2012. május 30. szerda, 17:42

 

Az idén tavasszal húsz százalékkal többen hirdették eladásra személyautójukat, mint egy évvel ezelőtt, a vevői érdeklődés azonban folyamatosan csökken a Használtautó portál adatai szerint. A flotta- és gépjárműkezelő LeasePlan Hungária Zrt. szerint az egy-két éves, keveset futott gépkocsikból hiány van.


Az általános gazdasági környezet romlása, valamint a járművekhez kapcsolódó költségek megugrása egyre több autóst kényszerít arra, hogy megpróbáljon megválni járművétől - közölte az autós portál. Adataik szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is megugrott a tavaszi hónapokban a hirdetések száma. Ezúttal azonban a szokásos 65-66 ezer helyett csaknem 80 ezer használt kocsit kínáltak eladásra.

A járműkategóriákon belüli tendenciákra rámutatva a portál közölte: 2010-hez képest a mini- és kisautók hirdetéseinek száma alig emelkedett, terepjáróból viszont csaknem kétszer, míg egyterű autókból másfélszer annyit hirdetnek meg Magyarországon, mint két évvel ezelőtt.

A kereslet csökkenését is jelzik a számok: a portál februárban még több mint 20 millió hirdetésletöltést regisztrált, májusra ez az érték 16,3 millióra esett. Így a közlemény szerint valószínű az is, hogy a meghirdetett autók nehezebben vagy alacsonyabb áron találhatnak gazdára, mint korábban.

A LeasePlan Hungária Zrt. szerint az egy-két éves, keveset futott gépkocsik iránt nagy a kereslet, a 150 ezer kilométernél többet futott autók viszont kortól függetlenül csaknem eladhatatlanok.
A társaság szerdai közleményében felhívja a figyelmet: a tavaly eladott használt autók csaknem 70 százaléka négyévesnél idősebb volt, de papíron csak 28 százalékukkal tettek meg 150 ezer kilométernél többet.

Az új szabályozás értelmében a kilométeróra állásokat az okmányirodák és a műszaki vizsgáztatók is rögzítik, így nyomon követhetőbbé vált az autók magyarországi előélete. A cég szerint ennek eredménye már látszik a statisztikákban: az első negyedévben átírt autók átlagos kilométerállása 20 százalékkal megnőtt a korábbiakhoz képest.
A LeasePlan a piac átalakulására számít. Várakozása szerint egyre elfogadottak lesznek a 150 ezer kilométert is meghaladó futásteljesítményű, de jó állapotú, nyomon követhető szerviztörténettel értékesített autók. A közlemény ugyanakkor kitér arra is: a lassan enyhülő válság továbbra sem kedvez a piac élénkülésének.
Forrás: MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER