Rallye

2013-ban a Citroen Racingnél versenyez Dani Sordo

2013-ban a Citroen Racingnél versenyez Dani Sordo

 

Dani Sordo 2005 és 2010 között – azaz eddigi karrierje nagy részében – a Citroën Racing csapatában versenyzett. 2013-ban navigátorával, Carlos del Barrióval együtt visszatérnek, hogy harcba szálljanak a csapat kilencedik világbajnoki címéért.

Teljes cikk

 
Hat IRC pontot szereztek Turánék San Remoban

Hat IRC pontot szereztek Turánék San Remoban

 

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a hat IRC-pontot érő hetedik helyen ért célba a legendás San Remo-ralin, amelynek szerpentinjein a szakértők szerint a helyiek tapasztalata döntő. Ehhez képest Friciék most először versenyeztek itt – nem véletlen, hogy még az olaszok is gratuláltak!

Teljes cikk

 

9-edszerre is Rally világbajnok Loeb és Elena

9-edszerre is Rally világbajnok Loeb és Elena

 

Sébastien Loeb és Daniel Elena szinte a rajttól kezdődően végig vezetve nyerte vasárnap a FIA Rali Világbajnokságának franciaországi futamát, és ezzel már biztossá vált, hogy a rali történelmének eddigi legsikeresebb párosa sorozatban kilencedszer is megszerezte a VB-címet.

Teljes cikk

 
Petter Solberg csapatában versenyez Turán Frigyes

Petter Solberg csapatában versenyez Turán Frigyes

 

És akkor jött egy sms Petter Solbergtől; a norvégok ralivilágbajnoka azt írta Turán Frigyesnek: „Hívjál fel!”
Ők ketten régebb óta ismerik egymást, 2010-ben többször is egymás mellett szervizeltek a világbajnokságon, ám Frici akkor még álmodni sem mert róla, hogy egyszer Solberg csapatában versenyezhet.

Teljes cikk

 

Turánéknak fel kellett adnia az Arad rallyt

Turánéknak fel kellett adnia az Arad rallyt

 

Úgy tűnik a technikai sportokra is igaz a mondás, miszerint minden az egyensúlyra törekszik. A tavalyi hatalmas sikerek, a nagyszerű világbajnoksági szereplés után ugyanis mintha idén elpártolt volna a szerencse a csapattól. Tegnap még biztatóan indult a Turán Motorsport első aradi szereplése, hiszen a szuperspeciál gyorsasági szakaszon csupán egy másodperces hátránnyal autózták a második legjobb időt.

Teljes cikk

 
Kórházba került Spici

Kórházba került Spici

 

A szerdai pályabejárás során rosszul lett, és kórházba kellett szállítani Spitzmüller Csabát. A román rallybajnokság hatodik futamára készült a navigátorával együtt, amikor folyamatos szédülés fogta el, ezért kénytelen volt az út szélére húzódni. Az állapota azonban a pihenés után sem javult, sőt csak rosszabbodott. Spici elájult, ezért az aradi kórházba vitték.

Teljes cikk

 

Visszavonul Janika?

Visszavonul Janika?

 

Az idén már nem versenyez a hétszeres abszolút ralibajnok ifj. Tóth János, és az is elképzelhető, hogy jövőre végleg szögre akasztja a bukósisakot.

Teljes cikk

 
Meghibásodás miatt estek ki Turán Friciék Veszprémben

Meghibásodás miatt estek ki Turán Friciék Veszprémben

 

A Veszprém Rallye második napján 2,8 másodperces hátránnyal és nagy reményekkel indult a Turán Motorsport csapata a rallye második napjára fennmaradó nyolc gyorsasági szakasznak.

Teljes cikk

 

Turán Friciék a Veszprém Rallyen is indulnak

Turán Friciék a Veszprém Rallyen is indulnak

 

A perzselő hőségben közel 500 kilométeres teljes versenytáv - ebből 10 gyorsasági szakasz 136 kilométer hosszan - várja majd a Turán Motorsport csapatát július 13-14. között.

Teljes cikk

 
Spiciék vezetik a Román Rally Bajnokságot

Spiciék vezetik a Román Rally Bajnokságot

 

A Transilvania Rally a román bajnokságban másfélszeres szorzóval bír, így az eddigiekhez képest jóval nagyobb jelentősége lesz. Már csak azért is, mert Spiciék egyetlen ponttal az abszolút értékelésben is átvették a vezetést.

 

Teljes cikk

 

Turán Frici és Zsiros Gabi második helyen zárta a Mecsek rallyt

Turán Frici és Zsiros Gabi második helyen zárta a Mecsek rallyt

 

Izgalmas csata volt, amelynek végén mindkét versenyzőpáros mosolygott, méghozzá annak tudatában, hogy mindketten mindent megtettek a győzelemért. A végül futamgyőzelmet arató Herczig Norbert ugyanúgy mosolygott, mint a második helyet kiharcoló Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős tagjai.

Teljes cikk

 
Skoda Rally Team Hungaria 2012

Skoda Rally Team Hungaria 2012

 

Május 12-én rajtol az Országos Rally Bajnokság idei első futama Bükfürdőn. A versenyzőknek az évadnyitó futamon az új helyszínnek köszönhetően nem az aszfaltos, hanem a murvás pálya nehézségeivel kell megküzdeniük a győzelemért.

Teljes cikk

 

Talma és a rallyversenyzők elektromos golfautókkal versenyeztek

Talma és a rallyversenyzők elektromos golfautókkal versenyeztek

 

Két lóerős, maximálisan 25 kilométer/órás sebességgel "száguldozó" golfautókba ülve versenyeztek az Országos Rallye Bajnokság szereplői Bükfürdőn. A versenyautósok a turisztikai szezon előtt a balesetmentes közlekedésre próbálták rávenni a sietős nyaralókat. A statisztikák szerint 2011-ben csaknem 21 ezren szenvedtek közúti balesetet.

Teljes cikk

 
Bükfürdőn kezdődik az Országos Rally Bajnokság

Bükfürdőn kezdődik az Országos Rally Bajnokság

 

Végre elkezdődik! Ráadásul murvás pályákon. A szurkolóknál jobban talán csak a versenyzők várták, hogy elrajtoljon a rali országos bajnokság, amelynek első versenyét szombaton és vasárnap tartják Bükfürdő környékén.

Teljes cikk

 



20. oldal / 30

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER