Címkék: Honda | tanulmány

2023. szeptember 29. péntek, 07:47

 

A Honda Motor Co., Ltd. nyilvánosságra hozta, hogy milyen autókat, motorkerékpárokat, műszaki fejlesztéseket, szerszámgépeket és tanulmánymodelleket mutat majd be a 2023-as Japán Mobilitási Kiállításon, azaz a korábban Tokyo Motor Show-ként ismert JAPAN MOBILITY SHOW-n. Sajtónapok: október 25-26., nyilvános napok: október 28-tól november 5-ig.

 


A Honda-stand megjelenése A Honda stand kulcsfontosságú vizuális témája
A Honda mobilitással kapcsolatos fejlesztéseit a márka jelmondata határozza meg: Az álmok ereje – Így hozzuk Önt mozgásba. – A sokat mondó szlogent az alábbi üzenettel toldották meg a Honda munkatársai:
„A Honda mindig is azoknak köszönhette erejét, akik a vállalatnál dolgoztak. Nagyra törő álmaiknak és lelkiismeretes munkájuknak köszönhetően csupa olyan termék született, ami nemcsak a helyváltoztatásban segítette az embereket, hanem szívüket is megdobogtatta, sőt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy valósíthassák újabb és újabb álmaikat, melyek a jövőt formálják”.
A globális jelmondat azt a szenvedélyt hivatott szavakba önteni, ami a Japán Mobilitási Kiállításon bemutatkozó termékek, szolgáltatások és technológiák kidolgozását is hajtotta. Ezekkel a vásárlók „áthághatják a tér és az idő korlátait, valamint kiterjeszthetik képességeiket és lehetőségeiket”. A Honda kiállítási területén a látogatók elképzelhetik saját jövőbeni álmaikat, és olyan élményekben lehet részük, amelyek újabb álmokat hívnak életre.

 

 

 

 A Honda standjának témája: „Honda DREAM LOOP” (magyarul Honda Álomismétlő)
A „Honda DREAM LOOP” abba a jövőbe kalauzolja el az érdeklődőket, amit az emberek különféle álmai formálnak. Ezek az álmok egyre inkább kiteljesednek majd, méghozzá olyan mobilitási eszközökben és szolgáltatásokban, melyek alapját a Honda álmaiban szereplő fejlesztések adják.
A Honda által kialakított látogatói tér nemcsak azon álmokkal és elképzelésekkel ismerteti meg az érdeklődőket, amelyek megvalósultak, hanem arról is képet ad, hogy miként alakulhat az emberek hétköznapi élete, ha a Honda álmai megvalósulnak. Az ilyen kiállítói terekkel azt kívánja elősegíteni a vállalat, hogy a vásárlók megértsék a Honda álmait és a jövőbeni társadalomról formált elképzeléseit.
Mindemellett a Honda különleges, JAPAN MOBILITY SHOW 2023 kapcsán létre hozott honlapja olyan látogatói-résztvevői élményt nyújt, ami alkalmat ad a felhasználóknak, hogy saját szavaikkal írják le az álmaikban szereplő mobilitási formákat. A bevitt szövegből mesterséges intelligencia generált álomképet mindenkinek. Ezek a rajzok a Honda kiállítási területén elhelyezett LED-falakon is megjelennek majd, arra ösztökélve a szemlélőket, hogy maguk is elábrándozzanak a Hondával közösen megteremthető, jövőbeni életterekről, és osztozzanak az alkotás örömében.
A kiállításon megjelenő főbb Honda újdonságok
Az álmok megtestesüléseként létre jövő mobilitási termékekkel a Honda valódi értéket kíván teremteni. Célja, hogy az emberek „átléphessék” a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthessék képességeiket, illetve lehetőségeiket”. Maga a kiállítás és a különleges honlap is azokat a Honda termékeket és technológiákat mutatja be, amelyek ilyen értéket képviselnek.

SUSTAINA-C és Pocket tanulmány (Világpremier)
A tanulmánymodellként színre lépő elektromos személygépkocsit és motorkerékpárt úgy tervezték, hogy segítsen lebontani a korlátozott energiaforrások jelentette korlátokat. Mindkét jármű újrahasznosított és újrafelhasznált akrilgyantából készül, s azt bizonyítja, hogy megfelelő alapanyag-körforgással fenntartható és szórakoztató mobilitási eszközök hozhatóak létre, melyek hosszú távon is biztosítják a helyváltoztatás szabadságát.

 

 


A SUSTAINA-C tanulmány Pocket tanulmány

SC e: Concept (világpremier)
Egy elektromos tanulmánymotor, amivel az időkorlátokat bonthatják le a felhasználók. Mivel az energiaforrás könnyedén cserélhető, nem kell az akkumulátorok töltésére várni, tehát rengeteg idő szabadul fel. A Honda Mobile Power Pack e: névre keresztelt cserélhető akkumulátorcsomaggal kihasználhatóak a megújuló energiaforrások előnyei, nem mellesleg garantált a kimagasló teljesítmény és a magával ragadó vezetési élmény. Mindez kényelmessé és környezetbaráttá teszi a hétköznapi mobilitást.


SC e: tanulmány
HondaSpecialty Sports tanulmány (világpremier)
Egy elektromos sportkocsi tanulmánymodellje, ami a vezetés színtiszta élményével ajándékozza meg a pilótát, tanúbizonyságát adva, hogy a karbonsemlegesség és az önvezető járművek korában is élvezetes lehet egy autó, és jelentős időt takaríthat meg gazdájának. Egyedi megjelenésével és egyedülálló képességeivel ez a koncepció segíthet még gazdagabbá és élvezetesebbé tenni a mindennapokat.
HondaJet/Honda eVTOL 
A Honda a földön és a levegőben egyaránt segíti az emberek helyváltoztatását, így „három dimenzióban” járul hozzá a tér és az idő korlátainak ledöntéséhez. Hogy a látogatók megismerhessék a vállalat szerteágazó tevékenységét, a Honda kiállítja a sugárhajtású HondaJet Elite II üzleti repülőgép belterének élethű mását, ahol bárki kényelembe helyezkedhet és átérezheti a különleges gépmadár nyújtott élményt. Ráadásként a Honda eVTOL 1:5 arányú modellje is megtekinthető lesz, sőt a Honda a VTOL jelenleg fejlesztés alatt álló hibrid, gázturbinás hajtóművét is közszemlére bocsátja a japán cég.
*1 eVTOL: elektromos, függőleges felszállásra és landolásra képes légi jármű
Elektromos termékek, amelyek működését a Honda Mobile Power Pack e: biztosítja
A megújuló forrásból származó energia tárolását és hordozását lehetővé tévő Honda Mobile Power Pack e: különféle alkalmazásával azokon a helyeken is megoldható a fenntartható és szabad mobilitás, ahol korlátozott az energiaellátás. A Honda számos olyan elektromos terméket mutat be, amelyek áramellátásáról Honda Mobile Power Pack e: vagy egyéb innovatív technológia gondoskodik.


Honda CI-MEV (világpremier)
Ezt a kétüléses, négykerekű, elektromos járművet egyebek mellett a Cooperative Intelligence (CI) és az önvezető rendszer teszi egyedülállóvá. Mindkettőt a Honda fejlesztette, és azt a célt szolgálja, hogy az „utolsó mérföldön” is egyszerű és hatékony legyen a helyváltoztatás. A CI-MEV kibővíti az emberek életterét, hiszen olyan területeken oldja meg a mobilitási gondokat, ahol nincs tömegközlekedés és/vagy az embereknek sokat kell gyalogolnia.

 


Honda CI-MEV

Honda Autonomous Work Vehicle (Honda Autonóm Munkajármű, japán premier)
Ez a platformszerű, különféle kiegészítőkkel felszerelhető, megannyi munkára befogható, autonóm jármű nagy terheket is könnyedén elszállít. Mivel olyan környezetben is elboldogul, ahol az emberek csak nehezen, nagyban hozzájárulhat a felhasználók képességeinek és lehetőségeinek kibővítéséhez.
Honda Avatar Robot
Az úgynevezett avatar robot szintén segít az embereknek, hogy „átléphessék a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthessék képességeiket, illetve lehetőségeiket”. Hatékony mivoltát és például sokujjas kezét a Honda egyedülállóan gazdag robotépítési tapasztalatának köszönheti, melyet egyebek mellett az ASIMO humanoid és mesterséges intelligencián alapuló távirányítási rendszerének fejlesztésekor szerzett. A Honda Avatar Robot lehetőséget ad az embereknek, hogy távolról kezeljenek vagy tapasztaljanak meg dolgokat, mintha csak személyesen lennének jelen.
UNI-ONE
Ez egy kéz nélkül használható, személyi közlekedési eszköz, amelynek alapját a Honda által fejlesztett különleges egyensúlyozó rendszer, valamint a Honda Omni Traction Drive System névre keresztelt, minden irányba gurulni képes, hajtott kerék adja. E két technológia révén az UNI-ONE egyszerű súlypontáthelyezéssel, ülve irányítható, felállás nélkül is szabad mozgást biztosítva a felhasználónak. Az UNI-ONE a mozgásukban korlátozott emberek lehetőségeit is kibővíti.
Új, ipari, közületi felhasználásra szánt mini-BEV (akkumulátoros minijármű) és Power Exporter e: 6000 (hordozható energiaforrás)

A mobilitási termékek és szolgáltatások az IGNITION-ből, a Honda új vállalkozásalapító programjából származnak:
Speciális érzékelőkkel és navigációs rendszerrel ellátott Ashirase cipő, ami vakok és gyengénlátók tájékozódását segítheti. (Ashirase, Inc.)
Striemo, egyszemélyes, háromkerekű elektromos hajtsú mikromobilitási termék (Striemo Inc.)
RAIL ACTIVE-e kerékpár SmaChari rendszerrel, ami folyamatos elektromos rásegítést és mobilkommunikációs kapcsolatot szavatol. A SmaChari az első IGNITION-ből származó technológia, amelyet a Honda a saját márkaneve alatt fog forgalmazni.

 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER