Sem Lengyelország, sem Litvánia nem tilthatja be gépjárművek forgalomba helyezését csak azért, mert azokban a jobb oldalon van a kormány, ez ellentétes az uniós joggal - mondta ki csütörtöki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság.
Varsó és Vilnius a közlekedés biztonságára hivatkozva tiltja a jobbkormányos autók forgalomba helyezését, ami miatt az Európai Bizottság indított keresetet Luxembourgban a két ország ellen. A bírák pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a tilalom mint intézkedés meghaladja a közlekedésbiztonság garantálásához szükséges mértéket.
Az új autók esetében az azokra vonatkozó uniós jog a luxembourgi uniós bíróság meglátása szerint szabad kezet ad az autógyártóknak abban, hogy a jármű melyik oldalára szerelik a kormányt, és ezt a tagállamok sem korlátozhatják. Használt autók esetében a tilalom pedig egyenesen az áruk szabad mozgásának elvét sérti, amely az Európai Unió egyik alappillére.
A bírált lengyel és litván szabályozás azt írja elő, hogy csak olyan autót lehet forgalomba helyezni, amelyben a bal oldalon van a kormány, ha pedig a jobb oldalon van, akkor azt át kell szerelni a másik oldalra.
A bíróság arra is kitér, hogy megítélése szerint a lengyel és litván fél által bemutatott baleseti statisztikák nem támasztják alá, hogy összefüggés volna a balesetek száma és aközött, hogy melyik oldalon van az autóban a kormánykerék. Megjegyzi ugyanakkor a bíróság, hogy a kockázat csökkentése ennél enyhébb intézkedésekkel is lehetséges.
"A bíróság szerint nem tűnik úgy, hogy a vitatott intézkedések szükségesnek minősíthetők a Lengyelország és Litvánia által elérni kívánt közlekedésbiztonsági cél megvalósítása érdekében. A bíróság tehát úgy ítéli meg, hogy ezen intézkedések nem egyeztethetők össze az arányosság elvével" - fogalmaz közleményében a luxembourgi uniós törvényszék. MTI
Hozzászólások