2013. augusztus 08. csütörtök, 15:55

 

A jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a téligumi-használatra a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) a közlekedésbiztonság érdekében.




Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten azt is elmondta, hogy a gumiabroncs-gyártókat tömörítő szervezet erről egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal.

Hozzátette: a szövetség üdvözli a fővárosi önkormányzat rendeletét, miszerint kötelező lesz a budapesti taxik számára a téligumiabroncs-használat idén október 15-től, de szerinte ezt a teljes autóstársadalomra ki kellene terjeszteni, vagy legalábbis szigorítani kellene az előírásokon.

Rámutatott ugyanakkor: a taxisok többsége eddig is használt téligumit, ezért a rendeletnek nem lesz számottevő forgalomnövelő hatása.

Becslésük szerint tavaly az autósok 40 százaléka nem téligumival közlekedett. Arról nincs pontos adat, hogy a nem megfelelő (téli-)abroncs használata hány balesetet okozott.

A szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát.
A piac 80 százalékát lefedő hét hazai tagvállalat - Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli - tavaly 1,99 millió gumiabroncsot adott el az országban.

Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója szerint a téligumik használata 5 százalékkal nő az idén részben a tervezett kommunikációs kampányuk eredményeként. Tájékoztatása szerint a kereskedőknél tavalyról felhalmozódott nyári készletek miatt a gyártóknál az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott  gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig. A teherautó-gumik piacán a szakember szerint kétszámjegyű növekedés tapasztalható, de kényszervásárlásokról lehet beszélni, elsősorban a korábban visszatartott vásárlások miatt.
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) két éve alakult az iparág törvényes érdekeinek képviseletére. MTI


  •  
 

Hozzászólások

Téli gumi
0
 
 
már csak azt mondják meg meddig kell fenn lenniük, április? március?
téli gumik
0
 
 
előbb utóbb biztosan kötelezővé teszik, addig lobbiznak
Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER