Címkék: baleset | Halálos iramban | Paul Walker | Porsche

2014. január 06. hétfő, 10:57

 

Az eredeti feltételezéseket igazolva bebizonyosodott, hogy gyorshajtás okozta Paul Walker amerikai filmszínész halálát. A pénteken nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés szerint az őt és barátját szállító Porsche ugyanis óránként több mint 160 kilométeres sebességgel haladt. Az útszakaszon, ahol a tragédia történt, legfeljebb 72 kilométeres sebességgel lett volna szabad hajtani.

A Halálos iramban című akciófilmek 40 évesen elhunyt sztárjának, valamint az autót vezető, 38 éves Roger Rodas vérében sem alkoholt sem kábítószert nem találtak. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal közleménye szerint a tudatmódosító szerek utóbbi kategóriájából sem kokainnak, sem ópiátoknak, sem marihuánának nem találták nyomát a két holttestben.



A seriffi hivatal szóvivője közölte, hogy az autó sebességének pontos megállapítása érdekében további vizsgálatokat folytatnak. Mindkét halálesetet balesetnek minősítették. Walker az ütközés és az égés következtében szerzett sérülésekbe halt bele, Rodast pedig azonnal megölte az ütközés.

Walker, aki november végén szenvedett halálos autóbalesetet, a Halálos iramban című sorozat hetedik részén dolgozott. Az illegális autóversenyekről szóló filmekben civil ruhás nyomozóként ő volt az egyik főszereplő Vin Diesel mellett.
A Universal Pictures filmstúdió decemberben bejelentette, hogy a film bemutatóját kilenc hónappal elhalasztja, azt csak 2015 áprilisában tartja meg. A stúdió közölte, hogy a közismerten filantróp színész által alapított jótékonysági szervezetnek ajánlja fel a sorozat hatodik részéből befolyt profit egy részét. A széria 2001 óta 2 milliárd dollárt hozott készítőinek. MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER