Címkék: felsővezeték | Scania

2020. szeptember 01. kedd, 14:37

 

Július eleje óta az első németországi villamosított, függesztett felsővezetékekkel ellátott országúti tesztszakasz Frankfurt közelében teljes kapacitással üzemel öt pantográfos áramszedővel felszerelt Scania R 450 hibrid tehergépkocsi részvételével.

 

 

Az öt tehergépkocsi utolsó példányát nemrég adták át az építőipari anyagokat gyártó német Knauf vállalatnak.
„Ez a kísérleti projekt jól illeszkedik ahhoz az elkötelezettségünkhöz, hogy felelősségteljesen hasznosítsunk minden erőforrást” – mondta a Knauf cégcsoport vezetője, Christoph Dorn. „Reméljük, hogy ezzel olyan ismeretekhez jutunk, amelyek segítenek nekünk még fenntarthatóbbá tenni a logisztikai folyamatainkat, különösen a nagyvárosi területeken.” 

 

 

 

A másik négy felsővezetékről is működtethető tehergépkocsit a Schanz, a Meyer Logistics, a Contargo és a Merck vállalat üzemelteti. Mostantól, hogy mind az öt tehergépjármű mindennapos forgalomban közlekedik az A5-ös autópálya öt kilométer hosszú villamosított szakaszán, számos tanulmányhoz adatokat gyűjthetnek majd a szakemberek, hogy megvizsgálhassák az e-országutak előnyeit.

„Nagyon rövidnek tűnhet egy menetirányonként öt-öt kilométeres tesztszakasz az autópályán, de ennek célja a technika tesztelése” – mondta Heinrich Kerstgens, a Contargo egyik ügyvezető igazgatója. Ez a vállalat kapta meg júniusban a harmadik Scania hibrid tehergépkocsit a kísérleti projekthez.
„Ha kedvezők a visszajelzések, és a német autópálya-hálózat körülbelül egyharmadát felszerelnék függesztett elektromos felsővezetékkel, akkor a jövőben a Németországban forgalomba helyezett nehéz-tehergépjárművek mintegy nyolcvan százaléka elektromos üzemmódban közlekedhetne ezt a technikát használva. Ez igazán jelentős mértékben hozzájárulna a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez” – magyarázta Kerstgens.

Az A5-ös autópálya-szakasz Hessen városában egyike a Németországban folyó három felsővezetékes tesztnek. A második útszakaszt Schleswig-Holsteinben nyitották meg (A1) 2019 végén, míg a harmadik próbaüzem 2020 végén kezdődik meg Baden-Württembergben (B462).

 

 


  •  

Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER