Címkék: 2016 | Hungaroring | Kamion EB | Kiss Norbi

2016. augusztus 27. szombat, 20:41

 

Kiss Norbi a következőképp összegezte a Kamion EB Hungaroring-i futamainak első napját: "Vegyes érzelmeim vannak a mai nap után. A szabadedzés és az időmérő is, valamint a versenyek nagyon jók voltak, egy második és egy harmadik helyet szereztünk a mai napon.

 

Az első versenyen nagy csatában az utolsó körben sikerült egy második helyet szereznem, ami nagyon nagy öröm volt számomra. A második verseny is nagyon jól alakult, hogy a fordított rajtsorrend ellenére is sikerült a 7. helyről a 3. helyre feljönnöm. Sajnos a  - Franki — mögött már nem volt jó versenyezni, mert nagyon agresszívan feltartotta a mezőnyt és engem is. Az utolsó kanyarban a kigyorsításnál nem számítottam rá, hogy nem fog gyorsítani, én pedig véletlenül nekimentem egy kicsit. Sajnálom, hogy nagyon összetört az autója, remélem, hogy meg tudják csinálni.



Összességében azért boldog vagyok, mivel két dobogós helyezést sikerült szereznem a mai napon, sikerült az Európa- bajnokságban is már harmadik  helyre feljönnöm. Bízom benne, hogy a holnapi nap még jobb versenyeket hoz számomra és a közönség számára. Nagyon köszönöm mindenkinek a szurkolást, jó érzés itthon ilyen közönség előtt versenyezni, és izgatottan várom a holnapi napot."

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER