Címkék: autós parádé | Budapest | légiparádé | Nagy Futam 2016

2016. április 27. szerda, 14:57

 

Forma 1-es autók, rali autók, versenykamionok, motorok, sőt még légiparádé is várja Május 1.-én a nagy futamra látogatókat. Kevés olyan motorsport rendezvény létezik, ahol a szurkolók ennyire közel kerülhetnek kedvenceikhez, a négykerekűek szakágából igazi kuriózumokkal készülnek a rendezők.

 

A Kamion Európa-bajnokság kétszeres bajnoka, Kiss Norbert is szerephez jut a hétvégén, a szurkolók nagy sajnálatára nem a Nagy Futamon autózik, nagyobb kihívásra készül: bemutatkozik új csapatában a tankpool24 Racing Teamben az ausztriai Red Bull Ringen. A fiatal versenyző élete komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen majd öt esztendő után int búcsút az Oxxo Racing Teamnek, hogy egy német csapatban folytassa versenyzői karrierjét.

nagy-futam-iv-terkep-2016

„Szakmai szempontból mindenképpen előrelépés lesz, egyelőre hosszú távon gondolkodunk, mert ebben az újjászerveződött német csapatban, most kezdtük el a közös munkát. Együtt dolgozhatok Stefan Honens-szal, kinek kezei közül sok bajnok konstrukció került ki, reményeink szerint ez a két vadonatúj Mercedes is követi a hagyományokat. Valószínűleg nem azonnal szállunk harcba a futamgyőzelmekért, talán a hungaroringi versenyen rúghatunk először labdába.”- mondta Kiss Norbi. A címvédőt a szurkolók egy Mercedes versenykamion volánja mögött láthatják a bajnokság augusztusi, Hungaroringen zajló megmérettetésén is, ahol a rendezők különlegességekkel készülnek.

2016-ban a Blancpain GT Series autói is szerepelnek majd az augusztusi rendezvényen, a második alkalommal megrendezésre kerülő kamion Európa-bajnokság betétfutamaként. A GT Series majd 365 lóerős gépeit, a legerősebb és leglátványosabb autók között tartják számon, hiszen utcai sportautó az alapjuk. A luxus autómárkák, mint például McLaren, Audi, Bentley saját sorozatukban a híres megbízhatósági viadalokon indulnak, mint a Le Mans-i, Nürbürgring-i és Daytona-i 24 órás versenyeken.

„Izgatottan várom én is ezt a betétfutamot, hiszen a lóerők mellett, itt gyönyörű luxus sportkocsik állnak rajzhoz” - folytatta a magyarok kétszeres Európa-bajnoka.

A „nagy futamon” sem maradnak a nézők kamionok nélkül, a European Truck Racing Championship legifjabb versenyzője, Major Benedek képviseli a sorozatot, aki 16 esztendősen aratta első győzelmét, azonban az idei évet is kihagyja, a Lotusok mezőnyében versenyez egy-egy megmérettetés erejéig.

„Egy IVECO kamiont vezetek a „nagy futamon”, amit egy nagyon jó rendezvénynek tartok, hiszen a nézők olyan szériák versenyautóit láthatják testközelből, amelyekkel nagyon ritkán találkozhatnak hazánkban.”- mondta a legfiatalabb kamionos.

Május elsején tehát újra a belvárosé és az autósport jeles képviselőié a főszerep: Gerhard Bergert egy klasszikus Forma1-es autóval láthatjuk, a Dakarosok a sivatagot aszfaltcsíkra cserélik - Kovács Miklós és Darázsi Zsolt versenykamionját mutatja be, de Michelisz Norbert vagy Turán Frigyes is örömautózást tervez, míg a műrepülő Európa-bajnok Veres Zoltán újabb Guinness rekordra készül, hiszen másodmagával repül át a Lánchíd alatt!

7272-nagy-futam

Részletes program:

MOTORSPORT PROGRAM:

11:00 - 11:05 - Felvezetés

11:05 - 11:25 - Felvonulás pilótákkal és sportolókkal

11:30 - 11:38 - Audi TT + Audi R8 LMS bemutató (Rahel Frey)

11:40 - 11:48 - Klasszikus F1 autók bemutatója
F1 Sauber C14 (Karl Wendlinger) + F1 BRM (Gerhard Berger)

11:50 - 11:58 - DTM autós bemutató
(Audi - Miguel Molina, Mercedes - Lucas Auer, BMW - Marco Wittmann)

12:00 - 12:08 - Rallye autók bemutatója (Ruszó Krisztián, Balogh János, Botka Dávid, Turán Frigyes)

12:10 - 12:18 - Dakar + ETRC kamionos es terepjárós bemutató
(Darázsi Zsolt, Kovács Miklós, Szalay Balázs, Korda Erik)

12:20 - 12:28 - Michelisz Norbert Honda bemutató

12:30 - 12:38 - Nascar bemutató (Patrick Friesacher, Gerhard Berger, Bernard Aumger)

12:40 - 12:48 - Rallycross bemutató (Szabó Krisztián, Kárai Tamás),
Autocross bemutató (Ábrahám Károly, Kovács Marcell), KTM X-BOW GT4 bemutató

12:50 - 12:58 - GT autók bemutatója (Ferrari, Blancpain) + BRM + Lamborghini

13:00 - 13:08 - Formula Renault 3.5 bemutató (Roy Nissany és Baumgartner Zsolt)

13:10 - 13:18 - Drift bemutató, Nissan Skyline; BMW M5
(Kerényi Ádám, Szabó Szilárd, Nagyházi Lőrincz, Radák János)

13:20 - 13:28 - Dragster Show

13:45 - 14:15 - F1 orosz nagydíj rajtjának közvetítése kivetítőkön

LÉGI BEMUTATÓ PROGRAM:

14:15 - 14:25 - MH Ejtőernyős bemutatója
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza - Ejtőernyős ugrás pontonra)

14:26 - 14:36 - Besenyei Péter műrepülő bemutatója
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Lánchíd alatti átrepülés)

14:36 - 14:51 - Flying Bulls Aerobatics Team bemutató repülése: 4 db XA-42
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

14:51 - 15:10 - Flying Bulls formáció bemutatója: B-25, F4U-4, P38—L, AlphaJet
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:10 - 15:22 - Flying Bulls formáció helikopteres bemutatója: Bell Cobra, BO 105
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Merevszárnyú formáció bemutató repülése, áthúzások a Duna medrét követve)

15:22 - 15:32 - Gold Timer formáció bemutatója: PO-2, R-18C Kánya, LI-2
(Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza. Merevszárnyú formáció bemutató repülése - áthúzások a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:32 - 15:40 - Illés Tamás bemutatója: Extra 330 C (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:41 - 15:51 - Wizzair Airbus A-321 lowpass. (Áthúzás a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:50 - 16:00 - F1 orosz nagydíj leintésének közvetítése kivetítőkön

16:00 - 16:20 - Baltic Bees bemutatója: 6db L-39C Albatros

16:20 - 16:28 - Pannon kötelék bemutató repülése: DA 42, DA 40, DA 20

16:28 - 16:36 - MI-2 helikopter bemutató repülés

16:36 - 16:55 - Veres Zoltán bemutatója és GUINNESS RECORD KÍSÉRLET: MXS

16:56 - 16:57 - Labour Day formáció: B-25, F4U4, P38, AlphaJet, Flying Bulls Aerobatics Team, XA—42

Helyszínek:

Motorsport: Várkert Bazár, Clark Ádám tér, Erzsébet-híd, Ferenciek tere

Légi bemutató: Belvárosi rakpartok, az Erzsébet híd és a Margit híd (főleg a Lánchíd és az Erzsébet híd) között

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER