Címkék: drag | Kohári Zoltán | Tomracing Motorsport

2015. április 08. szerda, 14:18

 

 

A Tomracing Motorsport versenyzője csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a kiskunlacházi bajnoki szezonnyitón.

 

 

Ezen a hétvégén rajtol el a kiskunlacházi repülőtéren a Drag Országos Bajnokság 2015-ös szezonja. A többszörös magyar bajnok Kohári Zoltán címvédőként vág neki az évnek, így stílszerűen, győzelemmel szeretné kezdeni az idei bajnoki sorozatot. A Tomracing Motorsport versenyzője elmondta, nemcsak az első hely megszerzése a célja, hanem az általa tartott 7,3-as pályarekord megdöntése is.

Noha két hete már lóerőktől volt hangos a kiskunlacházi repülőtér, a szezon valójában még csak most kezdődik, ugyanis április 11-12-én már bajnoki pontokért küzdenek meg a versenyzők. Természetesen nem hiányozhat a mezőnyből Kohári Zoltán sem, aki ezúttal a remélt győzelem mellett a 2700 lóerős aszfaltszaggatója, a Dragacs segítségével szeretné megdönteni az általa tartott 7,3-as pályacsúcsot. Erre minden esélye meglesz a Tomracing Motorsport versenyzőjének, ugyanis igazi tavaszi időjárás várja majd a résztvevőket.

„A múltkori tengelytörést orvosoltuk, így semmi akadálya annak, hogy a Dragacs a hétvégén újra száguldjon. Az érzés már két hete is jó volt, de akkor csak két futamot tudtunk menni, így most folytatjuk a megkezdett munkát. Tovább kell finomítanunk a beállításokat, ám ennek ellenére is a győzelemért szállunk harcba, és nem is akárhogy szeretnénk ezt elérni. A március végén futott időnknél jobbat akarunk menni, sőt, célba vesszük a kiskunlacházi pálya rekordjának megdöntését is, azaz mindenképpen 7,3 másodpercnél rövidebb idő alatt teljesítenénk a negyed mérföldes távot”- mondta Kohári Zoltán.

kohari-zoltan-cel-az-uj-palyarekord

A Tomracing Motorsport tulajdonosa bízik abban, hogy versenyzője a hétvégi bajnoki idénynyitón a remélt győzelem mellett jelentősen lefarag majd a két héttel ezelőtti 7,8-as idejéből.

„Amikor két hete Kiskunlacházán jártunk, a körülmények messze nem voltak ideálisak. Most viszont a hőmérséklet sokkal magasabb lesz, így amennyiben a pálya tapadása is azt akarja, Zoli új rekordot állíthat fel. Ezen kívül fontos, hogy egy műszaki problémáktól mentes hétvégét tudjunk zárni, és megszülessen a Tomracing Motorsport idei első győzelme”- fogalmazott Miklósy Tamás.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER