2010. május 31. hétfő, 11:43

 

Harcosan és bátran mentek Turán Friciék Portugáliában
Parádés fináléval zárták életük első VB-futamát Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem csak célba értek pályafutásuk első világbajnoki futamán Portugáliában, de vasárnap javítottak hét helyet összetettbeli pozíciójukon, így a 23. helyen végeztek.

 

Turan Zsiros Portugal rally

A VB záróakkordja is minden bizonnyal beégett a fiúk emlékezetébe, ugyanis a superspecialon nyújtott teljesítményüket, ahogy átrepültek az ugratón és fél kört vertek ellenfelükre, állva tapsolta meg az Algarve Estadio közönsége.

Turán Frici az előző napok nehézségei (defektek, technikai zűrök) után egy tiszta, gondmentes napot kívánt magának vasárnapra, amelyen kizárólag a vezetésre kell koncentrálnia. Csakhogy ez a rali-világbajnokságon egyáltalán nem könnyű, s nem is gyakran valósul meg. Ezúttal sem történt így. Az első két szakasz volt a mézesmadzag: hibamentes száguldás (16. és 13. hely az abszolútban) felzárkózás, s maradt még egy szett abroncs az utolsó körre, azt feltették és nekilendültek. Csakhogy...Turan szuperspecial ugrato
„A vasárnapi harmadik szakaszon legalább negyven másodpercet veszítettünk, mert egy Clio motorhibával küszködött előttünk és a sofőrje egyszerűen nem nézte a visszapillantó tükröt. Nem tudtam igazán közel menni hozzá, mert szűk volt az út és a port nem oszlott el, úgyhogy három vagy négy kilométert baktattunk a nyomában. A következő szakaszon ő félreállt, de akkor meg az előttünk induló N-csoportos Subarunak akadt gondja, úgyhogy akkor meg két kilométert mögötte mentünk. Közben lecsúsztunk az árokba, az autó bal hátulját nekiütöttük egy fának, szóval voltak kalandjaink a gyér látási viszonyok miatt...” - mesélte Turán Frici, amiből kiderül, hogy ezt a versenyt sok mindennek lehetett nevezni, de könnyűnek egyáltalán nem. Erről azok tudnának még többet mesélni, akik a célhoz közel, egy-két szakasszal a vége előtt kényszerültek a pálya szélére.
Szerencsére a mieinknek nem kellett emiatt aggódniuk, sőt a részidőkből az derül ki, hogy helyenként a Formula-1-es világbajnok Kimi Räikkönenhez képest öt tizeden belül tudtak autózni, amire Frici méltán lehet büszke.

„Harcosan és bátran tudtunk menni, annak köszönhető, hogy két nap alatt huszonkét helyet jöttünk előre az összetettben, s ami a legfontosabb: célba értünk. Az autó ugyan megtréfált minket – a hazai bajnokikon sohasem volt gond vele –, de ha nem számítjuk a tízperces büntetést, amit a szuperralizás miatt kaptunk, tisztességes eredmény születhetett volna. Összességében nagyon jó verseny volt, szépen helyt álltunk, s ahol lehetett, kihoztuk magunkból a maximumot. Nagyon élveztük a vb-szereplést, jó volt az összhang az autóban, Gabi szenzációsan diktálta az itinert és okosak is voltunk, nem foglalkoztunk vele, hogy az élmenők mennyire gyorsak, a saját tempónkat diktáltuk. De még így is, mindezek ellenére is életem első világbajnoki futama egyben életem legnehezebb raliversenye volt...” – nyilatkozta Frici.
Portugal rally Turan

A Portugál Rally számokban:

78 induló
30 nemzet
abszolút 23. helyezés
355,32 km gyorsasági szakasz
1223,07 km össz. táv


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER