Címkék: 2018 | Honda | Tokio Autószalon

2017. október 27. péntek, 12:25

 

A Honda erőssége a rendkívül széles termékpaletta, beleértve a motorkerékpárokat, személyautókat, munka- és repülőgépeket, melyek révén 28 millió vásárlóval állunk kapcsolatban szerte a világon. A Honda mérnökei több olyan termékcsaládon dolgoznak, mellyel kiválthatók a hagyományos, benzinnel és gázolajjal működő közlekedési eszközök; - a jövőben további plug-in hibrid rendszerű, valamint tisztán elektromos hajtású modellek jelennek meg kínálatunkban. - mondta el Takahiro Hachigo elnök-vezérigazgató.

 

Személyautók

-    Honda Sports EV Concept:
A társaság standján először látható a Honda Sports EV Concept, melynél az elektromos hajtás kiemelkedő teljesítménye társul a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekhez. Mindez a vezetés tiszta élményét nyújtja, s a sofőr úgy érezheti magát a kompakt karosszériában, mintha eggyé válna az autóval.



-    Honda Urban EV Concept:
A vadonatúj fejlesztésű EV platformra épült Honda Urban EV prototípuson fellelhetők a következő évek elektromos hajtású Hondáinak formajegyei, illetve legfontosabb műszaki megoldásai. A most bemutatott koncepción alapuló, megvásárolható négykerekű előbb Európában jelenik meg, majd 2020-tól a japán vevők számára is elérhetővé válik.
 
-    Honda NeuV:
A Honda NeuV prototípusban felfedezhetők a jövő közlekedési eszközeinek legérdekesebb fejlesztései, úgymint az automatizált vezetéssegítő rendszerek és a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek. A NeuV több egyszerű autónál, ugyanis a sofőr arckifejezése és hanghordozása alapján elemzi, mennyire gondterhelt a vezető és ennek megfelelően nyújt segítséget a biztonságos célba éréshez. Emellett folyamatosan elemzi tulajdonosa szokásait, s ehhez igazodva mindig a számára legmegfelelőbb javaslatokat teszi, megvalósítva a jármű és sofőr közötti párbeszédet, hogy könnyebbé, pihentetőbbé váljon a vezetés.

-    Honda CR-V:
A rendkívül népszerű, 160 országban kapható Honda CR-V szabadidő-autó vadonatúj változatában - a SPORT HYBRID i-MMD rendszernek köszönhetően - két különálló erőforrás dolgozik. A most bemutatott, hibrid CR-V elérhető elsőkerékhajtású, illetve négykerékhajtású kivitelben is. Az új CR-V család tagjai - beleértve a három üléssorral felszerelt variánst - 2018-tól kaphatók majd Japánban.

-    Clarity PHEV:
A Clarity alapjait is adó Honda Sport Hybrid i-MMD hajtáslánc akkumulátorainak teljesítménye jelentősen nőtt, ezáltal a tisztán elektromos üzemben megtehető távolság immáron meghaladja a 100 kilométert. Az újgenerációs hibridek táborába tartozó Clarity PHEV egy alacsony felépítésű, öt felnőttnek kényelmes szállítására alkalmas, hatalmas csomagtérrel büszkélkedő jármű, melynek megjelenése 2018 nyarán várható.

-    Honda RoboCas Concept:
A Honda RoboCas koncepció egy kisméretű, rendhagyó formájú személyi közlekedési eszköz, az emberek merész ötleteinek, álmainak megtestesülése. Egyik legfontosabb erénye a rugalmasság, erre utal az is, hogy hajtáslánca könnyedén társítható a különböző felépítményekkel.


A Honda újdonságai a Tokyo Connectd LAB 2017 kiállításon

-    Honda Ie-Mobi Concept (Kiejtve: ee-a mo-bee - Az „Ie” egy japán szó, jelentése: otthon):
A Honda Ie-Mobi Concept egy különleges, elektromos hajtású közlekedési eszköz, mely összeköti tulajdonosa otthonát a járművével. Sajátossága, hogy a mozgatására szolgáló akkumulátorcsomag hordozható, így a kocsiból kivéve a házban is használható, és vice versa. Emellett az Ie-Mobi ideiglenes szállásként is funkcionál, 4,95 m2-es alapterülete egy kisebb szoba méretének felel meg.



-    Honda Fure-Mobi Concept (Kiejtve: foo-ray mo-bee - A „Fure” a japán „Furei” szóból ered, jelentése: érintés, kölcsönhatás): A Honda Fure-Mobi Conceptet az emberek közötti kapcsolatok ihlették. Alapvetően egyszemélyes közlekedési eszköz benyomását kelti, mivel mérete megegyezik egy hagyományos kerekesszékkel, mégis két fő szállítására alkalmas, legyen szó járdáról vagy épületen belüli folyosókról, helyiségekről. Annak reményében fejlesztették ki a modellt, hogy lehetővé teszi az emberek közös helyváltoztatását és nagyobb kedvvel fedezik majd fel környezetüket.

-    Honda Chair-Mobi Concept:
A Honda Chair-Mobi Concept gyakorlatilag egy motorral és kerekekkel felszerelt, bel- és kültéri közlekedésre egyaránt alkalmas, székre emlékeztető közlekedési eszköz. Vitathatatlan előnye, hogy rendkívül kisméretű, szinte egy helyben megfordul, tehát a legszűkebb helyiségekben, folyosókon is jól boldogul. Az ülőfelület helyzete szabadon módosítható, attól függően, hogy tulajdonosa vízszintes talajon vagy meredek lejtőn, illetve emelkedőn halad vele. A Honda mérnökei legfontosabb célként azt tűzték ki, hogy a gyaloglás szabadságához hasonló élményt nyújtsanak, s a Chair-Mobi Concepttel sikeresen megvalósították ezt - az eszköz rendkívül könnyen alkalmazkodik a változatos körülményekhez, így szinte bármilyen környezetben használható.

-    Honda Ai-Miimo Concept:
A Honda Ai-Miimo a jól ismert Honda Miimo, az elektromos hajtású, önjáró fűnyíró továbbfejlesztett változata. A mesterséges intelligencia megjelenése nyomán olyan új funkciókkal rendelkezik, mint például a kommunikációs képesség, ezáltal még hatékonyabban segíthet a mindennapi életben. Nem egyszerűen „termék”, messze túlmutat azon, sokkal inkább a család része. A kedvtelésből tartott kisállatokhoz hasonlítható „lény”, aki boldog, mosollyal




 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER