2011. június 15. szerda, 09:01

 

A máriapócsi éjszakában negyedik helyen végzett Spitzmüller Csaba, a hazai rallycross bajnokság harmadik futamán. Eseménydús, helyenként kaotikus hétvégét zárt Spici a Rabócsiringen, ahol ismét rangos mezőnyben versenyezhetett. A teljes magyar élmezőny mellett lengyel és osztrák kiválóságok álltak rajthoz a viadalon. Rosszul kezdődött a villanyfényes fieszta, már az első előfutamban gondja akadt Spicinek.

rallycross-Mariapocs

- A mellőlem induló lengyel Piotr Dyjak belém húzta a kormányt, de mégis engem tüntettek ki fekete zászlóval – emlékezett vissza a sajnálatos esetre Spitzmüller Csaba. – Ebből a selejtezőből kizártak, szerintem teljesen alaptalanul.  A továbbiakban pedig végig hordoztam ennek a következményét. A két versenyen az utolsó rajtkockából jöttem föl a második és a harmadik helyre, rengeteg időt és energiát vett igénybe, amíg átküzdöttem magam a mezőnyön. Ezután a B döntőt megnyerve szereztem jogot arra, hogy ismét ott lehessek a legjobbak között.
Spitzmüller Csaba a nagy finálét az utolsó pozícióból kezdte meg, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét a dobogón végezzen. A hatodik helyről kettőt tudott előre lépni, ami a történek ismeretében nagy bravúrnak számít.

- Azért bosszant az egész történet, mert nem hibáztam, mégis enyém lett a fekete zászló – tette hozzá Spici. – Nyilván, ha ez az ütközés nincs, egész máshogy alakult volna ez a versenyhétvége. Ettől függetlenül ismét rengeteg tapasztalatot szereztünk, hiszen a nemzetközi mezőny mindig jó a fejlődésre. Az előttünk álló hétvégén Lengyelországban folytatódik a bajnokság, nekünk azonban ez a verseny kimarad, most fogunk mínuszolni.
Spitzmüller Csaba az elmúlt hetek feszített programja után némi pihetőt kap, hiszen legközelebb a hazai rallybajnokság következő futamán, Veszprémben találkozhatunk vele. A sorozat negyedik – ismét murvás – versenyét július 8-10-e között rendezik meg.

Spici-Mariapocs

Pünkösdi Villanyfényes Rallycross Fiesta
Máriapócs, Rabócsiring.

SuperCars: 1. Harsányi Zoltán (RC Motorsport Kft, Mitsubishi EVO 5), 2. Révész Tamás (Nyírád Motorsport Kft, Skoda Fabia), 3. Jürgen Weiss (osztrák, Ford Focus), 4. Spitzmüller Csaba (Spici Motorsport Kft, Mitsubishi L EVO8), 5. Alois Höller (Ford Focus), 6. Ekker Tristan (osztrák, VW Polo).  
Fotó: Duen


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER