Címkék: baleset | GM | gyújtáskapcsoló

2015. szeptember 19. szombat, 07:58

 

A General Motors (GM) 900 millió dollár bírságot fizet az ellene folyatott büntetőeljárás leállításáért, miután a cég gyújtáskapcsolóinak meghibásodása legkevesebb 124 halálesetet okozott - közölte csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.

A gyújtáskapcsoló hibája miatt több esetben a mozgásban lévő autó lekapcsolt, működésképtelenné téve a légzsákokat, a szervokormányt és az elektromos féket. A GM a CNN Money szerint állítólag elismerte, hogy alkalmazottai már csaknem egy évtizeddel azelőtt tudtak a hibáról, hogy a cég autóit tavaly év elején elkezdték visszahívni. Emiatt történt vádemelés, de az ügyben a cég vezetői ellen nem indult eljárás.

A GM emellett előzetes megállapodást kötött egy 1400 halálesetre és súlyos sérülésre kiterjedő polgári peres csoportos eljárás ügyében is, amelyet nemcsak a gyújtáskapcsolók meghibásodása miatt indítottak. Ennek összegét nem közölték.

Az autógyártó korábban külön alapot hozott létre a balesetekben életüket vesztett és megsérült személyek családjainak kárpótlására. A GM legkevesebb 150 millió dollárt folyósít majd az alapba.

A GM visszahívásai több mint 30 millió gépjárművet érintettek és becslések szerint 4,1 milliárd dollárba kerültek - a most megállapított bírságon felül. MTI

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER