2010. október 07. csütörtök, 16:19

 

A 2010. évi Párizsi Autószalonon az Infiniti stand főszereplője egy olyan, nagy teljesítményű, V6-os motorral szerelt, de hibrid-képességgel is rendelkező sport-szedán, amely soha eddig nem ismert élménnyé teszi a nulla károsanyag-kibocsátás melletti vezetést.

 

Infiniti M35h hybrid


A sorozatgyártás előtt álló Infiniti M35h maximálisan indokoltan tűnik ki kategóriájából, nem kis mértékben annak a ténynek köszönhetően is, hogy a tervek szerint jövő év tavaszán kezdődhet európai forgalmazása, amikor az Infiniti a vásárlóinak V6-os benzinmotorral felszerelt, V6-os dízel és V6-os benzinmotoros/elektromos hajtásláncokat kínál majd.

Ezekből kiderül, hogy miért nevezi az Infiniti az M35h-t a „sofőr számára tervezett hibridnek”, amelyet a kimagasló teljesítmény, az alkalmazott Infiniti Direct Response Hybrid technológia és a hátsókerék meghajtás határoz meg úgy megjelenés, mint vezetési élmény szempontjából:

Gyorsulás: 0-100 km/h kevesebb, mint 5,9 másodperc alatt*
CO2 kibocsátás: kevesebb, mint 170 g/km*
Végsebesség (leszabályozva): 250 km/h*
Vegyes üzemanyag-fogyasztás: 7,3 l/100 km*

(*Az adatok a honosítás függvényében változhatnak)

Mindez egy nagy méretű (4945 mm hosszú), négy ajtós, ötüléses szedánban ölt testet, amelynek légellenállás szempontjából kivételes karosszériája nagyszerűen ötvözi a klasszikus sportautókra jellemző, elnyúló motorháztető-rövid farrész arányokat az Infiniti szenvedélyét megjelenítő ívelt, mégis markáns formavilággal. Tágas, „süppedős” kényelmet nyújtó belső terét a felhasznált természetes anyagok, hagyományos Japán kézművesség és a csúcstechnológia ihlette. Az M35h alap- és a fokozott luxust nyújtó GT felszereltséggel lesz rendelhető, a GT Premium csúcsmodell alapáron minden extra-tartozékot, továbbá számos, a kategóriában első ízben bemutatkozó technológiát is tartalmaz majd.

Az M35h Ihletett – és zöld – Teljesítményének kulcsa az innovatív, mégis egyszerűen elegáns benzines/elektromos hajtáslánc, amely biztosítja, hogy a nulla károsanyag-kibocsátású elektromos meghajtást az autó a már létező hibrideknél gyakrabban, hosszabb ideig és magasabb sebességeknél használja.

Infiniti M35 hybridAz M35h sík útfelületen tisztán elektromos meghajtással is képes állandó, 80 km/órás sebességet tartani huzamosabb ideig. Az elektromos üzemmód akár 140 km/h sebességig alkalmazható gázelvételkor. Lassú forgalomban az M35h akár 2 km-en keresztül képes nesztelenül suhanni elektromos meghajtással. A menetpróbák során bebizonyosodott, hogy vegyes üzemmódban az M35h a menetidő akár 50%-ában képes tisztán elektromos üzemmódban közlekedni.

Ugyanakkor Infinitiről lévén szó, szükség esetén bármikor rendelkezésre áll a határozott gyorsulás. A 3,5 literes V6-os benzinmotor 225 kW (306 LE) teljesítményt ad le, ezt 350 Nm nyomaték támasztja alá 5000-es percenkénti fordulatszámnál. Az elektromotor névleges teljesítménye 50 kW (68 LE) és már 0-ás fordulatszámtól is kimagasló nyomatékot biztosít, amely mindössze 1000-es percenkénti fordulatszámon éri el 270 Nm-es csúcspontját, ezáltal dinamikus teljesítményt garantálva már álló helyzetből is.

Az M35h a teljesítménye a legteljesebb mértékben az Infiniti sportos úttartási filozófiája szellemében nyilvánul meg, ezáltal maximális vezetési elégedettséget biztosít. Mind a V6-os benzinmotor, mind pedig az elektromotor hétfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. Ez azért figyelemreméltó, mert nyomaték-átalakító helyett elektronikus vezérlésű kuplunggal van ellátva, amely javítja az autó rugalmasságát és az M37-hez képest akár 10%-kal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást is.

Az új elektro-hidraulikus szervorásegítésű kormánymű további 2%-ot takarít meg. Az egységbe foglalt elektromotor és lítium-ionos akkumulátor egység tovább fokozza a takarékosságot azáltal, hiszen hozzájárul, hogy az M37-hez képest nagyjából csak 120 kg-mal legyen nehezebb az autó. Ugyan az akkumulátorok a csomagtartó padlólemeze alatt kaptak helyet, az M35h mégis olyan hibrid szedán, amely jól kihasználható, akár négy golf-táskát, vagy két nagyméretű bőröndöt befogadó csomagtérrel rendelkezik.

Infiniti M 35 belso ter

Az Európában (országtól függően) 2011 tavaszától kapható M35h a benzinüzemű M37-hez és a dízel M30d-hez csatlakozik az európai felső-középkategóriás autók piacán egyedülálló, három választási lehetőséget nyújtó kínálat részeként.
Az árakról és specifikációkról szóló bejelentést jövő év elejére ígéri a gyártó.




  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER