Címkék: Kamion EB | OXXO Energy Truck Race Team | Ryan Smith

2016. augusztus 04. csütörtök, 23:22

 

Az OXXO ENERGY TRUCK RACE TEAM angol versenyzője, RYAN SMITH továbbra is vezeti az angol kamion bajnokságot (BTRA Championship), sőt, futamról-futamra növeli előnyét a tabella élén.

Legutóbbi versenyhétvégéjén, Doningtonban öt futamból négyen a dobogón végzett - két győzelem mellet egy második és egy harmadik helyet szerzett, az utolsó futamon pedig negyedik lett. A futamok számából is látszik, hogy az angol bajnokság lebonyolítása némileg eltér a már megszokott Eb menetrendtől, de nem csak a futamok számában.

ujborito

Mindenek előtt viszont, azok kedvéért, akik még nem tudják pontosan, hogyan is került Ryan a csapathoz, melyik kamionnal versenyez milyen célokért, pár mondatban bemutatjuk, hogyan is néz ki az idei évünk.

Ryan 2015-ben a Nürburgringen ismerkedett meg velünk, amikor az Eb betétfutamaként az angol bajnokság versenyzett - csakúgy, mint idén. Tavaly csapatfőnökünk megismerkedett Ryannel, adott neki pártanácsot, mit és hogyan látott kívülről, aminek köszönhetően Ryan több másodpercet gyorsult már rögtön a következő kifutáskor, és magasan a mezőny előtt tudott autózni - a történethez hozzátartozik, hogy ezen a futamon Ryan hatalmas előnnyel vezetett, de az utolsó kör vége felé technikai hiba miatt kiesett, így bár nem nyert, de a tanácsok miatti előnye önmagáért beszélt, rögtön átjött csapatunkhoz, és megkezdődött a tárgyalás, hogyan tudnánk együtt dolgozni.

zc-v1

A közös célkitűzés Ryannel 2016-ra az angol bajnokság megnyerése lett, valamint 4 Eb futamon való részvétel, ahol a mezőny megismerése mellett a minél jobb szereplést is megcélozta az angol pilóta. Tekintve, hogy az angol bajnokságra némiképp más szabályok alapján kell megépíteni a kamiont - például 100 kg-mal nehezebbek, mint az Eb-s kamionok -, valamint az akkor még a kétszeres Európa-bajnok kamionnal egy újabb címvédés volt betervezve, így 2015 őszétől a csapatunk által tervezett és épített, az előző években Major Benedek által vezetett versenykamiont építettük át az angol bajnokság szabályainak megfelelőre, és azzal kezdte meg Ryan a felkészülést.

zc-v1-b4

Az első futamok még a kölcsönös ismerkedésről, a csapat és a versenykamion megismeréséről szóltak, de elég volt Ryan számára 1-2 hétvége, és elkezdte begyűjteni a dobogókat, futamgyőzelmeket, így a szezon felén éppen túllépve már 13 ponttal vezeti a bajnokságot. Itt kell megjegyezni, hogy az angol bajnokságban nem négy, hanem öt futamot rendeznek egy hétvégén, mindössze egy időmérővel, ami az első futam rajtsorrendjét határozza meg, onnantól pedig mindig az első 8 beérkező pilótát forgatják meg a következő futamra - tehát első futam után az első 8-at megforgatják, majd a másodikon beérkező első 8-at, és így tovább. Emiatt nagyon fontos a stabil versenyzés, hiszen aki hátul végez, vagy kiesik, a hétvégén nincs több időmérő, hátulról kell jönnie a következő futamban-futamokban. Fontos különbség még, hogy az angol bajnokságban minden helyezés között csak 1 pont van, így az első és második között is, ezért egy kiesést nagyon nehéz behozni, ha a főbb ellenfelek közben elöl végeznek. Mindemellett sokkal nagyobb és keményebb csaták vannak, mint az Eb-n, többet engednek meg a szabályok, természetesen csak korrekt ütközetekben.

zc-v1-img9679

Legutóbb Doningtonban két rajtnál is beforgatták, kavicságyba küldték Ryant, így két piros zászló után új rajtot kellett indítani, ráadásul legnagyobb riválisai közül David Jenkins számára Donington hazai pálya, Stuart Olivérnek pedig három kamionja is megy a mezőnyben, ami nagy segítség lehet az előre jutásban, így Ryan sokszor csak hatalmas csatákban tudott előzni. Ryan és S.Oliver két-két futamot, míg D.Jenkins egy futamot nyert Doningtonban, nagyon kiegyenlített volt tehát a hétvége, és ez jellemző a többi hétvégén is a mezőnyre, nem könnyű meglógni a tabellán a többiek elöl.

Ryan és a csapat számára a következő verseny Silverstone-ban lesz jövő hétvégén ( augusztus 13-14. angol bajnoki verseny), majd a hónap utolsó hétvégéjén jön a tavalyi évben számunkra a legfantasztikusabb és legtöbb érzelmet adó futam, a hazai nagydíj, a Kamion Európa-bajnoki versenyhétvége a Hungaroringen!

zc-v1-ryan

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER