Címkék: autocross | autókrossz | buggy | Szabó Krisztián

2014. február 04. kedd, 20:00

 

A címvédés a célja az idei szezonban Szabó Krisztiánnak, az autokrossz Európa-bajnokság Buggy1600 kategóriája tavalyi győztesének, akit a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2013-ban az év versenyzőjének választott.

A 21 éves pilóta a Vácon tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta az MTI-nek, néhány éven belül tervezi a kategóriaváltást, ralikrosszozni szeretne, egyelőre azonban marad a Buggy1600-as mezőnyben.



"A hazai, nyírádi futamra ugyanúgy készülök, mint az összes többire, amely a versenynaptárban szerepel, hiszen a győzelemért ugyanannyi pont jár Magyarországon is" - tette hozzá. Kiemelte, nagyobb nyomást jelent számára a hazai közönség előtti szereplés, de jobban is tud teljesíteni, amikor a sorozat magyar futamára kerül sor.

A kétszeres junior Eb-győztes versenyző 2011-ben debütált a felnőtt kontinensbajnoki sorozatban. Első évében a hatodik, majd 2012-ben az ötödik helyen zárta az összetett pontversenyt, az előző idényben pedig 12 ország 52 pilótája közül bizonyult a legjobbnak. MTI


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER