Címkék: Kiss Pál Tamás | rallycrossz | Skoda

2015. március 21. szombat, 03:35

 

A formaautós karrierjét befejező Kiss Pál Tamás a ralikrossz országos bajnokságban folytatja pályafutását, s már az idén rajthoz szeretne állni néhány világbajnoki futamon is.

A 23 éves miskolci pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint Kiss Pál azután döntött a váltás mellett, miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy a Forma-1 közvetlen előszobáját jelentő sorozatokban való szereplés elérhetetlen, mert a formaautózás átalakuló gazdasági háttere irreális követelményeket támaszt a versenyzők felé.




A téli szünetben Kiss Pál - aki a GP3-as sorozatban 2012-ben dobogós volt Monacóban - több sorozatból kapott megkereséseket, de végül a ralikrossz mellett döntött, s a hazai bajnokságban egy 560 lóerős Skoda Fabia volánja mögött, a Speedbox ASE színeiben szerepel majd. Az ob a hétvégén a Slovakiaringen rajtol.
 
"Eleinte a tanulásé lesz a főszerep, de idővel szeretnék majd beleszólni a győzelemért folyó csatákba is" - idézte a közlemény Kiss Pál Tamást, aki hozzátette, hogy az egyre erősebbé váló hazai bajnokság kiváló terepet kínál arra, hogy tanuljon és tapasztalatot szerezzen a ralikrosszban.

"Már idén tervezem, hogy egy-két vb-futamon is rajthoz állok, a nem túl távoli jövőben pedig szeretnék majd teljes szezont futni a világbajnokságon" - mondta a versenyző. MTI, fotó: Kiss Pál Tamás

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER