Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni.
A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezetének vezetői közölték, a VW több mint tízezer embernek munkát adó pozsonyi gyára mellett sztrájkolnak a vállalat Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban lévő üzemében is.
A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete azután hirdetett sztrájkot, hogy kudarcba fulladt a több mint tíz fordulóban zajlott tárgyalássorozat a cég vezetőségével. A dolgozói bérekről folytatott egyeztetések az elmúlt években többször is a sztrájkkészültség szintjéig éleződtek, de a sztrájk előtt eddig mindig sikerült megegyezésre jutni.
A több mint 12 ezer alkalmazottjával a magánszféra legnagyobb szlovákiai munkáltatójának számító vállalat történetében ez lesz az első sztrájk.
A legnagyobb szlovákiai autógyár alkalmazottai a sztrájkkal 12 pontban megfogalmazott követelési listájuk teljesítését szeretnék elérni, ennek központi eleme béreik 16 százalékos emelése. Ezt a követelést a munkavállalók érdekképviselete a vállalat rekordértéket mutató gazdasági eredményeivel, valamint azzal indokolta, hogy a minőségi munkaerőt meg kell fizetni.
A követelésekre a cég vezetése a múlt héten tett ajánlatot, s ezt tegnap, véglegesnek nevezve, megismételte. Azt ígérték, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelik a béreket, valamint új számítást vezetnek be a szabadságpótlékra, illetve a karácsonyi juttatásra.
A Volkswagen szlovák cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (mintegy félmillió forint) közelíti, ugyanakkor az ottani munkavállalók közlése szerint sokuk bére a gyakorlatban ennél jóval alacsonyabb, 700 euró körüli. MTI
Hozzászólások