Címkék: Latvala | Toyota

2021. február 26. péntek, 19:01

 

Jari Matti Latvala, aki az idei szezontól csapatfőnökként vezeti a Toyota GazooRacing WRC (Rally Világbajnokság) tevékenységét még aktív élvonalbeli WRC pilótaként vette ki a részét a 261 lóerős, négykerékmeghajtású Toyota GR Yaris utcai sportautó fejlesztéséből illetve teszteléséből akkori csapattársával, Kris Meeke-kel közösen.

 

 

Mindkét pilóta szuperlatívuszokban nyilatkozott a korlátozott darabszámban elérhető, és már most ikongyanús autóról, amely a vadonatúj Toyota Yaris WRC homologizációs alapjaként szolgált, és a Toyota Gazoo Racing versenyistálló első teljesen önálló tervezésű sorozatgyártott modellje.

Az elmúlt években motorsport aranykorát élő Toyota sportsikereinek története több mint hatvan évre nyúlik vissza. A csúcs szakágakban is sikeresen szereplő márka számos kiváló közúti sportautót is alkotott, az első S800-astól a 2000GT-n át egészen a Celicáig és az MR2-ig. A Toyota GazooRacing Racing versenyistálló ugyanakkor csak 2015-ben alakult, kifejezetten azzal a céllal, hogy a márka motorsportok iránti elkötelezettségét a pályákon kívül is hirdesse. Már a kezdetektől arra törekedett a cég, hogy a versenyeken gyűjtött műszaki tapasztalatok a Toyota sorozatgyártású modelljeiben is megjelenjenek, és a sportsikerek által tovább növekedjen a márka rajongóinak tábora. A Toyota GazooRacing Racing azóta háromszor nyert egyéni és konstruktőri világbajnoki címet Le Mans-ban a FIA Hosszútávú Világbajnokság futamain, majd a márka WRC-be való 2017-es visszatérése után több futamgyőzelemmel és a versenyzői mellett konstruktőri világbajnoki címmel zárt. Hitvallásához és vállalásához hűen a GAZOO Racing csapata 2018-ban bemutatta első, világszerte megvásárolható közúti modelljét, a GR Suprát. E folyamat újabb állomása most a kifejezetten a rallybajnokságok homologizációs szempontjainak szem előtt tartásával megtervezett GR Yaris bemutatása. Az új Yaris család csúcsát jelentő sportmodellt eleve úgy tervezték meg, hogy kiválóan szerepeljen a rallyban, és egy jövőbeli WRC modell alapjául is szolgáljon, miközben tökéletes vezetési élményt kínál a mindennapokban.

 

 

 

A WRC tüzében kovácsolva
A GR Yaris fejlesztése során a Toyota Gazoo Racing World Rally Team akkori pilótái, Kris Meeke és ma már a versenyistálló WRC csapatfőnökeként tevékenykedő Jari-Matti Latvala is részt vettek a GR Yaris prototípusának tesztelésében és az autó beállításainak finomhangolásában. Ennek kapcsán Latvala úgy véli: “Ennél versenyközelibb közúti WRC autó ma nem létezik.”
Jari Matti Latvala és Kris Meeke rally-szaktudását és tapasztalatait hozta a GR Yaris projektbe, a prototípus fejlesztéséből ők is komolyan kivették a részüket. A folyamat arra is kiváló példa, hogy miként hasznosítja a Toyota az így megszerzett tudást és tapasztalatokat a közúti modellek fejlesztésében. Meeke, aki már 2019-ben is a Toyota Gazoo Racing World Rally Team tagja volt, így fogalmaz: „Először a finn vidék befagyott tavain teszteltünk, szöges gumikkal. Ott aztán végképp kiderül, mennyire érezhető, kezelhető egy-egy autó, és hogy mennyire közvetlen az irányíthatósága. Szabadon szórakozhatsz vele, hergelheted, és ráadásul ez az egész hatalmas élmény!”
A ma már csapatfőnök Latvala, aki a Toyota 2017-es visszatérése után három szezont is vezetett a WRC-ben a Yaris WRC-vel, tovább áradozik: „A GR Yaris közúti változata is fantasztikusan közel áll a WRC autóhoz, vezethetőségében, gázreakcióiban egyaránt. Igazából ennél komolyabb rallyautó-élményt ma nem nagyon találni utcai autóban.”

Az alábbiakban két élvonalbeli pilóta a GR Yaris legfontosabb paramétereit külön-külön is elemzi.

GR-Four összkerékhajtás
Latvala: „Abból indultunk ki, hogy legyen három lehetőség. Normál körülmények között az autó 60/40 arányú első-hátsó nyomatékosztási aránnyal működik. Aztán ott az 50/50 jégre, kavicsra, azonos nyomatékkal elöl és hátul, és végül a 30/70-es állás, amikor a gyors kanyarokhoz kell a hátsó nyomatéktöbblet. Igazából ez ugyanaz, mint a WRC autóban.”

Aerodinamika
Meeke: „Még a tető vonala is más. 95 mm-rel alacsonyabb hátul, ami azt is jelenti, hogy jó nagy lehet a hátsó szárny. Az első lökhárítóval is volt munka bőven, elég csak ránézni a nagy légbeömlőre.”

 

 

 

Könnyűszerkezetes felépítés
Latvala: “A tető anyaga ultrakönnyű szénszálas polimer, és a motorháztető, az ajtók meg a csomagtérfedél aluszerkezete is komolyan kiveszi a részét a tömegcsökkentésből. Az autó mindössze 1.280 kilót nyom, és nagyon erős. Ez a legjobb kombináció”

Meeke: „Az autó nagyon pontosan irányítható, és ez mind a könnyű alkatrészeknek köszönhető. A kis tömeg ráadásul nagyon jót tesz a rugalmasságnak.”

Motor
Meeke: „Ez a motor alapjaiban új konstrukció: a 261 lóerő és 360 Nm már önmagában lenyűgöző. Ha ehhez még hozzájön a könnyű felépítés, ez a szerkezet csodákra képes. Sőt, igazából maga a motor is könnyűszerkezetes, a tömeg/teljesítmény arány így 4,9 kg/LE, ez ebben a kategóriában kiemelkedően jó érték.”

Padlólemez és futómű
Latvala: „A GR Yaris Motomachiban készül, ami a világ egyik lefejlettebb autógyára. Az összeszerelésben rengeteg a kézi munka, ami időigényes, de vezetés közben egyértelműen érzed, hogy megérte. Az autó rendkívül stabil, és a feszesebb futómű fantasztikusan viselkedik a kanyarokban. Egy ilyen teljesítményközpontú autóban minden részletnek a helyén kell Lennie, mert az ördög ugyebár…”

Meeke: „Egy ilyen eleve könnyű és kicsi, egyedi padlóra épített autónál egyértelmű, hogy eleve mindent a legjobb úttartás és kezelhetőség érdekében lőttek be, és ezt menet közben érezni is. A független futóművel kiváló a tapadás és a trakció, hiszen ez az autó pont erről szól. Rallysportos hátterével ez a gép tényleg minden pályán otthon van.”

Váltóáttételek
Latvala: „A fokozatokat nagyon körültekintően szerkesztették meg, hiszen az áttételi arány alapvetően meghatározza a gyorsulást és a rugalmasságot, például a kanyarokból való kigyorsításokkor. Ha jó a váltó fokozatkiosztása, ezzel még játszhatsz is a körülményektől függően. A GR Yaris esetében további fontos szempont volt, hogy az áttételezés passzoljon a motor karakterisztikáihoz.”

Versenypálya csomag
Latvala: „A GR Yaris Versenypálya csomagjánál csak akkor kerülhetsz közelebb egy WRC autóhoz, ha felvesznek egy csapatba. A Torsenek remekül osztják el a nyomatékot; minden kereket egyszerre hajtva hihetetlen mutatványokra képes ez az autó, és nem is húz oldalra. Kanyarból kijövetnél nincs sem túl- sem alulkormányzott viselkedés, csak tartja a kiválasztott ívet és kész. A feszesebb futóművel nagyon stabilak az ívek, és könnyen kontrolálható a gép, gyorsabb és agilisabb tőle az egész autó. A kerekek ultrakönnyűek és erősek, a Michelin Pilot Sport 4S-ek remekül tapadnak. Pályán meg különösen, így nagyon élvezetesek a féktávok és a kanyarok.”

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER