Címkék: autók | Ford | hangulatfelismerés

2017. február 22. szerda, 16:01

 

Már ma is használunk olyan autókat, amelyek megértik, amit mondunk. Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

 



2022-re alighanem az új autók közel 90 százalékában lesz hangvezérlés.* Ám a holnap autóiban e rendszerek új generációi akár arckifejezésünk vagy hangszínünk apró változásait is képesek lesznek érzékelni, hogy ennek alapján próbálják kellemesebbé tenni vezetési élményünket.

Az érzékeny mikrofonokkal és fedélzeti kamerákkal kiegészített fejlett rendszerek megtanulják majd, milyen zenéket szeretünk hallgatni, amikor feszültek vagyunk, vagy hogy milyen helyzetekben szeretjük élvezni a csendet. Ráadásul pillanatnyi hangulatunkhoz az utastér világítását is képesek lesznek hozzáigazítani.



"Jó úton járunk az empatikus autó kifejlesztése felé, ami viccet mesél, hogy felvidítsa vezetőjét, szükség esetén tanáccsal szolgál, emlékezteti a születésnapokra, és ébren tartja a hosszú utakon," mondta el Fatima Vital, a Nuance Communications autóipari részlegének igazgatója. Ez a vállalat fontos szerepet játszott a Ford SYNC hangvezérlési rendszer kifejlesztésében.

2022-re várhatóan már az új autók 75 százaléka számára válik elérhetővé a felhő-alapú hangvezérlés*, és a jövőbeli rendszerek várhatóan egyfajta személyi asszisztenssé fejlődhetnek, 'aki' megszervezi a találkozókat vagy éppen vacsorát rendel elvitelre, miközben az autós egy dugóban araszol.

A mozirajongók biztosan emlékeznek 'A nő' című filmre, amiben Scarlett Johansson játszotta Samanthát, aki teljesítette Theodore Twombly minden utasítását, lenyűgöző pontossággal ismerve fel a férfi hangulatait, igényeit és vágyait – mindössze a hangja alapján. Talán nincs is olyan messze az idő, amikor autóink is képesek lesznek ilyesmire.

A Ford fedélzeti kapcsolódási rendszere, a SYNC 3 már ma is képes összekötni a vezetőt Alexával, az Amazon virtuális asszisztensével, és 23 különféle nyelven – sőt ezen belül sok helyi nyelvjárásban is – tud kommunikálni. A felhő-alapú forrásokhoz kapcsolódva a jövő járművei egyre több ember számára teszik majd lehetővé, hogy anyanyelvükön beszélhessenek autójukhoz, ami jó hír mindazok számára, akik ma megünneplik az Anyanyelv Nemzetközi Napját.

"Az olyan hangutasítások, mint hogy 'éhes vagyok' vagy 'kellene egy kávé' már ma is jól érzékeltetik, hogy a SYNC 3 egyfajta személyi asszisztensként is működik," nyilatkozta Mareike Sauer, a Ford Európa kapcsolódási alkalmazásokon dolgozó csapatának hangvezérlési mérnöke. "A következő lépés az lesz, hogy az autósok már ne csupán anyanyelvükön, saját nyelvjárásukban, hanem saját szóhasználatukkal, még természetesebb módon beszélhessenek."

Az Apple CarPlay™ egyszerűbbé teszi az iPhone használatát, megjelenítve az autó érintőképernyőjén a telefon kezelőfelületét, és összekötve az autóst a Siri Eyes-Free hangvezérlésen keresztül az Apple Maps, az Apple Music, a Telefon és Üzenetek szolgáltatásokkal és számos külső cég alkalmazásával. A másik hasonló rendszer az Android Auto™, amely ugyancsak a jármű fedélzeti képernyőjén jeleníti meg a Google Maps szolgáltatásait és a zenéket, miközben hangvezérléssel kezelhetők a telefonhívások és az üzenetek.*

A Ford egyik, az RWTH Aachen Egyetemmel közösen futó kutatásában több mikrofon egyidejű használata javítja a beszédfeldolgozást, és csökkenti a külső zajok és lehetséges zavaró tényezők hatásait. A Nuance szerint a következő két év során a hangvezérlési rendszerek már ilyesmiket kérdezhetnek tőlünk: "Szeretne virágot rendelni az édesanyjának Anyák Napjára?" "Keressek egy kevésbé zsúfolt, de lassabb útvonalat hazafelé?" "Kezd elfogyni a kedvenc csokija, de az ön által kedvelt üzletben van még belőle raktáron. Szeretne megállni és vásárolni?"

A kézmozdulatokat és a szemmozgásokat figyelő rendszerek a jövőben azt is lehetővé teszik, hogy az autós fejbólintással válaszoljon, rövid tekerő mozdulattal állítsa a hangerőt, vagy hogy úgy állítsa be a navigációt, hogy röviden rápillant a térképen a célállomásra.

De vajon nem fenyeget-e a veszély, hogy – akárcsak "A nő" című filmben – mi is beleszeretünk egy fejlett hangvezérlő rendszerbe?

"Sokan már most is imádják az autójukat, és tényleg nem elképzelhetetlen, hogy az új, tanulni és alkalmazkodni képes fedélzeti rendszerek megjelenésével ez a vonzalom még inkább elmélyülhet," vélekedett Dominic Watt, a York Egyetem nyelvi és nyelvtudományi tanszékének docense. "Autónk nemsokára már nemcsak asszisztensünkké, hanem útitársunkká és rokonszenves hallgatónkká válik, akivel bármit megbeszélhetünk és akitől bármit kérdezhetünk – így aztán nem lehetetlen, hogy sokan hajlamosak lesznek megfeledkezni arról, hogy egy géppel beszélnek."

A Ford a jövő héten Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszuson mutatja be legújabb mobilitási és kapcsolódási fejlesztéseit.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER