebességét pedig 80-85 km/h körül. 220 V-os feltöltés esetén 2,5 óra a töltési ideje. A Twizyt 18 lóerős, elektromotor hajtja, melynek nyomatéka 57 Nm a hátsó kerekeken. Akkumlátorkapacitás 6,1 kWh, az akkumlátor típusa líthium-ionos, léghűtéses.
Az LSD ajtók is puccosnak tűnnek, de a Twizyben egyszerű és magától értetődő és inkább műanyagos, mint puccos.
A Twizy 2,33 m hosszú, 1,23 m széles és 1,45 m magas.

Két aggodalom veszi elő az embert benne. Az egyik, mi történne, egy ütközésnél velem ebben a kicsi műanyag szerkezetben, a másik, mennyire rongálják meg mire visszaérek, egyáltalán ott találom-e ahol hagytam, s nem csak a plexi ablakai miatt.

Lássunk egy frontális ütközést, oldalirányút és eredmény leírást nem találtunk. A vezetőülésnél van egy légzsák, azonban a bábú elég csúnyán belenyomódik, a mögötte lévő ülésnél lévő mozgásokra képi anyag sincs. Bár az eleje nem törik látványosan, pont a gyűrődési zóna hiánya miatt aggályos, hogy miként sérülne a benne ülő.




Ettől függetlenül nagyonis el lehet vele képzelni belvárosi közlekedést, pláne, ha jobbára valódi autókon kívül inkább csak ezek vennének részt a forgalomban.


renault-twizy-elektromos


twizy-budapest


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER