A Wallis Automotive Europe Kft., - mely korábban a Saab márka importőre volt Polar Mobil néven – tavalytól ismét elkezdte a Ssangyong autóit forgalmazni. A koreai autógyártó Ssangyong neve ikersárkányt jelent, mely a logóban is megjelenik. A Korando elnevezés, pedig az angol „Koreans can do”-ból alakult ki. A Ssangyong 2010-től a Mahindra csoporthoz tartozik.
A Korando első generációját 1983-1996-ig gyártották, a másodikat 1996-tól 2006-ig. A jelenlegi már a harmadik generáció, mely 2010-ben jelent meg a piacon.
Mint a SUV-ok megjelenése történetében a Korando esetében is az első változatok teljesen terepjárós kinézetet mutattak, melyet mára már a városi ember kényelmének és ízlésének megfelelő formára alakítottak. A jelen modellt az olasz Fabrizio Giugiaro tervezte.
Ssangyong, az micsoda?
Amikor a tesztautóért mentünk, keresvén a bejáratot kint dohányzott egy férfi és egy nő. Kérdezték kihez jöttünk, s egyszerűbb volt az mondani Ssangyong, mint Wallis. Erre a hölgy megkérdezte az mi. Innen jött a gondolat, vajon mennyire ismerik az emberek nemhogy a márkát, hanem egyáltalán mit takar a név. Gondoltuk csinálunk egy mini közvélemény kutatást, már csak az importőr felé ötletként is. A felmérés nem tekinthető komoly statisztikai kimutatásnak, mivel a korosztályok eloszlásában és a nemek arányában sem egyenlő a megkérdezettek száma, mégis kialakult 1-1 korosztályra valamennyire jellemző válaszadás.
A kérdések a következők voltak:
1. Mi a Ssangyong?
2. Milyen nemzetiségű a gyártó?
3. Milyen autókat gyártanak (városi kisautó, családi, suv, sport, terepjáró stb..)
4. Milyen típusokat tud felsorolni a Magyarországon forgalmazottak közül?
5. Milyen autógyártók vannak még a Ssangyong országában, melyek itthon is forgalmaznak autókat?
6. Ha megismerné és jónak találná venne-e vagy tovább várna vásárlói tapasztalatokra?
A kérdéseket nem látták egyben a megkérdezettek, s a válaszadás után mindig megválaszoltuk a jelen kérdést, továbbá tippelni is ért.
Összesen 16 ember válaszolt ebből:
20-30 éves 3 férfi 1 nő
30-40 éves 4 férfi 1 nő
40-55 éves 2 férfi 4 nő
Az 1 kérdésre összességében a húszas és negyvenes korosztály tudott helyesen válaszolni, míg a nők kevesebb százalékban. A harmincasok ugyan fele-fele arányban válaszoltak helyesen, azonban a férfiak válaszadását tekintve 5-ből 3 nem tudta.
A 2. kérdésnél, mikor már kiderült, hogy a Sssangyong autómárka, többnyire helyesen válaszoltak. Ekkor már a harmincasok azonosították be leginkább az országot. Akik nem tudták és tippeltek leginkább Kínát válaszoltak, de megjelent Japán is lehetséges gyártóként.
A harmadik kérdésnél fele-fele arányban mondtak jó válaszokat, azonban a nők rosszabb arányban „teljesítettek”. Itt megjelent a 30-as korosztály bizalmatlansága, mert bár a férfi nem tudott példát mondani miféle autókat gyártanak, tudván már a márka nemzetiségét, hozzátette „szar”.
A típusok felsorolásánál egy 40-es nő tudott választ adni, azonban a 30-asok közül senki. Rextont és Korandot egy 20-as és egy 40 es férfi válaszolta.
Az 5-ös kérdésre a 20-as és 30-as korosztály nagy százalékban jól válaszolt, bár a Kia-t többen említették, mint a Hyndai-t. A 40 év feletti nőkből viszont egy sem tudott választ adni.
A 20-asok közül 2 férfi venne Korandot, 1 férfi és 1 nő nem. A 30-asok közül 2 férfi venne, míg 3 férfi és az egyetlen nőnk nem. A 40-eseknél 2 férfi és 2 nő megvenné az autót, míg 2 nő nem.
Hatalmas tanulságokat ilyen kis körből levonni nem lehet. Az azonban látszik van mit tennie az importőrnek, hogy az emberekkel megismertesse már a márka nevét is. (Rendezvényekhez csatlakozás, kisebb ajándéktárgyak készítése pl. kisautó stb.)
Még valami bukkant ki; a fiatal korosztály nyitottabb az új dolgok megismerésére és kipróbálására. A 30-as korosztályt kötik leginkább az előítéletei és nagyobb számban jelentik meg a bizalmatlanság. A gyártó szempontjából a legpozitívabb válaszokat a 40 fölötti korosztály adta, bár a nők többsége nem nagyon volt képben az autókat tekintve, mégis leginkább ez a korosztály lenne hajlandó leginkább a vásárlásra.
Feltevés: a 20-asok kíváncsiak ezért valószínű nyitottabbak, a 30-asoknál számít a presztízs, 40 fölött viszont egy átlagos magyar család vagyonából megbízható, kényelmes autókat keresnek vételre, s ha a kocsi megfelel és a tapasztalatok jók, hajlandóak a vásárlást megfontolni.
A Korando megjelenését és formáját tekintve teljesen kedves kinézetű. Semmi agresszív vonás nincs benne. Lágy vonalak jellemzik; játékmackósan bucis.
A krómozott, Jaguaréra hasonlító hűtőrácsa viszont szép ékszer az autón, és a kettős sárkány márkajelzése is jól mutat a közepén. A különleges formájú fényszórók világítása pedig éjszaka látszódik jól.
A külső tükrei LED irányjelzőket kaptak, a tükör alján pedig a BMW világításcsomagjához hasonló (ott a kilincsekben van) kékes üdvözlőfényt árasztó lámpát helyeztek el.
Hátul a 3. LED féklámpát a hátsó légterelőbe szerelték. Alul pedig 2 krómozott kipufogóvág kandikál ki. A hátsó ködlámpa szériatartozék.
A Ssangyong Korando beltere
Külsejét tekintve elámulunk mekkora belső terek, kényelem és pakolhatóság fogad. A Beige és Grey belső színvilággal rendelhető autó közül nálunk az előbbi járt. A Nissan Leaf második generációjának bemutatóján megtudtuk, az európaiak a sötétebb színt kedvelik, ezért a Leaf már nem lesz világos belterű. Minden esetre a Korandonak jól állt, a sötétszürke szőnyegeivel. Minőségibb és kellemesebb érzetet ad, én ezt választanám, akkor is, ha nyilván jobban meglátszódik rajta a kosz.
A műszerfal ízléses. A vízszintesen futó műanyag borítás még elegánssá is teszi. A kijelzőkön jól láthatóak az adatok, a tempomat km/h megjelenítését hiányoltam a digitális adatok közül, de a kilométerórán értelemszerű, beállítása 38-150 km/h sebesség alatt lehetséges. A 4 állásba igazítható kormányról a telefon és a rádió beállított sávjait működtethetjük. A tempomat beállítása egyszerű és kézre esik, nem utolsó sorban szériatartozék. Az ablaktörlő off állása kicsit megtréfált, de tulajdonosnak nem fog gondot okozni.
A visszapillantó tükör fölött tarthatjuk a vezetőszemüvegünket, a piperetükrök lámpával megvilágítottak, borításuk elején pedig névjegytartó van. Ide tehetjük az assistance, gumis, autómentős és egyéb autóval kapcsolatos fontosabb címeinket. A középkonzolon 3 tárolónk van. A műszerfal tetején, a rádió alatt zártak, illetve praktikusan az AUX, USB és 12 Voltos csatlakozók alatt. Az anyósülés oldalon 3 kg-os csomagot elbíró akasztófül van.
A manuális klíma jó, gyorsan beállítható a hőmérséklet, ez is szériatartozék. Jó lenne, ha a szellőzők teljesen elfordíthatóak lennének a testtől.
Az elektromos ablakemelők – szériatartozék - működtető gombjait az ajtókon találjuk, a vezető oldalán mind a négyet.
A rádiónál egyetlen zavaró volt, a sávkereső gomb jobb oldalon felülről a második, s nem egy következő sávot keres, hanem automatikusan 3-5 mp-ként a következőt. Megállítani újabb megnyomással lehet, azonban egy vezetési manőver közben nincs erre idő és a gomb is messze van, rá is kell pillantani. Esetleg hasznos lenne még az is, ha a rádió gyújtás nélkül is megszólalna, bár ez más autóknál sincs minden esetben. A rádióval kapcsolatos észrevételek nem az autó hibája, azonban talán érdemes lenne majd a gyártónak ezeken változtatnia.
Az ajtózsebekben 2 dl-es üdítős palackok férnek el. Hasonlóképp a könyöklő előtt, illetve a kézifékkar mellett elhelyezett kettős italtartóban. Így viszont egyáltalán nem zavaró a támaszkodásban. (A vezető jobb oldali könyöklője is kényelmes.) Ugyanekkora tartókat találunk hátul a középső háttámla lehajtásakor.
Az ülések kényelmesek, jól tartanak. A vezetőülés nem csak magasságában állítható, hanem háromféle deréktámasz állással is alapfelszereltségben! Nagyon hasznos dolog! Ülésfűtés után vágyakozók azonban legalább DLX felszereltséget kell, hogy válasszanak.
A hátsó üléssorban is hatalmas helyek vannak! Az ülőlap hossza 48 cm. Kényelmes, de 50-52 cm-ig még lehetne kihúzni és akkor valóban fotelekben ülnénk. Az ülőlap és az első ülés között (170 cm-es emberre beállítva) 35 cm hely van lábtérnek, bőséges. Megjegyzendő a biztonsági övek ülőlapi csatlakozójánál leszorító gumikat találunk. Intelligens megoldás.
A hátsó kapaszkodóknál kabátakasztókat helyeztek el.
Csomagtér
A csomagteret és variálhatóságát ismét dicsérni kell! A csomagtér 486 liter, amely a 60-40 arányba könnyedén síkba ledönthető hátsó ülésekkel 1312 literre nől. A benne található hálóval többféle variációban oszthatjuk vagy szoríthatjuk le az elszabadulni akaró csomagjainkat. Bár az anyósülés kis mértékben dönthető előre, mégis a csomagszállításra rendelkezésre álló hely több, mint bőséges.
A padló alatt további tárolók találhatóak, az alatt pedig 29.000,-Ft-ért rendelhető szükség-pótkereket. A csomagtartóban továbbá még 12 Voltos csatlakozót is találunk.
Csomagtartó méretei:
Legszélesebb rész 130 cm, legkeskenyebb 97 cm, hosszúság hátsó ülések támlájának aljáig 83 cm, első ülések ülőlapjáig 148 cm, 178 cm az első ülésig - 170 centis emberre beállítva - anyós ülést nem lehet nagyon ledönteni.
Beállítottuk, bepakoltunk, hát akkor menjünk!
A Mercedestől átvett és azóta átdolgozott motor aránylag csöndesen jár, bár a dízelhang teherautós, gyorsításkor még élvezetes is. S megindul, nagyon! Könnyedén mozgatja a 149 lóerős 2 literes dízelmotor az 1600 kilós autót. A 360 Nm maximális nyomatékot 1500-2800 fordulatszámon érjük el, de inkább 1900/2000 körül. A váltója, mely alapjait még ugyancsak a Mercedes-szel kötött megállapodáskor nyert a Ssangyong, bár ezt is továbbdolgozták, zseniális! Lehet olvasók nem díjazzák ezeket a jelzőket első olvasatra, mégis az! Egyszerűen muszáj volt vezetni még éjjel is, nem csak a menetdinamikát, úttartást stb. nézendő, hanem egyszerűen csak váltogatni. Kicsit hajaz egy Mazda pontos úton járó „beszippantó” váltóérzetre, mégis itt kell egy kis erő is. Csodálatos váltani a Ssangyongban!
Terep
Nálunk a 2 WD elsőkerékmeghajtású változat járt, jó lenne majd a 4x4 változatot is kipróbálni. A Ssangyong mai napig hangoztatja, hogy a terepjáróképességeket tartja szem előtt. A 18 centi hasmagasság nem rossz. Terepen jól kisimítja az egyenetlenségeket, terepjárós érzetet ad. Az összkerékhajtású modellekben automatikusan szabályozott a nyomatékelosztás az első és hátsó tengelyek között, mely 50:50 arányban fixre is zárható.
Országút
Ez az ami egy szubjektív dolog. Terepjárós hintázását megtartja közúton is, amely ott hangsúlyosabb, s lehet élvezetes, de tengeri-, és autózásbetegeknek nem. Van valami perverz öröm, ahogy ring a közúton, sok-sok kilométeren zavartuk, hogy kérdezzük mi ez, mert vezetni élvezetes és mókás, csak arra gondolva valaki az 500-ik kilométer után van, nem biztos szeretné ezt a hullámvasutazást. Végezetre a gyári Kumho M+S 225/60 R17 puha gumifalát tettük főként felelőssé ezért, ugyanis, ha csak meglöktük az autót, az önmagában behintázott elég rendesen,és láthatóan a gumikon. Ettől nem kell elijedni, max egy másik gumi/márka/típust érdemes választani – azoknak, akik sokszor vezetnek le sok kilométert ’egyfenékkel’.
Biztonság
Biztonság tekintetében szériában kínál mindent a Ssangyong
ABS+EBD, ESP menetstabilizátor, Visszagurulás gátló
Vezető és utasoldali légzsák
Függönylégzsákok
Aktív első fejtámlák, hátsó fejtámlák
Valószínű az európai vevők megbízhatósági bizalmát szolgálná a gyártó EuroNCAP törésteszt bevállalása.
Örömmel várjuk az eddigi Ssangyong vásárlók véleményét!
Pár szó a felszereltségekről és árakról
4 féle felszereltségben rendelhető a Korando SDT, SDT Plus, DLX, DLX Plus
A benzinmotoros változat SDT 5.390.000,-Ft, SDT Plus 5.490.000,-Ft.
Dízel 149 lóerős motorral SDT 5.990.000,-Ft, SDT Plus 6.090.000,-Ft
Az SDT pluszban 100 ezer forintért – mindkét motor esetében - kapunk pluszban (a teljesség igénye nélkül) CD-s rádiót MP3 lejátszási lehetőséggel, USB, AUX csatlakozót és Bluetooth telefon kihangosítót, továbbá első ködlámpákat, melyek ennyit bőven megérnek.
Összességében egy kedves kinézetű, hatalmas beltérrel rendelkező, kényelmes családi városi terepjárót kapunk, melyhez 4x4 meghajtás is kérhető 499.000,-Ft-ért, rengeteg olyan extrával, mely máshol csak sokszázezer felárért rendelhető. Javaslat; legalább próbáld ki az ázsiai kistigrist! Hozzáfűzve egy kis országúttal is. Jelenleg 3 hónapos visszavásárlási garanciával hívja leendő ügyfeleit a Ssangyong.
Ssangyong Korando 2.0 dízel 2WD teszt
A harmadik generációs Ssangyong Korando ára, műszaki adatai és felszereltsége
Lámpák, éjszakai fények
Hozzászólások