Címkék: 2018 | Hungaroring | Kamion EB | kamionverseny | Kiss Norbert | Oxxo Racing | Ryan Smith

2018. június 17. vasárnap, 15:15

 

Kamion EB Hungaroring 2018. június 16-17 futamainak összefoglalója, eredmények. Kiss Norbi a hétvégén mindkét napon megörvendeztette a hazai közönséget dobogós 2 és 3. helyezésével, a másik két futamon pedig egy 4. és egy 5. helyet szerzett. Ryan Smith a magyar Oxxo Racing csapat pilótájának vasárnap sikerült a dobogó 2. fokára állni, a hétvégén a többi versenyen a 10. és kétszer a 7. helyen érkezett be.

 

Kamion EB Hungaroring 2018 képek
Képgaléria
Kamion EB Hungaroring 2018 képek
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!



A második helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a szombati első futamon
A 33 éves szombathelyi versenyző a délelőtti időmérő edzésen a negyedik rajtkockát szerezte meg, a pole pozícióból a címvédő cseh Adam Lacko, mellőle pedig a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahn indulhatott az első futamon. Kisst az időmérőn még a magyar Oxxo Racing kamionját vezető brit Ryan Smith előzte meg.
A rajtot követően Kiss azonnal átvette a harmadik helyet Smith-től, majd néhány körrel később Hahnnak sikerült megelőznie az addig vezető Lackót, akit aztán Kiss is hamarosan maga mögé utasított. A harmadik Lacko és a negyedik Smith között ezután nagy csata kezdődött, amelybe a spanyol Antonio Albacete is "beszállt", s végül mindhármuk kamionja olyan mértékben sérült, hogy jelentősen visszacsúsztak a mezőnyben.
Hahn közben magabiztosan tartotta a vezető pozíciót Kiss, valamint a harmadik helyen száguldó Stephanie Halm előtt. A leintésig ez a sorrend nem is változott, Hahn győzött, Kiss második, Halm harmadik lett, Smith pedig hetedikként végzett.



Második futam Norbi ötödik
Norbi a hetedik rajtkockából indult, a 11 kör alatt két pozíciót tudott javítani. A győzelmet a címvédő cseh Adam Lacko aratta, akinek ez volt az első sikere 2018-ban. Lacko mögött két német versenyző, René Reinert, valamint az első futamon is harmadik Stephanie Halm zárt. Ryan Smith a 10. helyen végzett.

Vasárnap az első versenyen Ryan Smith aZ Oxxo Racing magyar csapat pilótája 2. helyen végzett, Kiss Norbi 4-ként érkezett a célba
Norbi a vasárnap délelőtti időmérő edzésen - hasonlóan a szombati versenynaphoz - a negyedik helyen végzett, a pole pozíció a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahné lett. Kiss előtt zárt a kvalifikáción a címvédő cseh Adam Lacko, ő harmadik lett, a második rajtkockát pedig a magyar Oxxo Racing brit pilótája, Ryan Smith foglalta el.
A rajtnál Kiss nem tudott javítani, sőt nagyot kellett küzdenie, hogy meg tudja tartani a negyedik helyet, majd a harmadik kanyarban megpróbálta megtámadni az előtte száguldó Lackót, ám a két kamion összeért, s úgy tűnt, a magyar pilóta versenygépe sérült meg jobban. Kiss első lökhárító nélkül, a levegőben lógó bal hátsó sárvédővel igyekezett tartani a negyedik helyet, az első három pozícióban pedig sorrendben Hahn, Smith és Lacko száguldott. Az élen haladó négyesfogatban a leintésig nem történt változás, igaz, az utolsó két körben Lacko közel ért Smith-hez, de előzni nem tudott.



A vasárnapi 4. futam Norbinak dobogót hozott ismét, a 3. helyen végzett, Ryan, az Oxxo csapat versenyzője 7-ként jött át a célvonalon.
Norbi a fordított rajtrács szabálya miatt a hétvége utolsó futamán az ötödik rajtkockából indult, s a 11 körös futam első körében máris két pozíciót javított. Ezt követően azonban az élen száguldó René Reinert és a mögötte második Sascha Lenz már nem volt "befogható" Kiss számára, akit ráadásul a címvédő cseh Adam Lacko is körökön keresztül támadott. Az utolsó három körben Kiss és Lacko nagyon közel került a vezető duóhoz, előzésre azonban már nem került sor.



"Nem vagyok teljesen elégedett a hétvégével, két hét múlva a Nürburgringen, a csapat hazai versenyén kell helyt állnunk, így mivel vannak konkrét problémák, amelyekről tudunk, egy-két nap pihenés után elkezdjük ezeket kijavítani" - nyilatkozta Kiss.

A kamion Eb idei szezonja a Nürburgring után július közepén a Slovakiaringen folytatódik, majd a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, a szezonzáró hétvégére pedig a spanyolországi Jaramában kerül sor október elején.csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, a szezonzáró hétvégére pedig a spanyolországi Jaramában kerül sor október elején.

A Bajnokság jelenlegi állása:
Versenyző       R1 R2               Total
1. Jochen Hahn  50  45               95
2. Norbert Kiss  25  39               64
3. Steffi Halm    34  30               64
4. Adam Lacko   26  32               58
5. Sascha Lenz  27  27               54
6. Rene Reinert 18  29               47
7. Antonio Albacete 29  10         39
8. André Kursim 11  26               37
9. Ryan Smith   13  20               33
10. Anthony Janiec 14  0            14
11. Gerd Körber  11  0                11
12. Shane Brereton 2  7               9
13. Thomas Robineau 7  0            7
14. Jamie Anderson  3  3              6
15. Steffen Faas    2  2                4
Eduardo Rodrigues 0  0                0
Frankie Vojtisek    0  0                 0
Frans Smit            0  0                0
Luis Recuenco    0  0                   0
Oly Janes          0  0                   0
Ray Coleman     0  0                   0
Erwin Kleinnagelvoort 0  0            0
José Rodrigues    0  0                  0
Terry Gibbon       0  0                  0

MTI, FIA ETRC




 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER