2012. szeptember 28. péntek, 17:42

 

A Mazda új generációs zászlóshajója megérkezett. Az igen takarékos SKYACTIV technológiákkal és a „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelvvel felvértezett új Mazda6 Sedan és Sportkombi modellek a Mazda standjának legfontosabb főszereplői az idei Párizsi Autókiállításon.



A Mazda6 mellett eljött Párizsba a frissen átdolgozott, az eddigieknél is kezesebb és határozottabb MX-5, az immár harmadik évtizede utolérhetetlen roadster. Szintén bemutatkozik a CX-5, az a típus, amely útjára indította a Mazda modellek vadonatúj generációját, és amely új mércét állított a kompakt szabadidőjárművek európai kategóriájában.

A vadonatúj Mazda6

Mintha vezetője testének meghosszabbítása volna: a vadonatúj Mazda6 minden eddiginél hatékonyabban egyesíti a „Fenntartható Zoom-Zoom” vezetési élményét és a felvillanyozó KODO formanyelvet a minden szempontból meghatározó jelentőségű C/D-szegmensben.

uj-mazda-6

A zászlóshajókhoz méltó, kifinomult és kényelmes rugózási kényelmet a Mazdától elvárt sportos, lineáris vezethetőséggel társítva a Mazda6 új generációja most először élvezheti hiánytalanul a SKYACTIV technológiák előnyeit. Ez továbbá a legelső Mazda modell, amely megkapta a vállalat egyedülálló i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerét. Mindez azt jelenti, hogy az új generációs modell minden eddiginél erőteljesebb, de egyben takarékosabb is. A formatervezők és a mérnökök egymással szorosan együttműködve töltötték meg tartalommal a lenyűgöző idomokat. Ennek köszönhetően az új Mazda6 nem ismer kompromisszumokat: őszintén azt nyújtja, amit a látvány alapján elvárnánk tőle.

A Sedan és a Sportkombi modellek – amelyeket most, Párizsban először láthat egymás mellett a közönség – hosszúságukat, tengelytávjukat és belső méreteiket tekintve kategóriájuk legjobb vagy egyik legjobb képviselőjének számítanak. Ez kiemelkedő kényelmet jelent a vezető és utasai számára egyaránt. Ugyanakkor a SKYACTIV technológiai innovációknak köszönhetően az új Mazda6 méretei dacára könnyebb a jelenlegi modellnél.

A mérnökök optimalizálták a modell hajtásláncait, amelyek így nagyobb teljesítményt nyújtanak, szerényebb üzemanyag-fogyasztás mellett. A futóművet és a karosszériát még merevebbre tervezték, gyártásuk során a korábbinál nagyobb arányban használtak fel nagy és ultra nagy szakítószilárdságú acélokat. A kormányzás és a felfüggesztés kis sebességnél közvetlen és fürge, nagy sebességnél rendkívül stabil; a Mazda6 a C/D méretosztályban egyedülálló precizitással reagál a vezető utasításaira. Az új modell nem csak csendesebb és áramvonalas lett, de a biztonság terén is kategóriája éllovasának számít.

A Mazda típusait meghatározó, jellegzetes szárny hűtőmaszk-kialakítással és a vitalitásról, tekintélyes erőről és mozgékonyságról tanúskodó formavilággal (egytől egyig a KODO formanyelv jellemzői) az új Mazda6 olyan autó lett, amelyet az emberek attól a pillanattól fogva vezetni akarnak, hogy először megpillantják. Arról pedig, hogy a vezetés élménye ne okozzon csalódást, a modell kompromisszumoktól mentes teljesítménye és vezethetősége gondoskodik.


Mazda MX-5 Facelift
Folyamatos fejlődés, mindvégig a lényegre összpontosítva: a Mazda ünnepelt roadstere egy kicsit még különlegesebbé vált.

Vajon hogyan lehetne a mostaninál is népszerűbbé tenni a Mazda kétüléses roadster modelljét? Mérnökeink még közvetlenebb gázreakciókkal, még pontosabb fékszabályozással vértezték fel a típust, hogy vezetése még élvezetesebb, még inkább magával ragadó legyen, különösen azokon a kanyargós utakon, ahol az MX-5 már eddig is otthonosan érezte magát. A képet agresszívabb orrkialakítás teszi teljessé, amely nem mellékesen a gyalogosvédelem terén is jobb teljesítményt nyújt. Mindeközben természetesen sem nehezebb, sem kevésbé megbízható nem lett az MX-5.


Mazda CX-5
Az új generációs modellek egész sorát megalapozó Mazda CX-5 világszerte forradalmasítja a kompakt szabadidőjárművek piacát.

Amikor 2012 márciusában megérkezett Európába, a Mazda vadonatúj kompakt crossover szabadidőjárműve új korszakot nyitott a márka történetében: a SKYACTIV korszakot. A „KODO – A Mozgás Lelke” dizájn formanyelvnek elsőként testet adó CX-5 karizmatikus megjelenését korábban elképzelhetetlen, személyautókéhoz mérhető vezethetőséggel és menettulajdonságokkal társítja. A CX-5 emellett az egyik legtakarékosabb és legbiztonságosabb szabadidőjármű is a piacon, amely az EuroNCAP törésbiztonsági vizsgálatán maximális öt csillagot szerzett.

Vadonatúj Mazda6

A Mazda új zászlóshajója szinte könyörög azért, hogy vezessék. A vezető testének meghosszabbításaként megálmodott Mazda6 Sportkombi és Sedan kivitelében egyszerre ünnepli premierjét a 2012. évi Párizsi Autószalonon. A „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelv legfrissebb megtestesüléseként a Mazda6 mindkét változata az őket megelőlegező TAKERI és SHINARI tanulmányokból merítette lenyűgöző, csábító szépségét. A magával ragadó idomok alatt, rendkívüli hatásfokon dolgozó SKYACTIV technológiák révén pedig sem a menetteljesítmények, sem a kedvező üzemanyag-fogyasztás terén nem kell kompromisszumot kötni.

A vadonatúj, immár harmadik generációjába lépő Mazda6 a márka első olyan sorozatgyártású modellje, amelyet felszereltek a Mazda egyedi i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerével. Ez a technológia a Mazda legújabb adaléka ahhoz a „Fenntartható Zoom-Zoom” stratégiához, amely lépésről lépésre, építőkockánként hoz létre kompromisszumokat nem ismerő, kiváló hatásfokon üzemelő, élvezetesen vezethető járműveket. Az i-ELOOP olyan, innovatív technológiákhoz csatlakozik a Mazda tárházában, mint az i-stop start-stop rendszer, vagy a CX-5 fedélzetén bevezetett SKYACTIV hajtáslánc-, futómű- és karosszéria-csomag, és ezzel új mércét állít az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás terén (3,9 l/100km és 104 g/km*) az Európában rendkívüli jelentőséggel bíró C/D méretosztályban – anélkül, hogy ökológiai eredményei a legkisebb mértékben a teljesítmény rovására mennének.

A Mazda6 vezetőit kimagaslóan lineáris gázreakciókkal kényezteti az ötféle SKYACTIV erőforrás (két dízel- és három benzinmotor), amelyek ereje hatfokozatú kézi kapcsolású vagy automata sebességváltókon keresztül jut el a hajtott kerekekig. A SKYACTIV-Chassis futómű intelligens kormányzása és felfüggesztése kimagasló vezethetőséggel ruházza fel a kormányparancsokra rendkívüli precizitással reagáló járművet. Mindeközben a SKYACTIV-Body karosszéria kategórielső biztonsági tartalékokat nyújt, hála a rendkívül merev ütéselnyelő szerkezeteknek és azoknak az innovatív energia-elvezető csatornáknak, amelyek elvezetik az utastértől az ütközés erejét. Annak érdekében pedig, hogy a vezető eleve elkerülhesse a baleseteket, az új Mazda6 a fejlett aktív biztonsági technológiák elismerésre méltó tárházával siet segítségére. Ezek a rendszerek akkor is oltalmaznak, ha már elkerülhetetlen az ütközés, hatékonyan enyhítve annak az utasokra, a gyalogosokra (vagy éppen magára az autóra) gyakorolt hatásait.

A kifejezetten a KODO formanyelvhez kifejlesztett, vadonatúj Soul metálpiros karosszériaszín egy különleges fényezési folyamatnak köszönheti korábban elképzelhetetlen színmélységét, árnyalatgazdagságát és élénkségét, amellyel szinte életre kelti a Mazda6 lenyűgöző idomait és karaktervonalait. Utóbbiak a Mazda új családi arcától – a jellegzetes szárnymotívumú hűtőmaszktól és az azt kifelé meghosszabbító LED világításssal gazdagított, fénygyűrűbe foglalt fényszóróktól – indulnak ki, hogy az erőteljes vállakon átfutva mintegy megtámasszák a hátrafelé dőlő utasfülkét, és végül az erőteljes, mégis harmonikus farban célhoz érjenek.

A vadonatúj Mazda6 teljesítményét, mozgékonyságát és kitartását kiemelő KODO több puszta maszknál. Elég egy pillantást vetni a belső térre, ahol a forma és a funkció egysége egy olyan, rendkívül ergonomikus vezetői környezetet teremtett, amely a lehető legélvezetesebbé, egyben leginkább pihentetővé teszi a vezetést. Minden pontosan ott van, ahol várnánk: a vezetés stresszmentes élményéhez még az áthelyezett, a jelenlegi modellhez képest hátrébb húzott A-oszlopok is hozzájárulnak azáltal, hogy kiszélesítik a vezető látómezejét. Az utasokat pihentető környezet várja, a sportosan kényelmes utastér méretei a kategória élvonalát képviselik, szórakoztatásukról pedig a legmodernebb infotainment technológiák, köztük egy 11 hangszórós BOSE® surround audiorendszer ** gondoskodik.

A Mazda formatervezői és fejlesztő mérnökei lenyűgöző szerkezetet alkottak, amelynek megjelenése egy percig sem titkolja az idomok alatt rejlő képességeket: a sportos, lineáris menettulajdonságok és a lágy kifinomultság azon egyedülálló elegyét, amely a modell novemberi piaci bevezetésekor minden bizonnyal felkavarja az európai C/D méretosztályt.
* Vegyes ciklus szerint, SKYACTIV-D 2.2 standard power dízelmotor és SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi sebességváltó esetén
** A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető


A vadonatúj Mazda6 külső dizájn
•    Az új Mazda6 Sedan és Sportkombi kivitelében egyaránt mindmáig a legtisztább megnyilvánulási formája annak a „KODO – A Mozgás Lelke” dizájn formanyelvnek, amelyet a vadon élő állatok mozgása ihletett, és amely a Mazda karakteres vitalitását és mozgékonyságát hivatott jelképezni.
•    A jellegzetes szárny motívumú hűtőmaszk a Mazda új arculataként a márka erősségeit és mélységét kifejező, tekintélyes céltudatosságot sugárzó stíluselem.
•    A hangsúlyos kerékívek és az alacsony vonalvezetésű, hátrafelé dőlő utascella is az új Mazda6 idomai alatt rejlő teljesítményre utalnak.
•    A kupés kialakítású utasfülke A-oszlopai a jelenlegi modellhez képest 100 mm-rel hátrébb költöztek, még inkább kihangsúlyozva a rendkívül kezes és közvetlen jármű stabil kiállását (és nagymértékben javítva a vezető látómezejét).
•    A LED fényforrásokkal és a Mazdánál elsőként alkalmazott, új világító gyűrűvel* felszerelt fényszórók kiemelik a modell érett, magabiztos kiállását, egyben kapcsolatot teremtenek az orrkialakítás és a jellegzetes hátsó helyzetjelzőkig futó, oldalsó karaktervonalak között.
•    Négy új, kifejezetten az erőteljes kontraszt-hatás érdekében kifejlesztett karosszériaszín: Soul metálpiros, Reflex kék mica, Meteor szürke mica és Jet fekete mica.
•    Akár 17 és 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal.

Belső tér
•    A módszeres belső kialakítás pontosan tükrözi az új Mazda6 kifinomult, harmonikus légkörét.
•    Vezető-központú belső tér letisztult, következetes megjelenéssel, a kezelőszervek maximálisan ösztönös működtetését lehetővé tevő elrendezéssel, valamint nyugalmat sugárzó utaskörnyezettel.
•    Kiváló minőségű, polírozott alumínium hatású komponensek (pl. ajtókilincsek vagy váltógomb), puha kidolgozás a leggyakrabban megérintett felületeken (pl. kormánykerék).
•    A műszerfalon és az ajtókárpiton végig futó, két elsődleges beltéri vonal stabilitást és megbízhatóságot sugall.
•    A tetszetős, kistömegű, erősen kontúros ülések sportosak, remek oldaltartást kínálnak, kiemelkedő hosszú távú üléskomfort mellett.
•    Kétféle színárnyalatú bőrkárpitozással (sportosan otthonos tört fehér vagy visszafogott fekete), illetve fekete szövet kárpitozással* rendelhető.
* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető


Soul metálpiros fényezés
A Soul metálpiros minden bizonnyal a világ legkívánatosabb pirosa: a színtiszta energia megnyilvánulása, amely fényhatásában, árnyalataiban és mélységében meglepő kifejezőerővel hangsúlyozza ki a Mazda6 KODO formavilágának dinamikus idomait.

A Soul metálpiros létrehozásához a Mazda két rétegben felvitt alapszínt, valamint egy azt fedő, átlátszó réteget használt. Mindhárom rétegnek megvan a maga szerepe: az alsó festékréteg a belé kevert ragyogó alumínium szemcsékkel a fény visszatükrözésére szolgál, míg a felső, félig áttetsző festékréteg rendkívül intenzív piros pigmenteket tartalmaz. A felső festékrétegen átragyogó fény piros árnyalattal átitatva érkezik meg az alsó réteghez, ahol az alumínium szemcsék visszatükrözik azt a felső, intenzív piros rétegen.

Mindezen hatásoknak köszönhetően a Mazda6 erősen megvilágított elemei mélypiros, intenzív fényben ragyognak, amely mintha az autó belsejéből sugározna. Ezzel szemben az árnyékban lévő elemek szinte feketének hatnak. Ez a széles kontraszt-tartomány, a színek korábban nem tapasztalt intenzitása és mélysége teszi olyan különlegessé a Soul metálpiros fényezést.

Kényelem
•    A Sedan kivitel a kategória egyik legnagyobb tengelytávjával (2830 mm) és ezáltal tágas, komfortos utastérrel büszkélkedhet; a Sportkombi valamivel rövidebb, ám még így is nagyobb, mint a jelenlegi Mazda6 modell.
•    A Sedan és a Sportkombi egyaránt kategóriaelső hátsó lábteret és térdhelyet kínál.
•    Az ergonomikus HMI kezelőfelület (ember-gép interfész) a vezetőt tökéletesen integrálva lehetővé teszi a kényelmes működtetést. Funkcionalitás:
•    nyolc irányban motorosan állítható vezetőülés *
•    négy irányban, tág tartományban állítható kormánykerék
•    alul rögzített „orgona” stílusú gázpedál a kényelmesebb működtetésért és a gyorsabb fékezésért
•    Áthelyezett A-oszlopok és külső visszapillantó tükrök a szélesebb vízszintes és függőleges látómezőért.
•    Intelligens, könnyen kezelhető funkciók, mint például a Sportkombi kivitel könnyű csomagtakarója, vagy a 60:40 arányban osztott hátsó ülések lehajtását a távolból is lehetővé tevő, különleges karok.
•    A kategória élvonalába tartozó csomagtartó ** 489 (Sedan), illetve 522 (Sportkombi) literes kapacitással. 1664 liter maximális térfogat (Sportkombi, lehajtott hátsó ülésekkel), nagyobb csomagtérnyílás (Sedan), optimalizált alakú csomagtérfedél (Sportkombi).
•    Rengeteg tárolóhely és rekesz, amelyek kialakításakor arra törekedtünk, hogy a vezető minél egyszerűbben hozzáférhessen gyakran használt tárgyaihoz.

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető
** Padló alatti tároló üreget is bele számítva


Felszereltség
•    A kezelőszervek és visszajelzések egyszerű, pontos azonosítását támogató vezetői környezet:
o    A menetadatok (pl. üzemanyag-fogyasztás) megjelenítésére szolgáló, 3,5 colos multi-információs kijelző a fő műszeregységen belül
o    Az infortainment rendszereket kiszolgáló, 5,8 colos érintőképernyő * a középkonzol ergonómiailag optimális, felső szakaszán
•    A kiemelt csatlakoztathatóságot kínáló infotainment rendszer jellemzői:
o    Kifejezetten az új Mazda6-hoz kifejlesztett, prémium 11 hangszórós BOSE® surround audiorendszer Bose® Centerpoint® 2 virtuális surround hangvisszaadás technológiával*.
o    TomTom® technológiát alkalmazó Mazda navigációs rendszer TomTom LIVE Services* szolgáltatás-csomaggal.
o    A navigációs és infotainment rendszerek vezérlésére szolgáló HMI kezelőszerv* a középkonzolon (a kormánykeréken elhelyezett kezelőszervek kiegészítéseként).
o    iPod®, USB és Bluetooth® csatlakoztathatóság * (mobiltelefon kihangosítással), továbbá AUX bemenet.
o    Hatásosabb zajszűrés, továbbfejlesztett hangfelismerés funkció.
o    A Bluetooth-on keresztül csatlakoztatott okostelefonokhoz kifejlesztett, új üzenetküldő funkció lehetővé teszi az SMS, MMS és e-mail üzenetek felolvasását, illetve megjelenítését az 5,8 colos érintőképernyőn *.
•    Optimalizált klímaberendezés: csökkentett mérete és energiafogyasztása mellett kivételes fűtő- és hűtőképességgel rendelkezik, a korábbinál hatékonyabb levegőáramoltatást tesz lehetővé az utastérben.
•    Teljes körű parkolástámogató rendszer * tolatókamerával *, figyelmeztető hangjelzésekkel, valamint az első és hátsó közelségi figyelmeztetéssel (grafikus megjelenítés).
* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

Hajtásláncok
A Mazda kiváló hatásfokú SKYACTIV hajtásláncainak sorában három benzinmotorral (ebből kettő az új Mazda6 fedélzetén debütál) és két dízelmotorral találkozhatunk, automata vagy kézi kapcsolású sebességváltókkal társítva. A legtöbb hajtáslánc kombinálható a Mazda új i-ELOOP fékezési energia-visszatápláló rendszerével, valamint az i-stop fejlett start-stop rendszerrel.

A 2,0 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
•    14:1 sűrítési viszony (a sorozatgyártású járművek körében a legmagasabb)
•    a magas sűrítési viszony hátrányait számos megoldás, többek között egyedi kialakítású 4-2-1 kipufogó rendszer és fejlett üzemanyag-porlasztási jellemzők ellensúlyozzák
•    új, kisteljesítményű (standard power) változat

Motorteljesítmény:
•    Standard power: 107 kW/145 LE 6000/perc fordulatszámon & 210 Nm 4,000/perc fordulatszámon
•    High power: 121 kW/165 LE 6,000/perc fordulatszámon & 210 Nm 4,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás*:
Standard power:
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.5 l/100 km & 129 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 136 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5

High power:
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 135 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.9 l/100 km & 135 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5

* Minden feltüntetett érték a Sedan modellre vonatkozik


Az új 2,5 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
•    a 2,0 literes SKYACTIV-G motorból megismert, a nagy sűrítési viszonyt rendkívül gazdaságossá tevő technológiák
•    kiegyenlítő tengely segít ellensúlyozni az eddig készült legnagyobb teljesítményű SKYACTIV erőforrás intenzívebb rezgéseit

Motorteljesítmény:

• 141 kW/192 LE 5,700/perc fordulatszámon & 256 Nm 3,250/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás:
o    hatfokozatú automata sebességváltóval: 6.3 l/100 km &148 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 5


A 2,2 literes SKYACTIV-D közös nyomócsöves dízelmotor jellemzői:
•    14:1 sűrítési arány (a legalacsonyabb a világon)
•    változó geometriájú, duplaturbós kialakítás
•    alap és nagyteljesítményű kivitelek

Motorteljesítmény:

• Standard power: 110 kW/150 LE 4,500/perc fordulatszámon & 380 Nm 2,000/perc fordulatszámon
• High power: 129 kW/175 LE 4,500/perc fordulatszámon & 420 Nm 2,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás*:
Standard power
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:    3.9 l/100 km &104 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     4.8 l/100 km &127 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 6

High power
o    hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     4.5 l/100 km &119 g/km
o    hatfokozatú automata sebességváltóval:     4.8 l/100 km &127 g/km
• Emissziós besorolás: Euro 6

* Minden feltüntetett érték a Sedan modellre vonatkozik


SKYACTIV-Drive hatfokozatú automata sebességváltó:
•    Különösen széles mechanikus zárási tartományú áthidaló tengelykapcsoló
•    Gyors, közvetlen váltások


SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó:
•    Kistömegű, kompakt felépítés
•    Az MX-5-től megszokott könnyed, határozott váltási érzet

Mindkét SKYACTIV sebességváltó kétféle változatban készül: alapkivitelben a benzinmotorokhoz, és a SKYACTIV-D dízelmotorok magasabb forgatónyomatékára hangolt, nagyobbra méretezett változatban.


i-ELOOP: a Mazda fékezési energia-visszatápláló rendszere

A Mazda új fékenergia-visszanyerő rendszere különleges: az i-ELOOP („intelligens energia hurok”) rendszer a személygépkocsik körében a világon elsőként kondenzátorban tárolja a visszanyert elektromos áramot, amellyel aztán a fedélzeti elektromos rendszereket táplálja, és így fogyasztás-csökkentést ér el. Az új Mazda6 bevezetésétől kezdve minden SKYACTIV motoros Mazda gépkocsihoz társítható az i-ELOOP rendszer.

A Mazda mérnökei megállapították, hogy egy tipikus lassítási folyamat nem tart tovább kb. 10 másodpercnél. Felismerve, hogy a regeneratív fékrendszerek hatásfokát nagyban korlátozzák a hagyományos ólomsavas akkumulátorok előnytelen töltési és tárolási képességei, az i-ELOOP rendszert egy olyan kétrétegű elektromos kondenzátorral (Electric Double Layer Capacitor, EDLC) szerelték fel, amely néhány másodpercen belül teljesen feltölthető. Az elektromos áramot egy, a rendszerbe beépített, nagy hatásfokú 12V/25V változó feszültségű generátor állítja elő. Ez tölti fel az EDLC-t, majd a rendszer a feszültséget egy egyenáram/egyenáramú átalakító révén úgy csökkenti, hogy az így megtermelt áram alkalmas legyen a fedélzeti elektromos rendszerek (pl. légkondicionáló, audiorendszer) működtetésére; a fennmaradó árammennyiséget az indító akkumulátorban tárolja a rendszer.

A kondenzátor teljes feltöltéssel hozzávetőlegesen egy percen át képes táplálni a jármű elektromos fogyasztóit. Ezért az i-ELOOP tökéletes társa az i-stop rendszernek, hiszen akkor sem kell az akkumulátorból energiát kivenni, amikor a Mazda start-stop rendszere leállította a motort. Meg-megtorpanó városi forgalomban a töltés gyakran még azelőtt megkezdődik, hogy a kondenzátor teljesen kisült volna, ennek köszönhetően az i-ELOOP képes előállítani a jármű rendszereinek működtetéséhez szükséges áram java részét (vagy az egészét). Ez azért jelentős dolog, mert hagyományosan a motor teljesítményének egy része a generátor hajtására fordítódik: azzal tehát, hogy az i-ELOOP felszabadítja ezt a teljesítményt, üzemanyagot takarít meg a mindennapi városi közlekedésben.

Futómű és karosszéria
A SKYACTIV hajtásláncok mellett a SKYACTIV-Chassis futómű és a SKYACTIV-Body karosszéria is hozzájárul ahhoz a kivételes vezetési élményhez, amit az új Mazda6 nyújt: ezeket a rendszereket kifinomult, lineáris vezethetőség, kategóriaelső biztonsági képességek és kivételesen jó hatásfokú, kistömegű kialakítás jellemzi.

SKYACTIV-Chassis

•    Még lineárisabbá teszi a kapcsolatot a vezető és járműve között, különös tekintettel a gyorsításra, a kanyarodásra és a megállásra:
•    a jelenlegi modellnél intenzívebb tapadás a hátsó futóműnél
•    a futómű stabilitásának (valamint a rövidebb fékpedál-útnak és a hatékonyabb féktárcsa-hűtésnek) köszönhetően lerövidült fékutak.
•    A könnyebb, ám merevebb első rugóstag és hátsó multilink felfüggesztés a kis sebességnél mutatott mozgékonyságot kiváló nagysebességű stabilitással társítja – és minden sebességtartományban kiemelkedő rugózási kényelmet nyújt.
•    A kategóriaelső áttétellel szerelt elektromos szervokormány a menetkörülmények változásához igazodva módosítja a kormányzás érzékenységét.

SKYACTIV-Body

•    Könnyebb, ám merevebb a jelenlegi modellénél, hála az ultranagy szakítószilárdságú acél elemek nagyobb arányú alkalmazásának, valamint a karosszéria szerkezeti komponenseit merevítő egyéb innovációknak.
•    Kimagasló törésbiztonság, köszönhetően az ütközési energiákat hatékonyabban elnyelő és eloszlató, több csatornás energiaelvezető karosszéria-szerkezetnek, valamint a korábbi, ívelt vázelemeket kiváltó, egyenes, folytonos szerkezeteknek.
•    Kategóriaelső aerodinamika (közegellenállási együttható célérték: 0,26*) a jobb egyenesfutásért és kisebb üzemanyag-fogyasztásért.
•    Kivételesen csendes utastér; a nem kívánatos motor- és útzajokat innovatív anyagok és szerkezetek segítenek elszigetelni, illetve elfojtani
•    A C/D szegmens egyik legkönnyebb és legáramvonalasabb típusa.

* Sedan, felszereltségi szinttől függően

Biztonság
A Mazda proaktív biztonsági filozófiája vezetőközpontú megközelítést alkalmaz. A fejlesztő mérnökök nem elégedtek meg azzal, hogy a rendszerek közbeavatkozva átvegyék a jármű felett az irányítás: ehelyett inkább még több szemmel ruházták fel a vezetőt, hogy az jobban tisztában lehessen környezetével, és megelőző módon kerülhesse el a kockázatos helyzeteket, a baleseteket. A Mazda ezeket a „szemeket” – azaz a fejlett, szenzoros aktív biztonsági rendszerek innovatív családját – úgy nevezi: i-ACTIVSENSE. Az új Mazda6 az i-ACTIVSENSE rendszerek bőséges választékát kínálja, többek között:

•    Mazda radaros sebességtartó automata (MRCC)* - biztonságos követési távolságot tart akár 200 km/óráig, szükség esetén a motorteljesítményt és a fékeket egyaránt vezérelve.
•    Intelligens féktámogatás (SBS)* – szintén az elöl haladó járműveket figyeli, ám csak a 15-145 km/óra tartományban, és figyelmezteti a vezetőt, amennyiben az új Mazda6 túlságosan megközelíti azokat. Amennyiben közvetlen ütközési veszélyt érzékel, automatikusan működésbe hozza a fékeket.
•    Intelligens városi féktámogatás (SCBS)* – a frontális ütközést elkerülendő, vagy annak következményeit enyhítendő automatikusan fékezni kezd 4-30 km/óra sebességtartományban. A rendszer alacsony sebességeknél, illetve városi forgalomban kiegészíti az SBS rendszert.
•    Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS)* - riasztja a vezetőt, ha járműve akaratlanul átlépi a forgalmi sáv határát.
•    Holttérfigyelő rendszer (RVM)* – észleli a szomszédos forgalmi sávokban hátulról (a Mazda6 holtterében) közeledő járműveket, és jelenlétükre figyelmezteti a vezetőt.
•    Vészfékezési jelzőrendszer (ESS) – intenzív fékezés esetén az elakadásjelző fények gyors villogtatásával figyelmezteti a mögöttes forgalmat.
•    Távolsági fény szabályozás (HBC)* – automatikusan átvált a tompított és távolsági fény között, megelőzve a szembejövő forgalom elvakítását.
•    Adaptív fényszóró rendszer (AFS)* – a fényszórók elforgatásával jobban megvilágítja a kanyarokat.
•    Visszagurulásgátló (HLA)* – a féknyomás szabályozásával megakadályozza, hogy a jármű meredek emelkedőn való elinduláskor hátrafelé gördüljön.
•    Szériatartozék ABS elektronikus fékerő-elosztóval (EBD), vészfékrásegítéssel (BA), menetstabilizáló elektronikával (DSC) és kipörgésgátlóval (TCS).

A Mazda6 fedélzetén egy sor innovatív passzív biztonsági megoldást is találunk:
•    A rendkívül merev, kiváló ütközéselnyelő tulajdonságokkal bíró SKYACTIV-Body karosszéria, amelyet minden korábbinál több nagy szakítószilárdságú acél felhasználásával építettek.
•    Továbbfejlesztett orrkialakítás nagyobb méretű gyűrődőzónákkal, ami az utastér alakváltozásának hatékonyabb megelőzését teszi lehetővé, egyben csökkenti a kisebb erejű ütközések következtében felmerülő javítási költségeket.
•    Megerősített utascella a jobb oldalvédelemért; megerősített hátsó vázkeret és lökhárító szerkezet.
•    Az utasok sérülésének megelőzésére vagy mérséklésére tervezett beltéri kárpitok és egyéb alkotóelemek.
•    Javított nyaksérülés-védelmű első ülések.
•    Megerősített hátsó ülésszerkezet, amely ütközéskor nem engedi, hogy a csomagtartó tartalma előre mozduljon az utastérbe.
•    Alapfelszerelésként kínált elülső, oldal- és függönylégzsákok.
•    A nagyobb mértékű elmozdulásra képes, ezáltal jobb gyalogosvédelmet nyújtó, megerősített motorházfedél és tűzfal felső él. Különösen jól óv a fejsérülésektől.
•    A gyalogosok lábának védelmére tervezett lökhárító.

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

Műszaki adatok*
Vadonatúj Mazda6

Európai piaci specifikációk (várható)

Méretek (előzetes adatok*)
Karosszéria típusa         Sedan    Sportkombi
Ajtók száma        4    5
Ülések száma        5    5
Közegellenállási együttható         0.26**    0.28
Teljes hosszúság rendszámtábla tartó keret nélkül     mm    4,865    4,800
Teljes szélesség    mm    1,840    1,840
Teljes magasság    mm    1,450    1,480**
Tengelytáv    mm    2,830    2,750
Nyomtáv    elöl    mm    1,585 (17” abroncs)
1,595 (19” abroncs)    1,585 (17” abroncs)
1,595 (19” abroncs)
hátul    mm    1,575 (17” abroncs)
1,585 (19” abroncs)    1,575 (17” abroncs)
1,585 (19” abroncs)
Csomagtartó térfogata, alaphelyzetben (övvonalig) ***    l    489    522
Csomagtérpadló hossza, első üléssorig **    mm    1,961    1,873
Csomagtérpadló hossza, második üléssorig **    mm    1,190    1,113
Csomagtartó belső magassága, padlótól a kalaptartóig **    mm    -    502
* A műszaki adatok előzetes értesítés nélküli változhatnak. A tények és számadatok piaconként eltérőek lehetnek.
** Felszereltségi szinttől függően.
*** Padló alatti rekeszt is beleértve

Benzinmotorok (előzetes adatok)
SKYACTIV-G 2.0 benzin
Standard Power    SKYACTIV-G 2.0 benzin
High Power    SKYACTIV-G 2.5 benzin

Lökettérfogat    cm3    1,998    1,998    2,488
Szelepek száma        16    16    16
Szelepvezérlés        Vezérműlánc    Vezérműlánc    Vezérműlánc
Üzemanyag-befecskendezési rendszer        Közvetlen befecskendezés    Közvetlen befecskendezés    Közvetlen befecskendezés
Sűrítési viszony         14.0:1    14.0:1    13.0:1
Max. teljesítmény (1/perc)    kW / LE    107 / 145 @ 6,000    121 / 165 @ 6,000    141 / 192 @ 5,700
Max. forgatónyomaték (1/perc)    Nm    210 @ 4,000    210 @ 4,000    256 @ 3,250
Javasolt üzemanyag     benzin    95 RON vagy magasabb    95 RON vagy magasabb    95 RON vagy magasabb
Üzemanyagtartály térfogata     l    62    62    62
Hajtásképlet         FWD    FWD    FWD
Sebességváltó        SKYACTIV-DRIVE (hatfokozatú automata ) vagy SKYACTIV-MT (hatfokozatú kézi kapcsolású)    SKYACTIV-DRIVE (hatfokozatú automata )

Dízelmotorok (előzetes adatok)
SKYACTIV-D 2.2 dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2 dízel
High Power
Lökettérfogat    cm3    2,191    2,191
szelepek száma        16    16
Szelepvezérlés        vezérműlánc    vezérműlánc
Üzemanyag-befecskendezési rendszer        közvetlen befecskendezés    közvetlen befecskendezés
Sűrítési viszony         14.0:1    14.0:1
Max. teljesítmény (1/perc)    kW / LE    110 / 150 @ 4,500    129 / 175 @ 4,500
Max. forgatónyomaték (1/perc)    Nm    380 @ 2,000    420 @ 2,000
Üzemanyagtartály térfogata     l    62    62
Hajtásképlet         FWD    FWD
Sebességváltó        SKYACTIV-DRIVE (hatfokozatú automata )  vagy
SKYACTIV-MT (hatfokozatú kézi kapcsolású)

Futómű (előzetes adatok)

Első felfüggesztés         MacPherson rugóstag
Hátsó felfüggesztés        többlengőkaros
Abroncsméret        225/55R17
225/45R19
Kerékméret        17 x 7.5J
17 x 7J
19 x 7.5J
Kormánymű        fogasléces
Fékek (elöl/ hátul)        belső hűtésű tárcsa / tömör tárcsa
Fékátmérő
(elöl/ hátul)    mm    297 / 278

Menetteljesítmények és tömegadatok –benzinmotoros Mazda6 (céladatok)

SKYACTIV-G 2.0 benzin
Standard Power    SKYACTIV-G 2.0 benzin
High Power    SKYACTIV-G 2.0 benzin
High Power
i-ELOOP rendszerrel    SKYACTIV-G 2.5 benzin
i-ELOOP rendszerrel
Sebességváltó    MT    AT    MT    AT    MT    AT    AT
Menetteljesítmények – Sedan                            
Végsebesség     208    207    216    209    216    209    223
Gyorsulás 0-100 km/h*    9.5    10.5    9.1    10.1    9.1    10.1    7.8
Menetteljesítmények –Sportkombi                           
Végsebesség     206    205    214    206    214    206    220
Gyorsulás 0-100 km/h*    9.6    10.6    9.1    10.2    9.1    10.2    7.9
Üzemanyag-fogyasztás (vegyes ciklus szerint) *                           
Sedan
Sportkombi    l/100km    5.5
5.6    5.9
5.9    6.0
6.0    6.0
6.0    5.9
5.9    5.9
5.9    6.3
6.4
CO2 kibocsátás (vegyes ciklus szerint)*                           
Sedan
Sportkombi    g/km    129
131    136
137    139
139    139
139    135
136    135
136    148
150
Menetkész tömeg, A/C nélkül **                           
Sedan
Sportkombi    kg    1,300
1,310    1,330
1,340    1,300
1,310    1,330
1,340    1,310
1,320    1,340
1,350    1,360
1,375
Emissziós besorolás          Euro 5    Euro 5    Euro 5

* Az EC 715/2007 irányelv szerint
** 75 kg-os sofőr nélkül


Menetteljesítmények és tömegadatok – Dízelmotoros Mazda6 (céladatok)

SKYACTIV-D 2.2 Diesel
Standard Power
i-ELOOP rendszerrel    SKYACTIV-D 2.2 Diesel
High Power
i-ELOOP rendszerrel
Sebességváltó    MT    MT***    AT    MT    AT
Menetteljesítmények – Sedan                    
Végsebesség     211    211    204    223    216
Gyorsulás 0-100 km/h*    9.0    9.1    9.8    7.8    8.4
Menetteljesítmények –Sportkombi                   
Végsebesség     210    -    202    221    215
Gyorsulás 0-100 km/h*    9.1    -    10.0    7.9    8.6
Üzemanyag-fogyasztás (vegyes ciklus szerint) *                   
Sedan
Sportkombi    l/100km    4.1
4.4    3.9
-    4.8
4.9    4.5
4.6    4.8
4.9
CO2 kibocsátás (vegyes ciklus szerint)*                   
Sedan
Sportkombi    g/km    108
116    104
-    127
129    119
121    127
129
Menetkész tömeg, A/C nélkül **                   
Sedan
Sportkombi    kg    1,405
1,420    1,405
-    1,420
1,430    1,405
1,420    1,420
1,430
Emissziós besorolás          Euro 6    Euro 6

* Az EC 715/2007 irányelv szerint
** 75 kg-os sofőr nélkül
*** Rendelhető 2013-tól


3. Mazda MX-5 Facelift –
Agresszívabb, kifinomultabb, élvezetesebb

Az elmúlt 23 évben jöttek és mentek a könnyű sportkocsik, a Mazda MX-5 azonban állandó volt. Amint a modell összesített gyártása az egymilliomodik darabhoz közelít, minden idők legnépszerűbb roadstere egy kicsit még különlegesebbé vált. A legutóbbi modellfrissítést követően az MX-5 agresszívabb és kezesebb, ugyanakkor kifinomultabb is lett. Ráadásul a modell biztonsága is tovább javult. Ami nem változott, az a kiváló hatásfokú, könnyű szerkezetű konstrukció, az a megbízhatóság és megfizethetőség, ami az MX-5-öt legendává tette.

Az MX-5 csaknem negyed évszázados sikertörténetével a háta mögött a Mazda igazán tudja, hogy mire vágynak a sportautók vásárlói. Az évek során egyre inkább a környezetvédelem és a biztonság felé fordultak, ugyanakkor még ezek kedvéért sem hajlandóak lemondani a megfelelő formavilágról, sem a vezetési élményről. Amikor tehát elérkezett az MX-5 modellfrissítésének az ideje, a Mazda mérnökei mindenekelőtt azt kérdezték maguktól, hogyan tehetnék még élvezetesebben vezethetővé, és még tetszetősebbé az autót.

A megoldás az autó kezes, közvetlen reakcióinak továbbfejlesztésében rejlett: a roadsternek úgy kell viselkednie, mintha a vezető testének meghosszabbítása volna. Ennek érdekében a mérnökök továbbfejlesztették a gyorsítás-szabályozást *, úgy hangolva a gázszabályozási programot, hogy az minél pontosabban igazodjon a vezető szándékaihoz. Az eredmény: lineárisabb, fürgébb gyorsítóképesség, különösen a kanyarok kijáratánál. Ugyanakkor a mérnökök optimalizálták a vákuumos fékrásegítőt, aminek köszönhetően javultak a fékelvételi jellemzők, ezzel pedig az első és hátsó tengely közötti súlyelosztás szabályozhatósága, ami különösen a kanyar bejáratánál fékezve jelent nyilvánvaló különbséget. A vezető pontosabban uralhatja járművét, ami például kanyargós útszakaszon kivételesen fürge, élvezetes vezetési élményt eredményez.

Az új MX-5 agresszív rajzolatú hűtőmaszkot és első lökhárítót kapott. A szélesebb, mélyebb orrkialakítás egyben az aerodinamikát is javítja (csökken a légellenállás a ködfényszórók kerete és az első kerekek körül). A kemény- és vászontetős kivitelekhez kínált, nyolcféle karosszériaszínből a Metropolitan szürkét a Delfinszürke árnyalat váltja a palettán. Ami a beltér kialakítását illeti, a műszerfal betétei és a kormánykerék küllői kifinomult, ám sportos, csillogó sötétszürke kivitelezést kaptak. Mostantól az alapkivitel része a fedélzeti számítógép, a felszereltségi listán pedig megjelent a vakításmentes belső visszapillantó tükör **.

A mérnökök természetesen az MX-5 biztonsági jellemzőit is tovább fejlesztették, így a modell megelőzte a gyalogosok védelmére vonatkozó, hamarosan szigorodó Európai Uniós szabályozást. A kétszemélyes roadster a Mazda modellkínálatának első tagjaként kapta meg a frissen kifejlesztett, aktív motorházfedél rendszert. A lökhárító mögött érzékelőket helyeztek el, melyeknek jelei alapján a működtetők megemelik a motorház fedelét, amennyiben úgy észlelik, hogy az autó nagy valószínűséggel gyalogossal ütközött. Ez a megoldás megnöveli a gyűrődőzónát a gépházfedél és a motorblokk között, ezáltal enyhíti a gyalogosgázolás súlyosságát (különösen a fejet érő erőhatásokat), ami potenciálisan életet menthet. Az első lökhárító alsó felébe emellett műanyag merevítő szerkezetet építettek be, amely a gyalogosok lábszárának további védelmét szolgálja.

Ami a motorkínálatot illeti, a vásárlók az élénk, mégis takarékos, 126 lóerős MZR 1,8, illetve a 160 lóerős MZR 2,0 literes benzinmotorok közül választhatnak. Az előbbi teljesítménye egy ötfokozatú kézi sebességváltón keresztül jut el a hátsó tengelyig, míg a 2.0 erőforráshoz hatfokozatú kézi vagy hatfokozatú automata sebességváltó kapcsolódhat. A kormánymű és a felfüggesztés rendkívül precíz manőverezhetőséget szavatolnak, hála az optimális, 50:50 arányú tengelyterhelésnek, valamint a kistömegű szerkezetnek. Ugyanakkor a Mazda gramm-stratégiájának köszönhetően, amely fáradhatatlanul igyekszik feltérképezni minden lehetséges tömegcsökkentési területet, az autó tömege mindezen új funkciók dacára gyakorlatilag változatlan maradt. Ráadásul az MX-5 ma is ugyanolyan kényelmes, mint valaha – több mint húsz év telt el, és a Mazda roadstere még mindig nem köt kompromisszumokat.

* Csak kézi sebességváltóval
** A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető



Rövid áttekintés: Mazda MX-5 facelift


Külső formaterv

•    Mélyebb hűtőmaszk és új rajzolatú első lökhárító a szélesebb, mélyebb, agresszívabb orrkialakításért
•    Az aerodinamikát új rajzolatú első ködfényszóró-keret és alsó légterelő javítja
•    Nyolcféle karosszéria szín: Delfinszürke mica (új), alumínium metál, True piros, Copper piros mica, Stormy kék mica, Chrystal fehér gyöngyház mica, Sparkling fekete mica és Brilliant fekete

Belső kialakítás

•    Fényes sötétszürke kormányküllők és dekorpanel a kifinomult, minőségi, sportos megjelenésért
•    Vakításmentes belső visszapillantó tükör *
•    Fedélzeti számítógép alapkivitelben *

Menetdinamika

•    Módosított fojtószelep-vezérlő program révén tökéletesített gyorsítás-szabályozás, robbanékonyabb és közvetlenebb gázreakciók, lineáris gázérzet
•    Az optimalizált fékrásegítő jobb fékelvételi tulajdonságokat, ezáltal pontosabban szabályozható tengelyterhelés-elosztást eredményezett. Pontosabb vezethetőség, különösen kanyarok bejáratánál fékezve

Biztonság

•    Új aktív motorházfedél, amely gyalogossal ütközve felpattan. Ez nagyobb energiaelnyelő zónát biztosít, és segít mérsékelni a gyalogost – különösen annak fejét – érő sérüléseket
•    Az első lökhárító módosított kialakítást kapott, új műanyag belső merevítése hatékonyabban óvja a gyalogosok lábszárát

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető




4. A Mazda CX-5 – Új korszak a Mazdánál

A SKYACTIV generáció első tagja, a Mazda új CX-5 kompakt crossover szabadidőjárműve egy új korszakot vezetett be a márka történetében, előkészítve a terepet az új generációs Mazda modellek érkezésére. Beköszöntött a biztonságosabb, takarékosabb és környezetbarátabb, ugyanakkor minden eddiginél élvezetesebben vezethető járművek korszaka. A forradalom elkezdődött!

Párizsban is a középpontban: kiemelkedő forgatónyomatéka, robbanékony kezessége és minden sebességtartományban mutatott, kivételesen precíz vezethetősége a ma létező egyik legbiztonságosabb autóvá teszik a Mazda CX-5-öt, amellyel a márka dicsőségesen tér vissza az európai autópiac rendkívül gyorsan növekvő kompakt szabadidőjármű szegmensébe.

A CX-5 az első Mazda modell, amelyet a SKYACTIV technológiák teljes tárházával felszereltek, és ilyen formán hatalmas előrelépést jelent a Mazda „Fenntartható Zoom-Zoom” stratégiája szempontjából. Ez a stratégia 2015-re a márka teljes modellpalettájának 30 százalékos fogyasztáscsökkentését írja elő, az élvezetes vezethetőség maradéktalan megőrzése mellett. A „Fenntartható Zoom-Zoom” lényege a teljesítmény és a takarékosság közötti optimális egyensúly fenntartása, megteremtve a Mazdára jellemző JinbaIttai (autó és sofőr egysége) érzését, amelyet a legendás MX-5 roadster tett közismertté az autós világban. Dióhéjban: a Mazda CX-5 pontosan úgy reagál a vezető utasításaira, ahogy azt elvárnánk tőle.

A Mazda mérnökei számtalan innovatív megoldást alkalmazva csökkentették a modell tömegét, miközben szilárdabbá és merevebbé tették annak karosszériáját. A teljesen átdolgozott SKYACTIV-Body karosszéria és SKYACTIV-Chassis futómű által kínált, kiemelkedő passzív biztonsághoz az aktív biztonsági rendszerek igen széles palettája társul – ilyen a Mazda Intelligens városi féktámogatási rendszere vagy a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer –, miközben a modell üléspozíciója a kategória legszélesebb látómezejét biztosítja. A végeredmény: magas szintű utas- és gyalogosvédelem, amely maximális, ötcsillagos eredményt hozott a CX-5-nek az Euro NCAP töréstesztjén.

A kifinomult, tágas belső tér ismét csak a CX-5 intelligens kialakítását dicséri. Az olyan ötletes Karakuri megoldásoktól kezdve, mint a hármas osztásban ledönthető hátsó ülések, egészen a fejlett infotainment rendszerig az utastér újra értelmezi a rugalmasan alakítható praktikum fogalmát. Ami pedig a külsőségeket illeti, a Mazda új „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelvét alkalmazó modell legalább olyan jól néz ki, mint amilyen élvezetesen vezethető.

A teljesítménytől a biztonságig, a kiszámítható és közvetlen irányíthatóságtól a kategóriaelső üzemanyag-fogyasztásig és CO2-kibocsátásig, az utasok kényelmétől a belső tér rugalmas átrendezhetőségéig a CX-5 idén tavasszal minden téren új mércét állított fel a kompakt szabadidőjárművek európai piacán, egyben egy sor olyan új, izgalmas technológiát vezetett be, amelyek Mazdák vadonatúj generációinak teremtenek stabil alapot.



Rövid áttekintés: Mazda CX-5

•     Az első azon új generációs Mazda járművek sorában, amelyek maradéktalanul alkalmazzák a SKYACTIV technológiákat, valamint a „KODO – A Mozgás Lelke” szellemiséget.
•     Kulcsmodell a Mazda számára a rendkívül kemény versenyt mutató, folyamatosan növekvő kompakt SUV szegmensben, ahol 2011-ben Európában 1,3 millió gépkocsit adtak el – 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
•     A Mazda kistömegű tervezési stratégiája szerint fejlesztve.

KÜLSŐ FORMATERV
•     Merész „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelv, amely a SUV-okra jellemző robusztusságot és funkcionalitást a Mazda tipikus vitalitásával és agilitásával társítja.
•     Erőt és mélységet tükröző megjelenés a „jellegzetes szárny” hűtőmaszkban összpontosuló, új Mazda arculatban.
•     A plasztikus oldalfalak és a lenyűgöző első kerékdobok a CX-5 erőteljes, izmos karakteréről tanúskodnak.
•     A hátsó kerékdobok látványos kontrasztban állnak a far élekből építkező kialakításával, amely a döntött hátsó szélvédővel egyszerre jelképezi a robusztusságot és a kecsességet, miközben kiemeli a jármű atletikus megjelenését.
•     Az A-oszlopok döntött alja kivételes látómezőt biztosít a vezető számára, egyben megerősíti a modell masszív, stabil kiállítását.
•     Hétféle karosszériaszínben választható: Sky kék, Zeal piros, Alumínium metál, Arctic fehér, Fekete Mica, Crystal fehér gyöngyház és Metropolitan szürke.
•     17 és 19 colos keréktárcsákkal is rendelhető.

•     A különleges műanyagból készült lökhárítók nagyjából 20 százalékkal könnyebbek a hagyományos lökhárítóknál, azonos merevség mellett.

BELSŐ KIALAKÍTÁS
•     A masszív, kiforrott belső formavilág a CX-5 kifinomult sportosságára rímel.
•     A vezető oldalának (különösen a műszeregységnek) a hosszirányú kialakítása a repülőgépek kabinját idézi, és ezzel a mozgás érzetét kelti.
•     A tetszetős kialakítású kormánykerék és kezelőszervek kivételes kezelhetőséget nyújtanak.
•    A műszerfalon és az ajtókárpiton alkalmazott, kiváló minőségű, puha anyagok erőteljes kontrasztban állnak a kormánykerék küllőinek és a belső ajtókilincseknek a selyemfényű króm kidolgozásával.
•     A könnyű ülések kivételesen jól támasztják meg a testet, ugyanakkor hosszú távon is kiemelkedő üléskomfortot biztosítanak.
•     Kétféle színű bőrkárpitozással (sportos fekete vagy világos, harsány homokszín) vagy fekete szövetkárpitozással *.

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

KOMFORT ÉS FUNKCIONALITÁS
•     Tágas utastér bőséges férőhellyel négy felnőtt számára, akik kényelmesen pihenhetnek és utazhatnak, hála a kategóriaelső 2700 mm-es tengelytávnak.
•     A CX-5 a kategória legszélesebb látómezejét, valamint legmagasabb szemvonalát nyújtja.
•     Nyolc irányban motorosan állítható vezetőülés * motoros állítású deréktámasszal és könnyen elérhető kezelőszervekkel.
•     A kategória legjobb hátsó lábtere, a legtöbb hely térdnél és a lábfejnél, élvonalbeli csípő és válltérrel.
•     Okos, könnyen használható Karakuri jellemzők:
-    Az autóiparban elsőként alkalmazott, háromrészes (4:2:4) ülés, amelynek mindhárom szegmense a csomagtartóban elhelyezett karokkal dönthető le.
-    fejlett kalaptartó, amely a csomagtartó ajtajával együtt nyílik és záródik, használaton kívül pedig könnyedén elfér a csomagtartó padlója alatt.
•     Felső kategóriás helykínálat a csomagtartóban (503 liter, a padló alatti üreggel), minimális belógásokkal. A hátsó üléseket lehajtva sík, 1620 literes rakteret kapunk.
•     A be- és kipakolást alacsony rakodóperem és tágas csomagtérnyílás könnyíti meg.

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

FELSZERELTSÉG
•     Fokozott csatlakoztathatósági opciókat biztosító infotainment funkciók, többek között:
- HMI vezérlő* a navigációs rendszer és az infotainment rendszer középkonzolról történő kezelésére (kiegészíti a kormánykerékről történő vezérlést.)
- 5,8 colos érintőképernyő* a középkonzol fölött, ergonomikusan magas pozícióban
- USB és Bluetooth® csatlakoztatás * valamint iPod® lejátszás* (képernyőn megjelenített zenei információkkal) és alapkiépítésben kínált AUX csatlakozóval.
•     TomTom® technológián alapuló Mazda navigációs rendszer folytonos frissítéssel.*
•     Kifejezetten a CX-5-höz kifejlesztett, prémium 9 hangszórós BOSE® surround audiorendszer.*
•     Továbbfejlesztett klímaberendezés:
- kisebb tömege és csekélyebb energiafogyasztása ellenére a kategória egyik legjobb hűtési és fűtési képességekkel rendelkező rendszere.
- az új elektromos vízszivattyú leállított motor mellett (pl. i-stop) is tovább fűti a belteret.
•     Teljes körű parkolástámogató rendszer * tolatókamerával *, figyelmeztető hangjelzésekkel, valamint az első és hátsó közelségi figyelmeztetéssel (grafikus megjelenítés).
•     Sötétített hátsó ablaküvegek.*

* A felszereltségi szinttől és piactól függően elérhető

HAJTÁSLÁNCOK
A CX-5 kiváló hatásfokú SKYACTIV hajtásláncai egytől egyig alapfelszerelésként kínálják a Mazda i-stop rendszerét.

Motorok

2,2 literes SKYACTIV-D közös nyomócsöves dízelmotor 14:1 sűrítési viszonnyal és változó geometriájú, duplaturbós kialakítású turbófeltöltővel. Kétféle kivitelben választható:
•     Standard power: 110 kW/150 LE 4,500/perc fordulatszámon & 380 Nm 1,800-2,600/perc fordulatszámon
•     High power (Csak AWD): 129 kW/175 LE 4,500/perc fordulatszámon & 420 Nm 2,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás:
•     Standard power
- FWD hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     4.6 l/100 km & 119 g/km
- FWD hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.3 l/100 km & 139 g/km
- AWD hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.2 l/100 km & 136 g/km
- AWD hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.5 l/100 km & 144 g/km
•     Emissziós besorolás: Euro 6

•     High power   
- AWD hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     5.2 l/100 km & 136 g/km
- AWD hatfokozatú automata sebességváltóval:     5.5 l/100 km & 144 g/km
•     Emissziós besorolás: Euro 6

2,0 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor 14:1 sűrítési viszonnyal és különleges kialakítású, 4:2:1 elrendezésű kipufogó rendszerrel.

Motorteljesítmény:
•     FWD: 121 kW/165 LE 6,000/perc fordulatszámon & 210 Nm 4,000/perc fordulatszámon
•     AWD: 118 kW/160 LE 6,000/perc fordulatszámon & 208 Nm 4,000/perc fordulatszámon

Üzemanyag-fogyasztás (vegyes) & CO2-kibocsátás:
•     FWD hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     6.0 l/100 km & 139 g/km
•     AWD hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval:     6.6 l/100 km & 155 g/km
•     AWD hatfokozatú automata sebességváltóval:     6.6 l/100 km & 155 g/km
•     Emissziós besorolás: Euro 5

Erőátvitel

SKYACTIV-Drive hatfokozatú automata sebességváltó:
•    Különösen széles mechanikus zárási tartományú áthidaló tengelykapcsoló
•    Gyors, közvetlen váltások
•    A SKYACTIV dízel- és benzinmotorokhoz egyaránt társítható.

SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó:
•    Kistömegű, kompakt felépítés.
•    Az MX-5-től megszokott könnyed, határozott váltási érzet
•    A SKYACTIV dízel- és benzinmotorokhoz egyaránt társítható.

FUTÓMŰ ÉS KAROSSZÉRIA
Különleges, kistömegű SKYACTIV futómű- és karosszéria-technológiája révén a CX-5 kategóriája egyik legcsekélyebb menetkész tömegével (akár 1345 kg) büszkélkedhet.

SKYACTIV-Chassis felfüggesztés
•     Az új, könnyebb, mégis merevebb futómű minden sebességtartományban precíz irányíthatóságot, kiemelkedő rugózási kényelmet és jobb fékteljesítményt biztosít.
•     Új futóműgeometria, elöl MacPherson rugóstaggal, hátul többlengőkaros kialakítással.
•     Az új kormánymű a sebességtől és a menetviszonyoktól függően szabályozza a visszajelzés mértékét.
•     FWD és AWD modellekhez egyaránt társítható; utóbbiak változó vezérlésű nyomatékelosztást kaptak (akár 50:50 arányú megosztás a két tengely között), igen érzékeny megcsúszás-érzékeléssel.

SKYACTIV-Body karosszéria
•    Egyszerre könnyebb és merevebb, hála az optimalizált elrendezésű és kialakítású szerkezetnek, az ultranagy szakítószilárdságú acél elemek nagyobb arányú alkalmazásának, valamint az új gyártási folyamatok bevezetésének.
•     Az ütközési energiákat a teljes karosszérián hatékonyan eloszlató, több csatornás energiaelvezető szerkezet kimagasló törésbiztonságot eredményez.
•     Kiváló motor- és útzajszint, köszönhetően a fejlett hangszigetelő, -elnyelő és -csillapító megoldásoknak.
•     Az egyik legkönnyebb és legáramvonalasabb szabadidőjármű a világon.

BIZTONSÁG
A fejlett aktív biztonsági rendszerek sorában számos olyan újdonsággal találkozhatunk, amely úttörőnek számít a kompakt szabadidőjárművek európai piacán:
•     Intelligens városi féktámogatás (SBS)* – automatikus fékezéssel enyhíti vagy kerüli el a frontális ütközést 30 km/h alatti sebességeknél.
•     Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS)* - riasztja a vezetőt, ha járműve akaratlanul átlépi a forgalmi sáv határát.
•     Holttérfigyelő rendszer (RVM)* – észleli a szomszédos forgalmi sávokban hátulról közeledő járműveket, és jelenlétükre figyelmezteti a vezetőt
•     Távolsági fényszabályozás (HBC)* – automatikusan átvált a tompított és távolsági fény között, megelőzve a szembejövő forgalom elvakítását
•    Kanyarodáskor elforduló Xenon fényszórók.
•     Az elektromos szervokormány a menetkörülmények függvényében módosítja a kormányérzetet.
•     Visszagurulásgátló (HLA)* – a féknyomás szabályozásával megakadályozza, hogy a jármű meredek emelkedőn való elinduláskor hátrafelé gördüljön
•     Blokkolásgátló fékrendszer (ABS) elektronikus fékerő-elosztóval (EBD), vészfékrásegítéssel (BA), menetstabilizáló elektronikával (DSC) és kipörgésgátlóval (TCS).

Élvonalbeli passzív biztonsági jellemzők:
•     Maximális ötcsillagos eredmény az Euro NCAP töréstesztjén, ami azt igazolja, hogy a CX-5 a világ egyik legbiztonságosabb gépjárműve, köszönhetően az igen szilárd, energiaelnyelő SKYACTIV-Body karosszériának.
•     A világon elsőként alkalmazott, 1800 MPa ultranagy szakítószilárdságú acél (a lökhárítókban).
•     Kivételesen széles látómező és betekintési szögek a vezetőülésből.
•     Utasvédelmi szempontból optimalizált ülések (pl. opstorcsapás-nyaksérülést megelőző kialakítás).
•     Erőszabályozóval felszerelt, a mellkas sérüléseit enyhítő biztonsági övek.
•    Alapfelszerelésként kínált elülső, oldal- és függönylégzsákok.
•     A gyalogosok védelmét figyelembe véve tervezett lökhárító, motorházfedél, tűzfal és műszerfal.


Műszaki adatok
Mazda CX-5

Mazda CX-5 – Méretek

CX-5
Karosszéria         Önhordó
Ajtók száma        5
Férőhelyek száma         5
Közegellenállási együttható    cd    0.33
Homlokfelület    m2    2.60
Csomagtartó       
Térfogat, alaphelyzetben (takarófedélig / övvonalig)     l    463 / 503
Térfogat, lehajtott második üléssorral (tetőig)     l    1,620
Csomagtérpadló hossza, második üléssorig     mm    982
Csomagtérpadló hossza, első üléssorig    mm    1,758
Csomagtérpadló szélessége a hátsó kerékdobok között     mm    1,050
Csomagtérpadló szélessége a legszélesebb pontján     mm    1,451
Csomagtartó belső magassága, padlótól a háttámláig / tetőig     mm    565 / 879
Rakodóperem talajtól mért magassága     mm    742
Rakodónyílás szélessége / magassága     mm    1,128 / 827


Mazda CX-5 – Méretek
CX-5
Külső méretek       
A    Teljes hosszúság rendszámtábla-tartóval /anélkül     mm    4,555 / 4,540
B    Teljes szélesség    mm    1,840
C    Teljes szélesség (tükrök között)    mm    2,168
D    Teljes magasság (antennával együtt)    mm    1,710
E    Tengelytáv     mm    2,700
F    Túlnyúlás elöl, rendszámtábla-tartóval / anélkül     mm    950 / 935
G    Túlnyúlás hátul    mm    905
H    Nyomtáv elöl      mm    1,585
I    Nyomtáv hátul      mm    1,590
J    Szabad hasmagasság FWD / AWD     mm    215 / 210
K    Első / hátsó terepszög         18.6° / 24.4°
L    Középső terepszög        18.6°
Belső méretek       
M    Első fejtér, napfénytetővel / anélkül     mm    990 / 1,018
N    Hátsó fejtér     mm    991
P    Első válltér     mm    1,460
Q    Hátsó válltér    mm    1,410
R    Első csípőtér    mm    1,402
S    Hátsó csípőtér    mm    1,363
T    Első lábtér    mm    1,041
U    Hátsó lábtér    mm    997


Mazda CX-5 – Motorok
SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Motor típusa        Soros négyhengeres, DOHC, 16 szelepes     Soros négyhengeres, DOHC, 16 szelepes    Soros négyhengeres, DOHC, 16 szelepes
Lökettérfogat    cm3    1,998    2,191    2,191
Furat x löket    mm    83.5 x 91.2    86.0 x 94.2    86.0 x 94.2
Szelepvezérlés        vezérműlánc    vezérműlánc    vezérműlánc
Üzemanyag-befecskendező rendszer        közvetlen befecskendezés    közvetlen befecskendezés    közvetlen befecskendezés
Sűrítési viszony        14.0 : 1    14.0 : 1    14.0 : 1
Kipufogógáz-kezelés        háromutas katalizátor    oxidációs katalizátor és DPF    oxidációs katalizátor és DPF
Max. teljesítmény
(FWD / AWD) / ford    kW
LE    121 / 118 @ 6,000/perc
165 / 160 @ 6,000/perc     110 @ 4,500/perc
150 @ 4,500/perc     129 @ 4,500/perc
175 @ 4,500/perc
Max. forgatónyomaték
(FWD / AWD) / ford    Nm    210 / 208 @ 4,000/perc     380 @ 1,800/perc – 2,600/perc     420 @ 2,000/perc
Üzemanyag típusa        Ólommentes, 95 RON     gázolaj    gázolaj
Üzemanyag-tartály térfogata
(FWD / AWD)    
l   
56 / 58   
56 / 58   
56 / 58
Motor olajtöltet    l    4.9    6.0    6.0


Mazda CX-5 –Erőátvitel – SKYACTIV-MT

SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Sebességváltó típusa         hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú kézi kapcsolású
Hajtás        FWD vagy AWD     FWD vagy AWD     AWD
Sebességváltó áttételek               
1.        3.700    3.357    3.357
2.        1.947    1.826    1.826
3.        1.300    1.565    1.565
4.        1.029    1.147    1.147
5.        0.837    0.893    0.893
6.        0.680    0.745    0.745
Hátramenet        3.724    4.091    4.091
Végáttétel (FWD)        4.388    4.105 (1-2.)
3.120 (3-6.)    ---

Végáttétel (AWD)            4.388 (1-2.)
3.291 (3-6.)    4.388 (1-2.)
3.291 (3-6.)


Mazda CX-5 – Erőátvitel – SKYACTIV-Drive

SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Sebességváltó típusa         hatfokozatú automata     hatfokozatú automata     hatfokozatú automata
Hajtás        AWD     FWD vagy AWD     AWD
Sebességváltó áttételek               
1.        3.552    3.487    3.487
2.        2.022    1.992    1.992
3.        1.452    1.449    1.449
4.        1.000    1.000    1.000
5.        0.708    0.707    0.707
6.        0.599    0.600    0.600
Hátramenet        3.893    3.990    3.990
Végáttétel        4.624    4.090    4.090


Mazda CX-5 – Felfüggesztés és kerekek

SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Első felfüggesztés        MacPherson rugóstag    MacPherson rugóstag    MacPherson rugóstag
Hátsó felfüggesztés        Többlengőkaros felfüggesztés     Többlengőkaros felfüggesztés    Többlengőkaros felfüggesztés
Stabilizátorok, FWD (elöl/hátul)    mm    21 / 18    22 / 18    ---
Stabilizátorok, AWD (elöl/hátul)    mm    21 / 19    22 / 19    22 / 19
Lengéscsillapító típusa (elöl& hátul)         Kétcsöves    Kétcsöves    Kétcsöves
Kerékméret        17x7J
(FWD / AWD)
19x7J (csak AWD)    17x7J
(FWD / AWD)
19x7J (csak AWD)    19x7J
Abroncsméret         225/65R17
225/55R19
(csak AWD)     225/65R17
225/55R19
(csak AWD)    225/55R19


Mazda CX-5 – Kormánymű és fékrendszer

SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Kormánymű               
Rásegítés típusa        elektromos szervokormány    elektromos szervokormány    elektromos szervokormány
Kormányfordulatok száma (ütközéstől ütközésig)         2.7    2.7    2.7
Fordulókör (padkák között)    m    11.2    11.2    11.2
Fordulókör (falak között)    m    11.7    11.7    11.7
Fékrendszer               
Fékek elöl        Belső hűtésű féktárcsák     Belső hűtésű féktárcsák     Belső hűtésű féktárcsák
Fékek hátul         Tömör tárcsa    Tömör tárcsa    Tömör tárcsa
Átmérő elöl     mm    297    297    297
Átmérő hátul    mm    303    303    303
Vákuumos fékrásegítő átmérője    col    9    9    9
Karbantartási intervallum        20.000 km /12 hónap    20.000 km/12 hónap    20.000 km /12 hónap



Menetteljesítmények és tömegadatok – Mazda CX-5, elsőkerék-hajtás
SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Sebességváltó típusa        hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú automata
Menetteljesítmények               
Végsebesség    km/h    200    202    198
Gyorsulás 0-100 km/h*    secs.    9.2 (17” abroncsok)
9.0 (19” abroncsok)    9.2
10
Üzemanyag-fogyasztás **               
Városi     l/100 km    7.5    5.4    6.2
országúti    l/100 km    5.1    4.1    4.7
Vegyes ciklus    l/100 km    6.0    4.6    5.3
CO2-kibocsátás (vegyes)    g/km    139    119    139
Károsanyag-kibocsátási besorolás        Euro 5    Euro 6    Euro 6
Tömeg és terhelhetőség               
Min. menetkész tömeg (vezető nélkül)    kg    1,345    1,445    1,480
Min. menetkész tömeg ***    kg    1,420    1,520    1,555
Megengedett legnagyobb össztömeg     kg    1,930    2,035    2,050
Megengedett legnagyobb első tengelyterhelés     kg    985    1,110    1,115
Megengedett legnagyobb hátsó tengelyterhelés    kg    1,045    1,040    1,035
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezetlen utánfutó     kg    690    745    750
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (12 % lejtőn)     kg    1,800    2,000    2,000
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (8 % lejtőn)    kg    1,900    2,000    2,000
Legnagyobb megengedett tetőterhelés     kg    50    50    50



*    A Mazda tesztfeltételei szerint
**    Az EC 715/2007 irányelv szerint
***    75 kg-os vezetővel együtt

Menetteljesítmények és tömegadatok – Mazda CX-5, összkerékhajtás SKYACTIV-MT sebességváltóval
SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Sebességváltó típusa        hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú kézi kapcsolású    hatfokozatú kézi kapcsolású
Menetteljesítmények               
Végsebesség    km/h    197    197    207
Gyorsulás 0-100 km/h*    secs.    10.5    9.4    8.8
Üzemanyag-fogyasztás **               
Városi     l/100 km    8.1    6.0    6.0
országúti    l/100 km    5.8    4.7    4.7
Vegyes ciklus    l/100 km    6.6    5.2    5.2
CO2-kibocsátás (vegyes)    g/km    155    136    136
Károsanyag-kibocsátási besorolás        Euro 5    Euro 6    Euro 6
Tömeg és terhelhetőség               
Min. menetkész tömeg (vezető nélkül)    kg    1,425    1,530    1,530
Min. menetkész tömeg ***    kg    1,500    1,605    1,605
Megengedett legnagyobb össztömeg     kg    2,000    2,105    2,105
Megengedett legnagyobb első tengelyterhelés     kg    1,010    1,120    1,120
Megengedett legnagyobb hátsó tengelyterhelés    kg    1,090    1,085    1,085
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezetlen utánfutó     kg    725    750    750
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (12 % lejtőn)     kg    1,800    2,000    2,000
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (8 % lejtőn)    kg    1,900    2,100    2,100
Legnagyobb megengedett tetőterhelés     kg    50    50    50


*    A Mazda tesztfeltételei szerint
**    Az EC 715/2007 irányelv szerint
***    75 kg-os vezetővel együtt

Menetteljesítmények és tömegadatok – Mazda CX-5, összkerékhajtás SKYACTIV-DRIVE sebességváltóval
SKYACTIV-G 2.0
benzin    SKYACTIV-D 2.2
dízel
Standard Power    SKYACTIV-D 2.2
dízel
High Power
Sebességváltó típusa        hatfokozatú automata     hatfokozatú automata     hatfokozatú automata
Menetteljesítmények               
Végsebesség    km/h    187    194    204
Gyorsulás 0-100 km/h*    secs.    9.6    10.2    9.4
Üzemanyag-fogyasztás **               
Városi     l/100 km    8.1    6.4    6.4
országúti    l/100 km    5.8    4.9    4.9
Vegyes ciklus    l/100 km    6.6    5.5    5.5
CO2-kibocsátás (vegyes)    g/km    155    144    144
Károsanyag-kibocsátási besorolás        Euro  5    Euro 6    Euro 6
Tömeg és terhelhetőség               
Min. menetkész tömeg (vezető nélkül)    kg    1,455    1,540    1,540
Min. menetkész tömeg ***    kg    1,530    1,615    1,615
Megengedett legnagyobb össztömeg     kg    2,030    2,120    2,120
Megengedett legnagyobb első tengelyterhelés     kg    1,050    1,145    1,145
Megengedett legnagyobb hátsó tengelyterhelés    kg    1,085    1,085    1,085
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezetlen utánfutó     kg    735    750    750
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (12 % lejtőn)     kg    1,800    2,000    2,000
Legnagyobb vontatható tömeg, fékezett utánfutó (8 % lejtőn)    kg    2,000    2,100    2,100
Legnagyobb megengedett tetőterhelés     kg    50    50    50

*    A Mazda tesztfeltételei szerint
**    Az EC 715/2007 irányelv szerint
***    75 kg-os vezetővel együtt
5. Mazda Motor Corporation       
Tények és számadatok
A 2012. március 31-én lezárt pénzügyi év
Cégközpont:    3-1 Shinchi, Fuchu-cho,
Aki-gun,
Hiroshima 730-8670,
Japán



Cégalapítás dátuma:     Toyo Cork Kogyo: 1920, Hiroshima;
első Mazda jármű (3-kerekű) gyártása 1931-ben;
átnevezve Mazda Motor Corporation-re 1984-ben

Az igazgatótanács elnöke,
elnök-vezérigazgató:     Takashi Yamanouchi

Tőke:     258 957 millió japán jen (2012.03.27.)

Tőzsdei jegyzés:     Tokyo Stock Exchange

Alkalmazottak száma:     38 117 világszerte

Gyártóüzemek /         •     Hiroshima & Hofu, Japán,
Kapacitás/Járművek:        996 000 db. gépkocsi / év, személygépkocsik /
Haszongépjárművek   
Ujina, Japán,
514,800 db. gépkocsi / év, személygépkocsik /
haszongépjárművek
•     Hofu, Japán,
481,200 db. gépkocsi / év, személygépkocsik
(a Mazda személygépkocsijait és teherjárműveit a világ 11 országában és térségében, összesen 14 üzemben szerelik összeg)


K+F központok:             •     Hiroshima, Japán
•     Yokohama, Japán
•     Irvine, California, USA
•     Flat Rock, Michigan, USA
•     Oberursel, Németország
•     Sanghaj, Kína


Járműgyártás*:             847,000 db. gépkocsi (Japán, belföld)

Összes értékesítési darabszám *:     kb. 1,247,000 db. gépkocsi
(206,000 japán belföldi / 1,041,000 exportpiac)

Nettó forgalom *:             2,033,058,000,000 japán jen.-
24,8 milliárd USD **

Üzemi bevétel *:            (38,718,000,000 japán jen)
(472,2 millió USD) ***

Nettó bevétel (veszteség)*:     (107,733,000,000 japán jen)
(1,3 milliárd USD**)

Globális jelenlét:             Export a világ több mint                                        100 országába és térségébe



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER